Jelenlegi hely

Városok, önkormányzatiság, állam a kora újkorban – Levéltári Délutánok 7.

2018.05.02.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Levéltár „Levéltári délutánok” című rendezvény-sorozatának hetedik állomására!

Melyek voltak a 16–17. századi magyarországi várospolitika fő jellemzői? Milyen változások zajlottak le a kora újkorban? Hogyan jött létre a központosított állam? Milyen hatással volt a városokra a hadügyi forradalom? Voltak-e összetűzések a városi polgárság és a katonaság között? Milyen eszközökkel avatkozott be az állam a városok belügyeibe? Hogyan határozta meg a felekezeti viszonyokat? Hogyan hozott létre új városi elitet? Mindez kiderül az MNL OL 1945 előtti kormányszervek főosztályát vezető H. Németh István előadásából.

Az előadás után a korszakról beszélgetünk. Az előadó beszélgetőpartnere a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete tudományos tanácsadója, az MTA „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője, Pálffy Géza lesz.

Moderátor: Szőts Zoltán Oszkár

A rendezvény-sorozatról: A Magyar Nemzeti Levéltár fontos feladatának tartja, hogy növelje a levéltáros szakma társadalmi beágyazottságát és elismertségét. Ennek jegyében indult útjára a „Levéltári Délutánok” című rendezvény-sorozat, ahol a Magyar Nemzeti Levéltár egy-egy történész-levéltáros munkatársa mutatja be kutatásait.

 

Sajtópartner: Újkor.hu – A velünk élő történelem

Facebook-esemény: Levéltári Délutánok 7. – Város és állam a kora újkorban

Utolsó frissítés:

2018.05.16.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges