A fentiekkel ellentétben kevéssé került bele az a köztudatba, hogy a háború lezárását követően hosszú hónapokkal, sőt évekkel később is gyakorta előfordultak kisebb-nagyobb rablások, fosztogatások és önkényes kisajátítások. A háború után romokban heverő magyar gazdaság talpra állását ráadásul nehezítette a szovjet csapatok ellátása is, amelyre a fegyverszüneti egyezmény kötelezte a kormányt.

Az előre be nem jelentett, önkényes és erőszakos jellegű rablás példáját mutatja a telkii erdőben 1946 februárjában történt faelszállítás esete.
A korábban közalapítványi tulajdonban lévő erdő a második világháborút követően állami erdővé vált, és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) felügyelete alá került. Az erdő őrsége 1946. februárban írásban és szóban tett jelentést a minisztériumnak, hogy az erdőből kitermelt faanyagból szovjet katonák, két teherautóval, nagy mennyiségű fát vittek el. A mindenféle ellentételezés nélküli elszállítást egy négyzetrácsos lapra jegyezték fel, felírva a gépjárművek cirill betűs rendszámait, a mennyiséget (190 űrköbméter), és egyben a korszakban elterjedt egy szavas kifejezéssel nyilvánították ki a jogosulatlanság tényét: „zabráltak”.

Az egyik erdész nem sokkal később személyesen is megjelent a minisztériumban, és további 55 űrköbméter fa elszállításáról tett jelentést. Az erdész félelmét is kifejezte, hogy ha nem történik intézkedés, akkor az erdőben tárolt és még megmaradt famennyiséget is elszállítják a következmények hiányán felbátorodott szovjet katonák.

Megjegyzésre érdemes, hogy a háború utáni időszakban az egyik legnagyobb hiánycikknek a tüzelőanyagok számítottak, és az 1945–1946. év telén alig sikerült biztosítani a lakosság és a közintézmények tüzelővel való ellátását.

Az eset a korszak többi visszaéléséhez képest nem számított jelentősnek, a minisztérium mégis fontosnak tartotta az intézkedés megindítását – talán éppen az ügy kis jelentősége és különleges jellege miatt merte az intézkedést elkezdeni. A bejelentés alapján a minisztérium fegyverszüneti ügyekkel foglalkozó előadója szabályosan iktatott ügyiratot készített, és a szovjet csapatokkal való érintkezésben egyedül illetékes Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz (SZEB) való fordulást javasolta feletteseinek.

Maga a miniszter, Keresztury Dezső írta végül alá a természetesen orosz nyelvre is lefordított, és személyesen Kliment Jefremovics Vorosilov marsallnak, a SZEB elnökének címzett levelet, amelyet másolatban a magyar külügyminiszternek is megküldött.

Keresztury Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszter levele
Jelzet: MNL OL XIX–I–1–e–177-2. tétel–Telki erdő–40416–1946. – Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, Külföldi Kulturális Kapcsolatok Főosztálya.

Keresztury e beadványban tényként közölte a marsallal, hogy az orosz katonák utalvány és fizetség nélkül szállítottak el tűzifát, és egyúttal megadta a két teherautó rendszámát is. A miniszter megkérte a szovjet marsallt, hogy intézkedjen az elszállított famennyiség ellenértékének megtérítéséről, valamint arról, hogy „orosz” katonák a „még megmaradt” famennyiség megmaradását ne veszélyeztessék.

Négy hét elteltével a Szövetséges Ellenőrző Bizottság nevében, lakonikus szövegű levélben, Kondratov vezérőrnagy válaszolt a beadványra. Kijelentette, hogy a miniszter levelét visszaküldi azért, mert – idézem – „Telki helység pontos címe nincs benne pontosan megjelölve”.

A Szövetséges Ellenőrző Bizottság cirillbetűs levele
Jelzet: MNL OL XIX–I–1–e–177-2. tétel–Telki erdő–40416–1946. – Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, Külföldi Kulturális Kapcsolatok Főosztálya.

Keresztury miniszter levelét valóban csatolták a SZEB válaszleveléhez. Az alap beadvány visszaküldése a feladónak nem volt sem szokványos, sem pedig udvarias gesztus, és inkább egyfajta jelzésértéke volt: ezzel fejezték ki, hogy nem kívánnak érdemben foglalkozni az üggyel.
A minisztériumban azonban nem értették meg a jelzést, és komolyan vették a SZEB válaszlevelében foglalt rövid közlést. Hamarosan egy újabb, már több címadatot tartalmazó, de lényegében az előzővel azonos szövegű levelet küldtek el a SZEB-nek – a különbség annyiból állt, hogy az újabb levélbe beleírták a nevezett faraktár pontos helyét.
Azonban e levélre a kultuszminisztérium már semmilyen – általunk ismert – választ nem kapott. A 245 űrköbméternyi elszállított tűzifa őszintén remélt ellentételezése, oly sok egyéb vagyontárgyhoz hasonlóan, elmaradt.