Csillagász megfigyelést végez. Lipszky János Mappa generalis című térképének illusztrációja a térképhez pontos adatokat szolgáltató Bogdanich Imre Dánielnek állít emléket

Bogdanich Imre Dániel családjáról és tanulmányairól keveset tudunk. A szakirodalom eltérő adatokat közöl, és életútja csak egyetemi tanulmányaitól (1781) lesz adatolhatóan ismert.

Bogdanich apja, Miklós 1728 körül született, és előbb Verőce vármegye, majd az uralkodó szolgálatában állt. 1806. március 12-én özvegy emberként hunyt el. Két feleségével (Gyurkovich Anna, majd Damianich Anna) kötött házasságaiból összesen tíz gyermek született, Imre Dániel a második volt (1760. nov. 5.; de születési évének legtöbbször tévesen 1762-t adják meg.).

Bogdanich 1781–1782 között a horvátországi diákok elsődleges peregrinációs központjába, a gráci egyetemre iratkozott be. Innen tovább vándorolt, és a budai (majd a Pestre költöztetett) egyetemen – és egyes kutatók szerint annak Bölcsészettudományi Karán belül a műszaki intézetben, az Institutum Geometricumban is – tanult 1782 és 1785 között, az utolsó két évben a felsőbb matematika fizetés nélküli repetenseként.

Az ifjú kitűnt a matematikai és csillagászati problémák és azok megoldásainak ismeretében. Bogdanich egyformán jól olvasott, írt és beszélt magyarul, németül, horvátul, latinul, franciául, olaszul, és angol nyelvű szövegeket is olvasott. Professzora, Pasquich János (1754–1829) később így jellemezte: „Bogdanich egy rendkívüli Genie, és bizonyosan az osztrák Monarchia egyik első matematikusa”.

A pesti egyetem repetensei áthelyezésének terve

Jelzet: MNL OL, Magyar Kancelláriai Levéltár, A Magyar Királyi Kancellária regisztratúrája, Acta generalia (A 39), 1785/2344.

Bogdanich Nagyváradra pályázott; ugyan jelezték, hogy ő nem repetens, de a helytartótanácsi rendeletet örömmel vette és a megbízatást szívesen elfogadja, és erről írásban is nyilatkozott. Az útiköltség előteremtésével azonban gondjai akadtak, ezért 1785 nyarán érkezett csak meg Nagyváradra. Ott a nagyváradi tankerületi igazgató tudósítása szerint 1787-ben sikerrel oktatta az ottani akadémián és a főgimnáziumban tanuló ifjúságot.

Bendefy László pontos hivatkozás nélküli állítása szerint Bogdanich 1788-ban szakított a tanítással, és az akkor megalakult Vízi és Építészeti Igazgatóság (Directio in hydraulicis et aedilibus) alá tartozó váradi kamarai hivatal folyószabályozó mérnöke lett. Ebben a minőségében részt vett a Temes vidékén megkezdett folyószabályozási és mocsárlecsapolási munkálatokban, amelyek során háromszögeléssel és csillagászati helymeghatározással is foglalkozott. Ezt annyira kitűnően végezte, hogy az Udvari Kamara kezdeményezésére a pesti egyetem ösztöndíjával két éven át Bécsben, az ottani egyetemi csillagvizsgálóban képezhette tovább magát. A csillagvizsgálóban Franz Triesnecker (1745–1817) volt a vezetője.

Bogdanich bécsi éveiről kevés adat ismert. 1791-ben az Illír Udvari Kancellária vezetőjéhez, gróf Balassa Ferenchez fordult azzal a kéréssel, hogy őt egy horvát (illír) szótár összeállításával bízzák meg, de ez a terve sem valósult meg. 1792. január 27-én egy Fr. Bogdanits nevű szlavóniai származású személy – akit a horvát szakirodalom Bogdanich Dániellel azonosít – ugyancsak az Illír Udvari Kancellárián keresztül arra kérte az uralkodót, hogy engedélyezze neki egy horvát nyelvű hetilap kiadását Dalmácia, Horvátország és Szlavónia számára. Kérését azzal támasztotta alá, hogy ez a nemzet régóta fennálló igénye, és az uralkodó kegyes engedélyével azok is dicsekedhetnek majd az újsággal, akik eddig meg voltak attól fosztva. A lapot latin betűkkel tervezte, de szándékai szerint latin és illír írásokat is szeretett volna közreadni. A lap cenzorául Petrovics Péter temesvári püspököt és udvari tanácsost nevezték ki, aki az újság kiadását támogatta. Az 1792. június 1-jén elindítandó hetilap előfizetésére vonatkozó körlevél elkészült, de az újság végül nem jelent meg.

Bogdanich tanulmányai végeztével folyamatosan arra törekedett, hogy tudományos intézményben (lehetőleg Pesten) szerezzen magának állást, és több alkalommal nyújtott be álláspályázatot. Először 1787-ben a lembergi egyetem bölcsészeti kara elméleti és alkalmazott matematika tanszékének katedrájára pályázott, sikertelenül.

1790-ben a nagyváradi Királyi Akadémia fizikatanszékének megüresedett katedráját szerette volna elnyerni. Pályázatában kiemelte kiváló eredményeit és nyilvános vizsgáit a fizikai és matematikai tanulmányokban. Szakmai előmeneteléről megtudhatjuk, hogy előbb Budán, majd Pesten két évig repetensként oktatott alkalmazott felsőbb matematikát, háromszor egymás után pénzdíjas versenyt nyert, és ugyanezen időben elméleti felsőbb matematikát tanított fizetés nélküli repetensként és nyilvános vizsgát tett. Nagyváradon a főgimnázium adjunktusa volt három évig, 200 forintos fizetéssel, itt részben görög nyelvet, részben matematikát tanított, és a De Vins-gyalogezred tisztjei számára különféle matematikai előadásokat tartott. Saját állítása szerint a Magyar Királyi Helytartótanács utasítására Bihar vármegye „hidraulikai” kérdéseiben működött közre (fizetség nélkül), és vízi munkálatokat végzett a vármegyében. Állítólag egy matematikából írott disszertációt is megjelentetett, és 1787-ben megpályázta a pesti matematika tanszék katedráját.

1792-ben (majd 1796-ban is) sikertelenül pályázott a budai csillagvizsgáló adjunktusi állására. Taucher Ferenc (1738–1820) igazgató nem támogatta a kérését. 1794-ben a pesti egyetem felsőbb matematika tanszékének megüresedett adjunktusi állására nyújtott be kérvényt, azonban a helytartótanács véleménye szerint az állás betöltésére nem volt szükség. Az 1796-ban kiírt adjunktusi állásra beérkezett négy pályázó (Csukly János, Peterka József, Bogdanich Imre Dániel, Hermann Miksa) tényleges értékelését a csillagvizsgáló igazgatója, Taucher Ferenc végezte. Véleménye szerint a pályázók közül egyedül Bogdanich rendelkezett minden olyan tudással, ami egy matematikaprofesszori álláshoz szükséges, azonban a csillagászati tevékenységhez nem volt elegendő ismerete. A pályázók helyett így két bécsi csillagászt javasolt. Az Egyetemi Tanács azonban más nézeten volt: „A királyi magisztrátus a pályázók közül ezt a fiatalembert [Bogdanichot] tartja egyedül és kiemelkedően érdemesnek arra, hogy Őfelsége kegyelméből a gyakorlati csillagászat második adjunktusi tisztségét elnyerje”. Az egyetem professzorai, Schedius Lajos és Pasquich János is támogatták kinevezését, így a július 7-én kelt uralkodói döntés szerint Bogdanich elnyerte a másodadjunktusi állást, éves 400 forint fizetéssel, és a budai csillagvizsgálóban számára biztosított ingyenes szállással. Munkájának egyik eredményét megőrizte számunkra a Helytartótanácsi levéltár: az üstökösök pályájának kiszámításáról szóló értekezésének kéziratát.

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Bogdanich Imre Dániel kéziratos dolgozatának első oldala és illusztráció az üstökösök pályájának meghatározásáról (De orbitis cometarum ex observatis eorum tribus locis geocentricis analytice determinandis)

Jelzet: MNL OL, Helytartótanácsi Levéltár, Magyar Királyi Helytartótanács, Departamentum litterario-politicum (C 67), 1796. F. 9. p. 218.

Egy 1798. évi üresedés következtében Bogdanich megpályázta az egyetem felsőbb matematika tanszékét is, de Taucher Ferenc és az egyetem magisztrátusa a csillagvizsgáló segédi álláshelyére benyújtott pályázatát támogatta, így 1798. november 30-ától első adjunktus lett, ami a csillagvizsgáló második emberévé tette őt. Szakmai előléptetése fizetésemelést is jelentett: évi bére 600 forintra nőtt. A csillagászati megfigyeléseken és számításokon kívül az egyetemi oktatásban is részt vett Bogdanich: ő tanította az elméleti csillagászatot.

A Mária Terézia kori budai palota, ahol a csillagvizsgáló működött (A 2010. évi zágrábi kiállítás alkalmával felhasznált illusztráció)

Bogdanich a kortársi vélemény szerint is kiváló tehetség, szakmája magas szintű művelője volt. A szellemi halhatatlanságot és az utókor hálás emlékezetét azonban Lipszky János Mappa generalisa, vagyis Magyarországról készült általános térképe biztosította számára. 1798 és 1800 között, majd később 1801 első felében két expedíciót vezetett, amelyeken csillagászati megfigyeléseket végzett az összeállítandó térkép pontosságának biztosításához. Bogdanich e méréseket tartalmazó eredeti naplóját az 1815-ben felépült „Gellérthegyi csillagda” levéltárában őrizték. A későbbi adatok ellenére a napló mégsem semmisült meg az 1849. évi ostrom következtében, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet könyvtárának őrizetében található.

A Lipszky-térkép összeállításához szükséges második expedícióból visszatérve Bogdanich ágynak esett, és félévnyi betegeskedés után, 1802. január 31-én elhunyt. Schedius Lajos – a pesti egyetem esztétikaprofesszora, a Lipszky-féle térképvállalkozás egyik motorja és Bogdanich barátja – megrendülten tudósította Zach Ferenc gothai csillagászt a – szerinte – 37 éves tudós haláláról. Levele szerint már előző év februárjában hurutos lázban betegedett meg, majd vért köpött, betegsége végül tüdővészbe fordult. A csillagvizsgáló nedves levegője helyett a pesti könyvkereskedő, Kilián György vette magához, és nyolc hónapon át türelemmel ápolta, két orvost tartott mellette és mindent megtett a felépüléséért, bár sajnos hiába.

Digitális felvételek: Czikkelyné Nagy Erika (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára)
 

Ajánlott irodalom:

Reisz T. Csaba: Magyarország általános térképének elkészítése a 19. század első évtizedében. Bp., 2002.

Reisz, T. Csaba–Lemić, Vlatka: „Tragač za zvijezdama”. Izložba u povodu 250. obljetnice rođenja hrvatskoga astronoma i matematičara Danijela Mirka Bogdanića & 200. obljetnice dovršetka Lipszkyjevoga zemljovida Ugarske. Zagreb, 2010.

Kren, Tatjana: Mirko Danijel Bogdanić (1760–1802). Astronomer, Mathematician, Surveyor and Croatian Educator / Mirko Danijel Bogdanić (1760–1802). Astronom, matematikar, geodet i hrvatski prosvjetitelj. Kartografija i Geoinformacije, 9. (2010) Nr. 14:196–225.

Reisz T. Csaba: U spomen na Danijela Mirka Bogdanića i izradu zemljovida Ugarske Jánosa Lipskog. Emlékezés Bogdanich Dániel Imre csillagászra és Lipszky János Magyarország-térképének elkészítésére. Szerk.: Vlatka Lemić. Zagreb, 2014.