Molnár Piroska (1944-2022) emlékére

„Háborúban születtem, és háború alatt fogok meghalni...”  mondta még néhány héttel ezelőtt lányának egykori munkatársunk, Molnár Piroska, aki számára a történelem tisztelete, a magyar irodalom szépsége, valamint nemzeti gyökereink méltó kutatása jelentette élete során a valódi igazodási pontot. Szomorú jóslata beteljesedett, 2022 nagypéntekén kora reggel lelke megtért Teremtőjéhez.

Piroska 1944-ben született Tokajban. A háború elől menekülő édesanyja harmadik gyermekeként hosszú hónapokig csak fényképről ismerhette orvos édesapját, dr. Molnár Istvánt, aki a II. világháborúban orosz hadifogságba esett. Az alföldi család híres volt pedagógus felmenőiről, Nádudvaron a mai napig „Boldizsár Iskolaként” emlegetik Piroska dédnagyapja – Boldizsár Zsigmond – után azt a tanintézményt, amelynek egykor a nagyszerű oktató igazgatója volt.

A háború után Budapesten új életet kezdő család számára roppant nehéz évtizedeket hozott el a kommunista rezsim diktatúrája, valaha volt nádudvari otthonukban mindenükből kisemmizték őket, pusztán két szög maradt a tulajdonuk – bútorok, örökség helyett – a családi ház falába ütve. Piroska ahhoz a generációhoz tartozott, akiknek a legnehezebb évek jutottak az elzárt országhatárokon belül, de a művészetek, az irodalom és a kultúra iránti érdeklődése még ebben a roppant zűrzavaros korszakban is igényes, az értékek mentén gondolkodó fiatal hölggyé nevelte őt.

Édesapja iránti rajongása miatt eleinte az egészségügyi intézmények adminisztrációs területein képzelte el karrierjét, majd második férje – Nagy Ferenc karmester – mellett már az anyai teendőire koncentrálhatott, hiszen az 1970-es évek közepén megszülettek gyermekei. Fia komoly tehetségű informatikus-mérnökként már az Egyesült Államokban doktorált, lánya színházrendezőként, színpadi szerzőként és művésztanárként mutat fel komoly szakmai sikereket.

Piroska 1996-ban az Országos Levéltár falai közt talált valódi szakmai otthonra, odaadása, precizitása itt, a könyvtár gondos munkatársaként teljesedhetett ki igazán, mikor gyermekei ifjú kora már felmentette őt szoros anyai teendői alól.

A kutatók iránti figyelme, a fellelhető anyagok szenvedélyesen körültekintő gondozása 2010-ben történő nyugdíjba meneteléig meghatározó kollegává emelte az intézményben.

Élete utolsó éveit bearanyozták unokái születése, akik csupa ragyogást és mosolyt hoztak el a számára.

Piroska gyógyíthatatlan betegségét emberfeletti fegyelemmel viselte. Temetésére május közepén a Farkasréti Temetőben kerül majd sor.

Emlékét kegyelettel megőrizzük.