Megemlékezés az Országos Levéltár első levértárnokára Badacsonytomajon

Pauler Gyula születésének 176. évfordulója
2017.05.11.
Pauler Gyula születésének 176. évfordulóján Dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója és Dr. Mikó Zsuzsanna általános főigazgató-helyettes tartott megemlékezést az Országos Levéltár első levéltárnoka sírhelyénél Badacsonytomajon. A Szent Donát kápolnában, Pauler Gyula és családja emlékére tartott szentmisét követően a Magyar Nemzeti Levéltár vezetősége emlékkoszorút helyezett el a kápolnához tartozó altemplomi sírhelynél.

Az Országos Levéltár egykori vezetője, Pauler Gyula 1841. május 11-én született Zágrábban. Iskoláit a piaristáknál végezte Pesten, jogot hallgatott, egyetemi évei alatt kezdett el történeti kérdésekkel foglalkozni. 1870-tól lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, majd Horváth Mihály – a korszak egyik legnagyobb hatású történésze – ajánlására nevezték ki 1874. október 14-én országos levéltárnoknak.

A kinevezését követő években számos külföldi levéltárba ellátogatott: München, Berlin, Drezda, és a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchiv úticéljai között szerepelt. Hazatérte után kidolgozta az Országos Levéltár szervezeti felépítését és meghatározó tevékenységét.

Pauler Gyula a levéltári iratanyag szisztematikus rendezését szem előtt tartva az Országos Levéltárat az európai tudományosság színvonalára emelte. 1992-ben díjat nevezték el róla, amely a levéltáros-társadalom legmagasabb kitüntetése. A Pauler Gyula-díj azon levéltárosoknak adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és tevékenységükkel, kezdeményezéseikkel szakterületük fejlődését segítik elő.

A megemlékezés során Dr. Szabó Csaba köszönetét fejezte ki Krisztin-Németh László Illésnek, Badacsonytomaj polgármesterének és a Polgármesteri Hivatalnak, Földi István esperes, plébános úrnak, a Nők a Balatonért Egyesület badacsonytomaji tagjainak, különösen Farkas Évának, és az idén már 26 éves Dr. Genersich Antal Alapítvány titkárának, dr. Tankó Attilának, a Semmelweis Egyetem magántanárának.

Az emlékezés kapcsán Berecz Nikolett Erika, a Badacsony Város Önkormányzat Kulturális Intézményének vezetője településtörténeti aspektusból elevenített fel pillanatokat Pauler Gyula életútjáról és széleskörű tudományos tevékenységéről.  Köszöntötte a Pauler család az eseményen megjelent leszármazottait is, akik generációkkal később is őrzik a hazai levéltártörténet meghatározó alakjának emlékét.

A Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója kiemelte, hogy a Pauler Gyula halála óta eltelt 114 év alatt az Országos Levéltár iratanyaga folyamatosan gyarapodott, számos átszervezést megélt, legutóbb 2012-ben, amikor létrejött a megyei intézményrendszert integráló Magyar Nemzeti Levéltár, az ország legnagyobb közgyűjteménye. Köszöntőjében még elmondta, hogy reményei szerint a hamarosan megépülő új levéltári épület méltóképpen viszi majd tovább Pauler Gyula első főlevéltárnok örökségét.



 
Index fotó: Tóth B. Zsuzsa (veol.hu)

Utolsó frissítés:

2017.05.15.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges