Közlemény a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára várnegyedből történő költöztetésével kapcsolatban

2016.07.17.
A sajtóban és a közösségi médiumokban különféle hírek jelentek meg a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára iratainak költöztetésével kapcsolatban, a levéltár vezetése ezért szükségesnek látja az objektív tájékoztatást.

Az 1837/2015. (XI. 24.) Kormányhat. értelmében a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium a budai Várnegyedben kerül elhelyezésre, utóbbi a Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanban, az 1906-ban épült egykori Pénzügyminisztérium eklektikus palotájában. A Kormányhatározat 3. pont c) alpontjában foglaltak szerint a Kormány felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a – Magyar Nemzeti Levéltárat érintően az emberi erőforrások minisztere bevonásával – gondoskodjon a Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanban működő állami intézmények, így a Magyar Nemzeti Levéltár megfelelő elhelyezéséről. Mindezekre tekintettel az Országos Levéltár 2016. június 1-jén megkezdte a költözést a számára kijelölt Daróczi utcai ingatlanba.

A költözés megkezdése után négy nappal a munkatársak észlelték, hogy a raktárakban a páratartalom megemelkedett. A levéltár vezetése azonnal elrendelte a befogadó raktárban a páratartalom rendszeres ellenőrzését. A mérések alapján sor került a levéltári iratanyag átrendezésére, valamint páramenetesítő készülékek és ipari ventillátorok beállítására.

A raktárakban tapasztalható kedvezőtlen páratartalom értékek és a fővárosban napokon keresztül bekövetkező özönvízszerű esőzések miatt a páratartalmat kizárólag az iratokat tartalmazó raktári helyeken tudtuk a megengedett értékek között tartani.

A 18 kilométer vári iratanyagból az egy hétig tartó költözés során alig 500 iratfolyóméter (az iratanyag harminchatod része) került ki a Daróczi útra.

A költözést a fentiekre tekintettel felfüggesztettük, folytatására akkor van lehetőség, ha az újonnan kialakított raktárak páratartalma megfelelő értékeket mutat.

Az időben meghozott intézkedések hatására elmondható, hogy az Országos Levéltár iratanyagát károsodás nem érte, az iratok nincsenek veszélyeztetve.


Dr. Mikó Zsuzsanna
főigazgató
Magyar Nemzeti Levéltár

Utolsó frissítés:

2017.04.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges