Jelenlegi hely

Kik Vagyunk? – Magyarországi nemzetiségek | Finisszázs

2020.01.24.
2020. január 20-án búcsúzott el a nagyközönségtől a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának kiállítása, a „Kik Vagyunk? – Magyarországi nemzetiségek.” A záróeseményen a kiállítás kurátora, Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója osztotta meg gondolatait a megjelent érdeklődőkkel a bemutatott témával kapcsolatban.

Köszöntőjét követően Szabó Csaba a témaválasztás kapcsán arról beszélt, hogy a levéltár, mint intézmény nemcsak a magyar, hanem a külföldi látogatók számára is kultúrmissziós tevékenységgel rendelkezik. Éppen ezért az intézmény a külföldi turisták számára is be kívánta mutatni a magyarországi nemzetiségek történetét. Ez azért is fontos, mivel a magyarországi iskolás, egyetemista csoportok kivételével a tárlat látogatói főleg külföldi turisták voltak – hívta fel a figyelmet az intézmény főigazgatója.

Szubjektív tárlatvezetésében kifejtette, hogy a magyarok és az országban élő nemzetiségek kapcsolata a középkorig nyúlik vissza, amely a 18. század végéig mondhatni konfliktusmentes volt, azonban a következő évszázad három nagy eszmei áramlata – a liberalizmus, a nacionalizmus és a szocializmus – megváltoztatta ezt a viszonyt. Főként a nacionalizmus volt az, amely döntően hatott a magyarság és a nemzetiségek viszonyára – emelte ki beszédében a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója, aki ugyanakkor a történeti távlatra tekintve arra is rámutatott, hogy a nemzetiségeknek is köszönhető, hogy a 15 milliós magyarság a mai napig fennmaradt.

Zárásként a megjelent látogatókat egy utolsó közös körbejárásra invitálta, megjegyezve, hogy fizikálisan több mint húsz eredeti dokumentumot láthatnak kiállítva a tárlóban, azonban a képernyőkön futó videókban még több mint száz iratot tekinthetnek meg digitális formában. Hozzátette: a sikeres kiállítás bezárását követően a kiállítótér nem sokáig marad zárva a látogatók előtt, mivel az intézmény következő tárlata – amely a magyar államiság fontos dokumentumait fogja bemutatni – még idén tavasszal megnyitja kapuit.

A szubjektív tárlatvezetést követően a Kardos-Vázsonyi duó délszláv és zsidó hangzásvilágú zenéje biztosította a jó hangulatot a kiállítás megtekintéséhez.

A Magyar Katolikus Rádió interjúja: https://www.katolikusradio.hu/musoraink/adas/512640


Fotók: Lantos Zsuzsanna, MNL OL

 

Utolsó frissítés:

2020.02.19.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges