A hallgatóságot és az elődadókat Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója köszöntötte, aki elmondta, hogy a workshop ötletével Tankó Attila, a Dr. Genersich Antal Alapítvány titkára kereste meg. Úgy tűnik, mintha manapság megfeledkezdtünk volna a Szepességről – tette hozzá. Kiemelte: a régió azért is nagyon fontos terület, mivel számos magyar, német és szlovák gondolkozó származik innen, valamint azért, mert a soknemzetiségű lakosság sajátos kulturális autonómiában élt. Szomorúan adott hír ugyanakkor arról, hogy a megkeresések ellenére a konferencián sem Késmárk városa, sem a budapesti szlovák nagykövetség nem képviseltette magát, noha meglátása szerint éppen az ilyen eseményeken lehetne nyugodtan beszélgetni az eltérő múltértelmezésről.

A társszervező alapítvány nevében Tankó Attila üdvözölte a megjelenteket. Felelevenítette, hogy a szerdai szimpóziumnak már voltak előzményei az elmúlt években, amelyek Késmárkhoz és a városhoz több szállal kötődő Genersich-családhoz kapcsolódnak. A késmárki városvezetés kapcsán hozzátette, hogy sajnálatos véletlenek miatt nem tudtak jelen lenni az eseményen, azonban küldtek maguk helyett a várost bemutató reprezentációs anyagot. Kiemelte továbbá, hogy ha késmárkiak nem, de a Genersich-család tagjai közül ketten ott vannak a hallgatóság soraiban: külön köszöntötte ezt követően Genersich Sándort és Sólyom Ilonát.

Az esemény fővédnökének, Semjén Zsolt kormányfő-helyettesnek a üdvözletét Csallóközi Zoltán főtanácsadó tolmácsolta. Rámutatott: az emlékezés mindig ünnepet jelent, jelen esetben pedig Késmárk alapításáról van szó, amely háromnegyed évezredet jelent IV. Béla óta. A 750. évforduló tiszteletet érdemel, a múltunk, jelen esetben pedig a Szepesség egyik jelentős városa megbecsülést érdemel – adta át a kormányfő-helyettes üdvözlő szavait Csallóközi Zoltán.

Első előadóként Szakács Béla Zsolt kapott szót, aki Késmárk és a Szepesség középkori templomépítészetét elemezte prezentációjában. A városalapítás kapcsán ugyanakkor érdekességként megjegyezte: IV. Béla egy 1251-es oklevelében már említ egy templommal rendelkező települést Késmárk helyén, amely annyira új lehetett a telepesek beköltözése miatt, hogy akkor még neve sem volt. Kiemelte, hogy ez a kérdéses templom lehetett a későbbi Szt. Erzsébet-templom, amelyet Michal Slivka, szlovák régész tárt fel korábban. A szakember az épület alaprajza kapcsán ugyanakkor kénytelen volt bizonyos szintű találgatásokba bocsátkozni. Ezt azonban könnyen megtehette, mivel a 13. századi szepesi templomok építői jóformán egy minta alapján dolgoztak – emelte ki. Az egyhajós, nyugati tornyos, boltozatlan belső terű épületek jellemzőek a környékre: ilyen például a toporci templom is. Hozzátette: a későbbi századok bővítési munkálatai miatt manapság nehéz az eredeti, egyhajós szerkezet nyomaira bukkanni, példaként a lőcsei Szent Jakab-templomot említette, amelynél a közelmúltban talajradaros méréseket végeztek, hogy az első építmény maradványaira leljenek.

Szende Katalin a középkornál maradva beszélt Késmárk korabeli kereskedelmi szerepéről. Kifejtette, hogy a Poprád-folyó völgye tájszervezőként hatott Késmárk környékére, valamint alakította ki a Lengyelország felé irányuló kereskedelmi utat. Szintén erősítette a város szerepét, hogy a környéken egyedül tarthatott hétfőként vásárokat, volt lerakati joga – utóbbi elnyeréséért Lőcsével folytatott harcot Késmárk. Az északi szomszéddal folytatott távolsági kereskedelem kapcsán Szende Katalin kiemelte, hogy a lengyel uralkodók tudatos városalapításai segítették kialakítani a főbb áruforgalmi útvonalakat: Késmárkról Nowy Targon át Szilézia, Ó- és Újszandecen át pedig Krakkó volt elérhető.

A rövid kávészünetet követően H. Németh István az MNL főlevéltárosa Késmárk példáján keresztül mutatta be a szabad királyi városok jogállásának problematikusságát. Rámutatott: a középkorászok számára sem volt egyértelmű korábban, hogy milyen joganyag alapján lehet jellemezni a szabad királyi városokat. Ez a probléma pedig annak ellenére sem oldódott fel, hogy Mohács után rendeződik valamelyest a helyzetük. Késmárk esetében az okozott gondot, hogy a város többször volt elzálogosítva, így nem vehetett részt az országgyűléseken, azonban a szabad királyi városokra kivetett taxát mégis megállapították a rendek – emelte ki.

Czenthe Miklós előadásában a lőcsei evangélikus levéltárban található hungarica-anyagot mutatta be. Kiemelte, hogy 2011-2013 között kutatott az intézményben, amely elég nehezen hozzáférhető, noha kifejezetten fontos iratokat őriz a város és Szepesség múltjára vonatkozóan. Különlegességként említette meg, hogy nem gyülekezeti levéltárról van szó, mivel 1545-ben teljes Lőcse áttért az evangélikus hitre, ezért az egyházi iratok is a városi levéltárba kerültek.

Utolsó előadóként Karl W. Schwarz osztrák egyháztörténész beszélt a 16. századi evangélikus hitviták Szepességbe való begyűrűzéséről, amelynek egyik fő helyszíne Késmárk volt. Mint elmondta: a német földön tanuló diákok hozták magukkal a gnesio-lutheránus és a melanchtonista gondolatokat. Kiemelte: a viták annyira elterjedtek az evangélikus vallás mibenlétéről, hogy még a késmárki piacon is összeszólalkoztak egymással a hétköznapi emberek. A helyzet a 17. század elején változott meg, amikor a szepességi lutheránusok félretették belső vitáikat, és inkább összefogtak a rekatolizáció miatt – zárta előadását Karl W. Schwarz.

Késmárk 750

Fotók: Lantos Zsuzsanna