A világháború első évében úgy tűnt, hogy a fronton a karácsony éppen olyan lesz, mint a háború bármely másik napja, ugyanis XV. Benedek pápa fegyverszüneti felhívását a szemben álló katonai tömbök egyhangúan utasították el. Azonban a több hónapja tartó vérengzésbe belefáradó katonák karácsonykor a megmerevedett nyugati frontvonal több szakaszán nem hivatalos fegyverszünetet kötöttek egymással, amely a legtöbb esetben csak egy-két napig tartott, néhány ponton azonban hetekre békét teremtett. Szenteste a német katonák feldíszítették a lövészárkokat, karácsonyfát állítottak, majd a Stille Nachtot énekelték, amire felfigyeltek az ellenséges lövészárkokban lapuló angolok, akik ezután szintén karácsonyi dalokat kezdtek énekelni. Híressé vált az a jelenetsor, amikor az egymással addig farkasszemet néző német és brit katonák fegyvereiket hátrahagyva előbújtak a lövészárkokból, hogy köszöntsék egymást.  A britekhez kisvártatva csatlakoztak a velük együtt harcoló franciák is. A szembenálló felek ajándékokat cseréltek, sőt futballmeccset is játszottak.

Karácsonyi frontbarátkozás a nyugati fronton

Egy angol veterán évekkel később így emlékezett vissza az esetre: „A németek elkezdtek átkiabálni a lövészárkukból: «Hallo, Tommy!» – hallatszott több helyen. Mi pedig rögtön válaszoltunk: «Hallo, Fritz!» Az első bátortalan kísérleteket követően már a lövészárokból is kimerészkedtek a németek, s amikor láttuk, hogy fegyvertelenül közelednek felénk, akkor mi is kimásztunk saját lövészárkunkból. A frontvonal kellős közepén találkoztunk velük. Megkínáltak minket cigarettával, rágyújtottunk, szóba elegyedtünk, sőt két kisebb csoport még focizni is elkezdett a senki földjén. Döbbenetes érzés volt!”

Francia területen, Frelinghien-Houplines körzetében, ahol a katonák éppen túl voltak a véres ypres-i ütközeten, és viszonylagos csend honolt, igazi karácsonyi csoda történt. Johannes Niemann hadnagy, a 133. szász gyalogezred tisztje így emlékszik vissza a rendkívüli eseményre: ”Egy skót katona mászott ki az ellenséges lövészárokból, a kezében egy futball labdával. Nekünk se kellett több, mi is kiugrottunk, és pillanatokon belül ádáz labdarúgó-mérkőzés zajlott. A skótok a fura sapkájukkal jelölték a kapujukat, mi meg a mi sapkánkkal a miénket.” A spontán meccset, amit vagy száz katona játszott, 3-2-re a német „válogatott” nyerte. Másnap, 25-én még tartott a tűzszünet, a történelembe „Christmas Truce” néven bevonuló fegyvernyugvás, 26-án reggel nyolckor azonban újra megszólaltak a fegyverek. A karácsonyi „frontbarátkozás” másfél napra legyőzte a háborút.

Karácsonyi futball a fronton

A harctéri futballmeccs és a közös játék öröme ritka és különleges pillanat volt a hónapok óta, majd később még évekig egymást gyilkoló felek között, s akik átélték, azok évek, sőt évtizedek múltán is nagy elragadtatással beszéltek róla. Többen bevallották, hogy akkor és ott, a jeges lövészárkok között érezték át először igazán a karácsony erejét. Az esetről könyvet írtak, filmet forgattak, a leginkább azonban Paul McCartney „Pipes of Peace" (Békepipák) című száma tette ismertté.

A tisztek és a parancsnokok tanácstalanul nézték a szembenálló katonák barátkozását. Lövetni nem mertek, mert a csapatok túl közel voltak egymáshoz, sőt helyenként össze is keveredtek. Attól tartottak, hogy a „fegyverletétel” ragályosan terjedni fog, s nem tudják majd visszaparancsolni katonáikat saját hadállásaikba, és rávenni őket, hogy újra öldössék egymást.

Egy évvel később az olasz fronton, ahol az osztrák–magyar csapatok lövészárkai alig 10–20 méterre voltak az olaszokétól, a katonák kis kövekre kötözött cigarettát, csokoládét dobáltak át egymásnak karácsonykor. A tisztek itt sem nézték jó szemmel a katonák „fraternizálását”, de nem tudtak mit tenni ellene. Az osztrák-magyarok csapatok Szenteste alkalmából karácsonyfát állítottak. A karácsonyfa-állítás a német hadseregben jelent meg először, méghozzá az 1870–71. évi francia–porosz háborúban. Német hatásra, osztrák közvetítéssel terjedt el a szokás magyar területeken, nem utolsó sorban a közös hadsereg és a honvédség révén. Sok katona a laktanyában látott először karácsonyfát, míg az egyszerű asszonyok cselédként találkoztak vele nagypolgári vagy középosztálybeli házaknál. De a magyar bakák egy része az első világháború elején még nem is ismerte a szokást, s voltak, akik a lövészárkokban találkoztak először karácsonyfával.

Az első világháborúban több olyan fénykép készült, melyen magyar ezredeknél parancsnokságon, táborban vagy fedezékekben felállított karácsonyfa látható, s a feldíszített fa mellett állnak, beszélgetnek a tisztek, illetve a bakák. Ha valamiért nem volt lehetőség karácsonyfa-állításra, akkor fenyőgallyat szereztek a katonák, hogy az ünnep hangulatáról így gondoskodjanak. A már említett Salgó Richárd levelezéséből tudjuk, hogy alakulata is szépen feldíszítette a fáját. Karácsonyfa-gyertyán kívül volt rajta alma, dió, „színes papír-girland”, sőt süteményt és csokoládét is aggattak rá. „Csak úgy görnyed a terhe alatt” – írja Salgó a feleségének, Klárinak.

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Salgó Richárd levele feleségének a frontról, 1917. december 24.
MNL OL, Salgó (Spitz) család (P 1856), 5. tétel)

A magyar honvédek sok helyen hólepte, élő fenyőkre helyeztek gyertyát, és rézhüvelybe olajat töltöttek, s ebbe állítottak kanócot. Körülállták a fát, karácsonyi dalokat énekeltek. Így történt ez a Gyimesi-szorosban is, ahol a meglepett oroszok először rálőttek a front közelében ünneplő honvédekre, akik viszonozták a tüzet, de nem hagyták el a karácsonyfát. Az oroszok egyre közelebb jöttek, majd csodálkozva félretették a fegyvert, s végül együtt ettek a magyarokkal, s cigarettával, dohánnyal kínálta egymást a két fél. Hasonló esetet jegyeztek fel Galíciában és az olasz fronton is: a fa mellett ünneplő magyarokhoz oroszok, illetve olaszok csatlakoztak az ünnep perceire. Kölcsönösen megajándékozták egymást, majd a két fél folytatta útját, és lehet, hogy másnap újra véres ütközetbe mentek egymás ellen. Az olasz hadszíntéren, az Isonzónál történt 1915 karácsonyán, hogy a magyarok feldíszítettek egy fenyőfát a senki földjén, álló égőket rakva rá. Amikor kigyulladtak a fények, az olaszok, nem tudván miről van szó, hirtelen lőni kezdték a fát. Aztán amikor pár perc múlva rájöttek, hogy egy karácsonyfára tüzelnek, abbahagyták a lövöldözést. Ezután csend állt be az egész frontszakaszon, amit a székesfehérvári 69. gyalogezred harmadik zászlóaljának katonái védtek.

Tábori mise

A harctéren is celebráltak misét a tábori lelkészek, gyakran a fedezékekben, de nem messze a frontvonaltól, a pihenőben lévő katonák templomi misén is részt vehettek. A karácsonyi ebéd általában jobb és kicsit több is volt, mint egy átlagos háborús hétköznapon, főként az első években. Az otthoniak csomagokat, úgynevezett szeretetajándékokat küldhettek az ünnep alkalmából a frontra hozzátartozóiknak, például kalácsot, rumot, pulóvert, cigarettát, pipadohányt. A harctéri helyzet ugyanakkor nem mindenhol tette lehetővé az ünneplést. A keleti harctéren, a Kárpátokban zajló véres csaták 1914 és 1915 karácsonyán több szakaszon megakadályozták, hogy az itt szolgáló katonák nyugodtan ünnepelhessenek.

Karácsonyi képeslap 1914-ből

A szerencsésebbek szabadságot kaptak, és az ünnepre hazautazhattak. A Honvédelmi Minisztérium rendeletben szabályozta az elbocsátások idejét. A katolikus és protestáns vallásúak december 21-től 26-ig lehettek távol alakulatuktól, míg a görögkeleti vallásúak (ortodoxok) január 6. és 8. között ünnepelhettek családtagjaik körében. A fronton harcoló katonák közül sokan igényelték a rendkívüli szabadságot, de legtöbben „Weihnachtsurlaub nicht gestattet”, azaz „karácsonyi szabadság nem engedélyezett” választ kaptak, így katonatársaik és tisztjeik körében töltötték a karácsonyt. „Lesznek majd szebb karácsonyok is” – vigasztalta magát és feleségét a harctéren „karácsonyozó” Salgó Richárd, aki szintén nem térhetett haza családjához, majd így folytatta: „Remélem, hogy nem vagy nagyon melankólikus és hogy te is belekapaszkodol a szebb jövőbe vetett reménységbe, úgy mint én is teszem.”

A hadosztály- és ezredparancsnokságok igyekeztek a körülményekhez képest a legjobb feltételeket biztosítani katonáknak, hogy – felekezetük szokásai szerint – lelkileg megfelelően felkészüljenek az ünnepre. A katolikus honvédek december 22-én és 23-án délután elvégezhették a karácsonyi szentgyónásukat a tábori lelkészek és a tisztek által összeállított beosztás szerint.

Karácsonyi oltár

Ha lehetett, betlehemes játékkal tették emlékezetessé az ünnepet, amint Nagy Endre, az Est tudósítója beszámol róla, a Galíciában, a frontvonalak mögött eltöltött 1915. évi karácsonyest kapcsán: „amint alkonyodott, kivonult a dandár a hófödte mezőre. Ott magasztos díszletek között várt a legénységre a betlehemi játék […] magasan az égbenyúlva kigyulladt a betlehemi csillag és kétszáz elrejtőzött magyar baka a domb túlsó oldaláról elénekelt két betlehemi éneket. Mihelyt az ének elhallgatott, működni kezdtek a tábori fényszórók és megvilágítottak egy betlehemi istállót, amely eddig a sötétségben rejtőzött. Az istállóban ott volt Mária a kis Jézussal és a három királyok ott térdepeltek előtte. A katonazenekar pedig rázendített egy oratóriumra. Ennek végeztével kialudtak a reflektorok, helyettük a látóhatáron óriási rőzsekévék gyulladtak ki és vörös fényükben ott állott egy nagy feszület sziluettje.”

A katonák szabadidejükben, szolgálatuk letelte után, különböző ajándékokat készítettek szeretteiknek, bajtársaiknak a környezetükben előforduló anyagokból. Megmunkált töltényhüvelyből, belőtt gránátok, srapnelek darabjaiból „fabrikáltak” gyűrűket, óraláncokat, asztaldíszeket, tinta- és gyertyatartókat, az ügyesebbek még lószőrből is fontak díszeket.

Karácsony a fronton

„Délután 6 órakor a legénységi karácsonyfa ünnepélyre mentünk, hol 600-nál több szeretetadományt osztottunk szét. A fényárban úszó karácsonyfa egy hatalmas szín alsó végében volt felállítva. A tábornoki és tiszti kar megérkezése után a 29. honvéd gyalogezred zenekara kísérete mellett a legénység elénekelte a Mennyből az angyalt, mely után én tartottam beszédet, majd a tábornok úr kezdett az ő vitéz honvédjeihez lelkesítő beszédet, melyben különösen az összetartozás erényét kötötte a lelkükre.” – emlékezik vissza a keleti fronton, a 40. honvédhadosztálynál szolgáló Mándoky József  hadosztálylelkész, aki azt is megemlíti, hogy a beszéd után a legénység elénekelte a himnuszt, majd minden alakulat visszament a körletébe, ahol megajándékozták egymást. A legénység cigarettát kapott cigarettatárcával együtt, valamint pipadohányt, míg a tiszti kar szivart, szappant, marcipánt, levelezőlapot, valamint egy alkalmi emlékérmet, ami nem más, mint egy „aranykarikába foglalt félrubeles ezüstpénz, melyről az atyuska arcképét lecsiszoltattuk és helyébe vésettük M. K. 40. Honv. Gyal. Hadoszt. Parancsnokság 1915. Karácsony.”

Tisztek karácsonya Przemyslben

A hangulatos szenteste így folytatódott: „Vacsora után nagy gramofonozás, zongorázás. Hajagos Károly énekművész gyönyörű dalokkal kedveskedett, Lakatos Miklós budapesti cigányprímás művészi kísérete mellett. […] Nagyon vidámak voltunk, még puncs is került asztalunkra. Éjfélkor zenés mise a kniahinini [Kniaginin, ma Knyahinya Ukrajnában] orosz templomban. Gyönyörű megható ünnepség volt, a tábornokok, a vezérkar, az alantas tisztek és a törzslegénység vettek részt rajta.” A másnap délelőtti misén jelen volt a legénység és a tisztikar is, majd délben ünnepi ebéd következett. Az elöljárók menüje a békeidőket idézte: kaptak feketekávét, valamint „rántott borsólevest, sonkát, gazdagon körített bélszín pecsenyét, diós mákos kiflit, mogyorótortát, szőlőt, déli gyümölcsöt”. A legénység ellátmánya jóval szerényebb volt, de legtöbb esetben ők is kaptak sonkát, hideg sültet és általában megemelték a bor- vagy rumadagjukat.

Ünnepi karácsonyi menü 1915-ből

Az olasz fronton szolgáló Jámbor Lajos, a 4. honvéd gyalogezred hadnagya megható versben örökített meg egy száz évvel ezelőtti emlékezetes eseményt. Az isonzói frontvonal közelében egy olasz faluban az érdeklődő helybéli gyerekek odagyűltek az ünneplő, éneklő magyar katonák karácsonyfája köré, akik aztán megajándékozták őket.

 […] Ének is harsan, magyar ének,
hideg csöndjében olasz éjnek.
Ima is zendül, karácsonyi fohász,
rövid, katonás,
mégis áhítat fátylaz a szemekben
hisz képzeletben otthonában jár
minden gabrieli öreg csatár.
Viharvert arcokon mosoly is derül:
a Betlehemesek járják emberül.
És végezetül némi ajándék is esik…

Előbb csak távolról lesik,
aztán a fény, a dal a játék
a gyereknépet mind közelebb csalja.
S íme, tele van velük a fa alja…
És akkor odalép az ezredes, e hódító nagy úr,
szemében a szeretet lángja gyúl,
s ezrek sorsa felett döntő kezével
a fa kincseit osztogatja széjjel:
kis bambino, nesze, nesze, nesze!
Itt és ott, körül
egy-egy kendő könnyet törül,
s hallatszik kis sírások halk nesze…

Hódított földön, olasz síkságon
így ment végbe a magyar karácsony.”

Digitalizált képek: Czikkelyné Nagy Erika

Felhasznált irodalom:

• Stencinger Norbert: „Ima száll el mindnyájunk ajkáról, míg odakint ordítva kaszál a halál”. Karácsony a frontvonalban. 
• Stencinger Norbert: Egy honvédhadosztály karácsonya 1915-ben. 
• Szűcs László: Frontkarácsony a Nagy Háborúban. 
• Karácsony az olasz fronton. 
• 98 éve a futball legyőzte a háborút