Jelenlegi hely

Jelentős szakmai konferencián képviseltette magát a Levéltár

Szerző: Hegedűs István
2024.06.21.
A Magyar Nemzeti Levéltár képviseltette magát az Európai Bank- és Pénzügytörténeti Társaság éves konferenciáján. A tanácskozás célja az volt, hogy különböző esettanulmányokon és kísérleti megoldásokon keresztül bemutassák, miként lehet felhasználni a mesterséges intelligenciát levéltári és más memóriaintézményben.

Június 12. és 14. között Budapesten, az alapításának 100. évfordulóját ünneplő Magyar Nemzeti Bank társszervezésében tartották meg az Európai Bank- és Pénzügytörténeti Társaság éves konferenciáját. Az esemény kiemelt témái voltak idén a mesterséges intelligencia, a levéltárak, valamint az infláció története.

A szervezet alapító nyilatkozata szerint a múltbeli események pontos és hozzáférhető nyilvántartása kulcsfontosság ahhoz, hogy történelmi összefüggésben meg lehessen érteni az alapvető pénzügyi elveket és fejleményeket. Ez a megértés szerintük nélkülözhetetlen alapja a fenntartható globális pénzügyi rendszernek.

Június 13-án, kiemelt eseményként szerepelt a programban az MI és Levéltárak című workshop. A tanácskozás fő célja a mesterséges intelligencia levéltári és más memóriaintézményben történő felhasználhatóságának bemutatása volt különböző esettanulmányokon és kísérleti megoldásokon keresztül. Az esemény, mások mellett a mesterséges intelligencia, gépi tanulás vagy természetes nyelvi feldolgozás adaptálhatóságát járta körül olyan területeken, mint a digitalizálás és a szövegfeldolgozás javítása, adatosztályozás és leíró metaadatok generálása, tartalmi összefoglalás vagy prediktív elemzés, anomáliák észlelése strukturált és strukturálatlan adatok nagy gyűjteményében, a keresés és visszakeresés javítása, adatvédelmi vagy egyéb biztonsági problémák keresése és a munkafolyamatok automatizálása, különösen a megőrzésben.

Az Egyesült Királyság és Hollandia nemzeti levéltárai, az Egyesült Királyság Központi Adat és Digitális Irodája, illetve neves egyetemek és intézetek előadói mellett a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) is képviseltette magát az eseményen. Az MNL Informatikai és Innovációs Igazgatóság Digitális Tartalomfejlesztési Osztályának vezetője, Hegedűs István előadásában a Magyar Nemzeti Levéltár mesterséges intelligenciával támogatott tömeges iratfeldolgozási munkafolyamatát, annak lépéseit ismertette a résztvevőkkel.

https://bankinghistory.org/wp-content/uploads/AIProgramme.pdf


 

 

Utolsó frissítés:

2024.06.21.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges