In memoriam Zubán Dénesné Székelyhidi Mária

2021.01.06.
2020. december 3-án, életének 73. évben elhunyt Zubán Dénesné Székelyhidi Mária könyv- és papírrestaurátor. Ahhoz a generációhoz tartozott, akinek még természetes volt, hogy valaki negyven évet ugyanazon a munkahelyen fordítson szakmájának művelésére. Büszke volt arra, hogy az ország első levéltárában dolgozhatott. Szakmai és személyes érdemei a szorgalom, a korrektség és a gondoskodás voltak.

1966-ban kezdett dolgozni az Országos Levéltárban. Szakmai ismereteit folyamatosan fejlesztette. 1975-ben elvégezte a restaurátor alaptanfolyamot, 1981-ben könyvműves- és papírrestaurátor, majd 1993-ban felsőfokú szakrestaurátor képesítést szerzett. 1994-től főmunkatársként, majd 2004-től főtanácsosként az Úri utcai műhely szakmai vezetője volt. Kiváló Munkáért elismerést kapott 1976-ban és 1981-ben.

Tapasztalatait, ismereteit önzetlenül osztotta meg munkatársaival, és segítette a pályakezdő restaurátorok munkáját. Részt vett a restaurátorok és a levéltárosok szervezett állományvédelmi oktatásában.

Gyakorlati munkája a változatos korú, formájú és állapotú levéltári anyag, az iratok, oklevelek, térképek, tervrajzok, könyvek restaurálása és konzerválása – vagyis élettartamuk meghosszabbítása, kutathatóvá tétele – volt. Részt vett kiállítások szervezésében és kivitelezésében. Szakmai tudását nemcsak közvetlen kollégáival osztotta meg, hanem számos intézmény számára adott állományvédelmi, restaurálási tanácsokat.

A 2007-ben történt nyugdíjba vonulása után megtartotta kapcsolatát munkatársaival; figyelemmel kísérte munkáikat, életüket.

2020. december 19-én szűk családi körben helyezték végső nyugalomra. Sokan vagyunk, akik emlékét megőrizzük.

A megemlékezést írta: Alberchtné Kunszeri Gabriella

 

Utolsó frissítés:

2021.01.19.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges