In memoriam Érszegi Géza 1944-2022

Szerző: Sölch Miklós
2022.01.10.
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy 2022. január 8-án, életének 78. esztendejében elhunyt dr. Érszegi Géza, a Magyar Országos Levéltár nyugdíjas főlevéltárosa, főosztályvezető-helyettese, a történettudományok doktora, egyetemi tanár, a Magyar Levéltárosok Egyesülete egykori alelnöke, a Nemzeti Kulturális Alap Levéltári Kollégiumának volt elnöke.

Érszegi Géza az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát latin-levéltár szakon. A Miskolci Állami Levéltárban töltött rövid idő után a Magyar Országos Levéltár munkatársa lett, ahol nyugdíjazásáig a Diplomatikai Levéltár referenseként dolgozott. Kiváló latinistaként, a középkori oklevelek tudós szakértőjeként munkáját a legmagasabb színvonalán végezte. Tudása a hazai és a külföldi tudományos körökben egyaránt elismerté tette. A magyarországi oklevelekkel végzett gondos munkája mellett a Vatikáni Titkos Levéltárban is feltárt, jegyzékbe foglalt és ezzel a kutatás rendelkezésére bocsátott több száz magyar vonatkozású középkori oklevelet. A Magyarországon fennmaradt eredeti pápai oklevelek összegyűjtésével egy nemzetközi kutatásban is közreműködött. A magyar oklevelek teljes szövegű átírását és pontos filológiai kommentálását végezte el. 1991-ben a történettudományok doktora címet nyerte el.

Évtizedeken át tanított az ELTE-n, de más magyar és külföldi egyetemen is. Számtalan előadást tartott tudományos konferenciákon, szemináriumokon és tanfolyamokon. Páratlan tudásával önzetlenül segítette kollégáit, tudóstársait és doktorandusz hallgatóit.

Szakmai elismerései közül kiemelendő az Országos Levéltár főigazgatója által alapított Ember Győző-díj, amit elsőként kapott meg 2002-ben, és a nemzeti kulturális örökség minisztere által adományozott Pauler Gyula-díj (2005). Tudományos munkássága elismeréseként 2012-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést is megkapta.

Halálával az Országos Levéltár kiváló tudós munkatársától búcsúzunk.

Requiescat in pace!

Érszegi Géza búcsúztatására 2022. február 12-én kerül sor a Felsőkrisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébániatemplomban (Budapest, XII. ker., Apor Vilmos tér 9) 16 órakor.

Utolsó frissítés:

2022.04.21.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges