Jelenlegi hely

II. József visszavonja rendeleteit

2012.01.31.
Középiskolás tankönyveinkben is szereplő közismert tény, hogy II. József halála előtt visszavonta rendeleteit. De pontosan mikor és miért is történt ez? Tényleg valamennyi rendeletét eltörölte?

A rendeletekkel történő kormányzást II. Józsefnek, a „kalapos király”-nak a nevével szoktuk összekötni, de valójában már Mária Terézia is rendeletek útján, nem pedig országgyűléseken elfogadott törvényekkel uralkodott a Magyar Királyságban az 1764/1765. évi országgyűlést követően. A trónörökös uralkodása elé nagy várakozással tekintettek, de hamar kiderült, országainak és tartományainak jólétét a rendeleti kormányzással kívánja elérni, Magyarország törvényeit, szokásjogait is figyelmen kívül hagyta.

A visszavonásról szóló eredeti rendelkezést, az uralkodó ún. kéziratos levélkéjét még 1857-ben kikölcsönözte az osztrák Vallás- és Közoktatási Minisztérium, ahol annak nyoma veszett. Ez alkalommal ezért a magyar-erdélyi kancellária elnöki iratai között fennmaradt előterjesztést és rajta a császár döntésszövegét közöljük. Az irat az 1790. január 26-án délelőtt 10 órakor megkezdett, gróf Pálffy Károly kancellár, gróf Bánffy György erdélyi gubernátor, Anton von Spielmann udvari tanácsos, Pászthory Sándor és Mikos kiküldött kancelláriai tanácsosok részvételével megtartott tanácskozás eredményét tükrözi. A déli hadszíntéren megbetegedett uralkodó ezt a felterjesztés szöveget és a benne foglalt javaslatokat hallotta. Ennek következtében fogalmazta meg rendeletét, amelynél fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy II Józsefnek (több rendeletével ellentétben) e visszavonó rendelkezése csak a Magyar Királyságra és az Erdélyi Nagyfejedelemségre vonatkozott.

De mikor is történhetett mindez? A több helyen említett „II. József a halálos ágyán visszavonja rendeleteit” kifejezés félrevezető. Az uralkodó nem közvetlenül halála előtt írta alá, hiszen csaknem egy hónappal később, 1790. február 20-án hunyt el. A rendelet pontos dátumát illetően eltérőek a kutatók véleményei. Marczali Henrik, az uralkodó 19. századi életrajzírója január 30. mellett érvelt, szerinte a kancellária II. József habozását kívánta így leplezni. A legtöbben elfogadják a január 28-i kiadási dátumot. A legújabb elmélet szerint azonban már január 26-án, a közös tanácskozás napján elkészült az uralkodói kézirat. Mindez az eredeti irat hiánya miatt ma már nehezen kideríthető, de az utókor számára (is) a visszavonás tényének van jelentősége.

Osztrák Németalföldön, a Habsburg Birodalom legnyugatabbra fekvő tartományában már 1788-tól elégedetlenkedtek a rendek, ahol II. József hasonlóképpen rendeletekkel kormányzott, és hasonlóképpen eltekintett a régi rendi alkotmányos jogrendtől, a régi törvényektől. Az 1789-ben kitört belga forradalmat az osztrák csapatok sem tudták legyőzni. A tartomány elszakadt a birodalomtól: 1790. január 10-én kikiáltották az Egyesült Belga Államokat. A francia forradalom híre is felbolydulást okozott egész Európában. Magyarországon — nem utolsó sorban a déli határnál 1788 óta folyó, kudarcokkal terhelt török-orosz háborúban (1787–1792) való részvétel és az éhínségek miatt — szintén forrongó hangulat uralkodott. A magyar rendek az uralkodó több rendelete következtében is a megyei önállóságuktól megfosztva és a törvényhozásból kizártnak érezték magukat. 1790. január végén egyre több vármegyétől érkezett tiltakozó felirat Bécsbe. Január 24-én kérte fel II. József Pálffy kancellárt, hogy elnökségi ülésen tárgyalják meg, hogy lehetne az engedetlen vármegyék ellen fellépni és az országban az általános nyugalmat elérni. A tanácskozás résztvevői e célok elérése, továbbá „az uralkodó és a rendek közötti bizalom megszilárdítása” érdekében úgy vélték, a zúgolódó hangulat miatt azonnal meg kell szüntetni mindazon rendeleteket, amelyeket a rendek törvényellenesnek éreznek. Ezek között sorolták fel (a beérkezett vármegyei előterjesztések tükrében) a főispánok mellőzését és vármegyei tisztviselők törvénytelen választását, a német nyelvrendeletet, az új büntető törvénykönyv alkalmazását, a földmérési munkákat. A rendek megnyugtatása érdekében azt is javasolták, hogy konkrét időpontra, 1791-re tűzzék ki a sürgetett és megígért országgyűlést.

 

 

II. József visszavonó rendeletének másolata egy kancelláriai iraton. Bécs, 1790. január 26.
Magyar Kancelláriai LevéltárMagyar Királyi Kancellária regisztratúrájaActa praesidialia (A 45)1790 No. 27.



„Ilyen körülmények között semmit sem ér a fél tett. Én tehát, hogy egyszer s mindenkorra elejét vegyem a magyar és erdélyi rendek minden elgondolható, a méltányosságnak csak színével is bíró panaszának, minden uralkodásom alatt kelt általános rendeletet és intézkedést eltörlök, és őket azon állapotba visszahelyezem, melyben Őfelségének, a boldogult császárnénak halálakor voltak. Ebből csak a tolerantia-patenst, az új lelkészrendezésre vonatkozó intézkedéseket, végre a jobbágyokra vonatkozót veszem ki.
A koronát és az ország többi klenódiumát [koronaékszereit], mihelyt a budai várban lesz számukra illő hely, oda kell átvinni. Mivel ez által a sérelmek megszűnnek, a rendek már nem fogják oly sürgősen követelni az országgyűlést, melynek megtartása a mostani viszonyok közt, [a kedélyek nyugtalansága – beszúrás K.K.] és roncsolt egészségem miatt lehetetlen lenne.
Remélem, hogy a rendek ebből belátják önzetlenségemet és javokat célzó törekvésemet, így méltán elvárom tőlük, hogy az államot egyelőre újoncokkal és a sereget a szükséges készletekkel ellássák. A földmérés úgy szakíttassék félbe, hogy a már meglevő mérés és becslés, mert már annyiba került, és még szükséges lehet, felhasználható legyen.
Ilyen értelemben fogalmazandó a rescriptum [leirat], amelyet nekem még jóváhagyásra bemutassanak. Szívemből kívánom, hogy Magyarország ez intézkedés által annyit nyerjen boldogságban és jó rendben, amennyit neki minden tárgyban rendeleteim által akartam megszerezni.”
(IFJ. BARTA JÁNOS: A nevezetes tollvonás. II. József visszavonja rendeleteit. Budapest, 1978, 118. oldal)

„Néhány követelés megadása nem lett volna elegendő, tehát rászántam magamat, bár kínnal, minden rendeletem visszavonására” vallott lépéséről Lipót fivérének február 7-én. II. József személyiségével nem volt összeegyeztethető, hogy félmegoldásokban gondolkozzék. A nagybeteg uralkodó azonban még ebben a kilátástalan — és számára a felépüléssel már nem igen kecsegtető — helyzetben is országainak boldogulását tartotta szem előtt. Mindhárom rendelete, amelyeket kivett a visszavonás hatálya alól, korszakalkotónak és alapvetőnek számított a 18. század végén. A türelmi (tolerancia) rendeletet utóda, II. Lipót is tárgyalásra bocsátotta az 1790/91. évi országgyűlésen. A XXIII. számú törvénycikk újfent megerősítette elhunyt fivére rendeletét, továbbra is biztosítva az akatolikusok vallásszabadságát. A szintén érvényben hagyott 1785. augusztus 22-én kiadott jobbágyrendelet a parasztok jogállásában és jogaiban hozott változásokat: eltörölte a jobbágy elnevezést, szabadon házasodhattak és költözhettek, megerősítette a telekhez való jogot, valamint vagyonuk szabad örökítésének jogát. A harmadik érintetlenül hagyott rendelkezés, az 1782-ben elrendelt lelkészségrendezés az alsópapság helyzetén javított.

II. József a halálos ágyán

A vármegyék követelésére ugyan a császár megígérte megkoronázását és országgyűlés összehívását, de betegségét ismerve azt is tudta, erre már nem fog sor kerülni — mindez csak az ellenszegülőket és engedetlenkedőket fogja lecsillapítani. Az uralkodó és tanácsadói maguk is tudatában voltak annak, hogy a magyar nemesség nem csupán tiltakozik, hanem konkrét lépéseket is tett a trónfosztásra. A történeti szakirodalomban ismert tény: a magyar ellenzék tagjai már 1788 óta tárgyaltak Berlinben. II. Frigyes Vilmos porosz király Karl August szász-weimari herceget ajánlotta királyjelöltnek. A porosz csapatok állítólag hadra készen várták a parancsot Csehország határán. Ugyan már a „kalapos király” elhunyta után, de a magyar nemesi reformelit tagjai Nagy-Britanniában is próbálkoztak: Vay Miklós báró a tavasz folyamán Londonba utazott, ahol brit támogatást kért, vagy az ősi magyar alkotmány brit biztosításához, vagy a Habsburg-ház trónfosztásához, és Frigyes yorki herceget szemelték ki esetleges magyar királyjelöltnek. Végül ez a terv is csak próbálkozás maradt, mivel II. Lipót trónra lépése végül a Magyar Királyságban politikai konszolidációt hozott.
II. József már 1763-ban írt politikai emlékiratában, az ún. Rêveries politiques-ban értekezett kormányzati elképzeléseiről. Tervezete szerint birodalmának országaival megegyezésre kellene jutnia, hogy tíz esztendőre korlátlan hatalmat adjanak számára, s így akkor mindent megtehetne jólétükért, anélkül, hogy állandóan a beleegyezésükért kellene folyamodnia. A császár egyeduralkodása ugyan csaknem ennyi ideig tartott, mégsem érte el azt, amit akart. Tudása és szándéka szerint meghozott minden olyan intézkedést, amelyek népeinek javát szolgálták — módszere mégsem bizonyult megfelelőnek.


Ajánlott irodalom:
H. BALÁZS ÉVA: A nyolcvanas esztendők drámája. In: EMBER GYŐZŐ–HECKENAST GUSZTÁV (főszerk.), Magyarország története, 1686–1790. IV/2. k. Budapest, 1989, 1023–1123.
IFJ. BARTA JÁNOS: A nevezetes tollvonás. II. József visszavonja rendeleteit. Budapest, 1978, sorsdöntő történelmi napok 4.
GRAGGER, RÓBERT, Preussen, Weimar und die ungarische Krönungskrone. Berlin–Leipzig, 1923.
MARCZALI HENRIK: Magyarország története II. József korában. 1–3. Budapest, 1882–1888,
SZAKÁLY ORSOLYA: Egy vállalkozó főnemes. Vay Miklós báró (1756–1824). Budapest, 2003.

Iratfotó: Czikkelyné Nagy Erika

Utolsó frissítés:

2018.01.02.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges