„Hősök, felfedezők, újítók” - Múzeumok Éjszakája az Országos Levéltárban

2016.06.28.
Izgalmas felfedeznivalók a Múzeumok Éjszakáján az Országos Levéltárban! A rendezvénysorozat idei szlogenjének szellemében - amely a „Hősök, felfedezők, újítók” címet viselte - számos olyan személyiséget mutattunk be, akik életük során és az utókor számára is maradandót alkottak, fedeztek fel, kézjegyüket hagyták a világban.

Kiállítások
Látogatóink első alkalommal láthatták teljes életnagyságban a nemrég restaurált, Julius Ludwig Grimm által 1832-ben készített felfújható földgömböt, melyből összesen három darab maradt fent. A restaurálás folyamatáról készített képes beszámolót is megtekinthették az érdeklődők.

A Benyovszky-emlékévhez kapcsolódóan „Magyar utazók a 17–19. században” című kamarakiállítás is várta a híres utazók, kalandorok, emlékírók tevékenysége iránt érdeklődőket. 

Látogatóink megtekinthették Kempelen Farkas manufaktúrájának tervét, valamint érdekességeket a hétköznapi élethez kapcsolódó találmányokból, újításokból, mint például a habán zsúptető, vagy éppen a tűzoltás. 
Nagy érdeklődést váltott ki a Szent-Györgyi Albert, Aba-Novák Vilmos, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Bíró László József, Germanus Gyula, Tihanyi Kálmán életével, munkásságával kapcsolatos eredeti dokumentumokból és iratokból összeállított válogatásunk.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Nyomot hagytak: Évszázadok–Személyiségek–Aláírások című interaktív kiállítása egyedülálló lehetőséget nyújtott látogatóink számára, hogy megismerjék a neves történelmi személyek egyéniségéről is árulkodó kézírásaikat. Az eredeti források és a korabeli viszonyokba mélyebb bepillantást nyújtó rövidfilmek segítségével a látogatók még közelebb kerülhettek a múlt egy-egy szakaszához.
További részletek a kiállításról


Épület- és raktárlátogatások
Raktáraink vezetéssel voltak megtekinthetők, amelyek során a látogatók betekinthettek a nagyközönség elől rejtve maradó helyekre, sétálhattak az eredeti dokumentumok között, továbbá eredeti iratok is bemutatásra kerültek.

A raktárakban tett séta mellett, vezetéssel az épület is óránként bejárható volt.
Levéltáros kollégáink a földszinttől a 3. emeletig bemutatták a historizáló stíluban épült palotát, amely Pecz Samu építész tervei alapján a múlt század ’20-as éveiben készült el.
Az épület gazdag belső falfestményeit Dudits Andor festőművész Klebelsberg Kuno elképzeléseinek megfelelően alkotta meg. A látogató e falfestmények és Róth Miksa színes címeres üvegablakai segítségével emeletről emeletre haladva ismerhette meg a magyar történelem egyes kiemelkedő eseményeit, alakjait. 

Gyermekprogramok
A gyerekeket kézműves foglalkozások várták: kiskönyv, csipeszrepülő és papírhajók készítése, történelmi ihletésű kirakók, vaktérképes- és kastélyos játékok megoldása, felfedezése.

Film- és olvasószoba
A 73-as teremben „Benyovszky Móric és a malgasok földje” című ismeretterjesztő filmsorozat részeiből vetítettünk egy izgalmas válogatást, a „Hősök, felfedezők, újítók” tematikájához kapcsolódóan, valamint olyan különleges és egyedi könyveket is bemutattunk, amelyek még közelebb hozzták és befogadhatóbbá tették a korszak egészét.

Dudits Andor | 150 Emlékév
A levéltár épületét Dudits Andor (1866–1944) történelmi falképciklusa díszíti. A festőművész születésének 150. évfordulója alkalmából a levéltár emlékévet hirdetett, ennek nyitányaként két alkotása – csak e rendezvényen – volt megtekinthető.

Utolsó frissítés:

2016.09.23.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges