Jelenlegi hely

„Fény és árnyék”

Születésének 115. évfordulóján Jávor Pálra emlékezünk
2017.03.06.
Ha Jávor Pál (1902–1959) színész nevét meghalljuk, eszünkbe jutnak az 1939-ben forgatott „Halálos Tavasz” című nagy sikerű film képsorai. Megelevenedik előttünk egy sármos, bajuszos, átható tekintetű férfi, aki a zongora mellett állva hallgatja Karády Katalint, a kor nagy díváját, aki búgó hangon ezt énekli: „Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte…”. És tényleg, a vészterhes korszak, amelyben éltek, beváltotta az amúgy szerelmes dal kezdő sorait.

Jávor Pál színművész az 1930-as, 1940-es évek Magyarországának első férfisztárja volt. Művészi pályáját számtalan nagyszerű színpadi alakítás és több mint 70 filmsiker jellemzi. Népszerűségét elsősorban hiteles jellemformáló képességének, férfias ikonikus megjelenésének köszönhette. Sztár volt a szó igazi értelmében. Hölgyek százezreinek rabolta el szívét, a férfiak számára hihetetlen eleganciájával, modorával új stílust teremtett. A korabeli újságok hitelesen számoltak be nagyszerű alakításairól. Nem volt jó interjúalany, magánéletéről csak nagy ritkán és igen szűkszavúan nyilatkozott. Egész életét végigkísérte céltudatossága és életszeretete. Határozott, vehemens, elvhű ember volt. Pályafutásának részleteit a rendelkezésre álló források, gondolatait tartalmazó naplója, levelezése, felesége és pályatársai visszaemlékezései alapján tárták fel.

Jávor Pál Aradon 1902. január 31-én született az 53 éves Jermann Pál és a 17 éves cselédlány Spannenberger Katalin szerelemgyerekeként. Még Spannenberger Pál Gusztáv Albert néven anyakönyvezték, majd szülei házasságát követően a vezetékneve Jermannra változott. Nehezen kezelhető, öntörvényű gyermek volt. Édesanyja vasutasnak szánta, de be kellett látnia, hogy fiát a mozi mindennél jobban érdekli. 18 esztendősen Dániába készült színészetet tanulni, el is indult, de érvényes úti okmányok és vonatjegy nélkül csak Kőbányáig jutott. Itt kiszállt, és Budapesten sétálva felfigyelt az Országos Színművészeti Akadémia épületére, ahova hirtelen elhatározással bement. Hatalmas szerencséje volt, mert mindössze egy vers elszavalása után azonnal felvételt nyert. Akkoriban változtatta a nevét Jermannról Jávorra. Igen szegényen, éhezve élte akadémista éveit. A színiakadémián először Pethes Imre (1864–1924) színész-tanár volt a mentora, később Csortos Gyula (1883–1945), a színészlegenda vette pártfogásába. 1922-ben diplomázott az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájában. Ezt követően a tehetséges és jóképű fiatal színész majdnem azonnal színházi szerződést kapott Budapesten a Renaissance (mai Thália) Színházban. Konok, hirtelen természete miatt folyamatosan konfliktusa volt a színházvezetéssel és a kollégáival is, ezért hamarosan vidékre kényszerült.


Jávor Pál

 

Székesfehérvárott és Szegeden is meg tudta mutatni mit tud, igazi sztárrá vált, annak minden előnyével és hátrányával. A korabeli színházi szaklapok (például a Színházi Élet) jó kritikákat írtak alakításairól. Az akkori bulvársajtó azonban híresen barátságtalan nyilatkozatai miatt nehéz embernek tartotta. Arra a kérdésre például, hogy mi a kedvenc kölnije, azt válaszolta, hogy a tiszta víz, a kedvenc étele a pacalpörkölt két karaj friss kenyérrel. Az őt körülvevő már-már hisztérikus rajongás sem volt kedvére. Akkoriban az éjszaka császára volt. A zajos éjszakákat fegyelmi vétségek követték. Asztalcsapkodása, és a vezetők szidalmazása miatt még az Országos Színészegyesületből is kizárták (1927. máj. 1.). 1928-ban viszont új fordulatot vett az élete. Faludi Jenő (1873–1933), a Magyar Színház igazgatója egy szegedi látogatása alkalmával figyelt fel a tehetséges fiatal művészre és leszerződtette. Ezt követően a Vígszínházban (1930. júl. 1), majd a Nemzeti Színházban (1935 májusától) szerepelt.

Jávor Pál egész életében csak egyetlen hölgyért rajongott, egy gyáros leányáért, az elvált, kétgyermekes Landesmann Olgáért. 1934. július 24-én a Vígszínház népszerű művésze feleségül is vette szerelmét. A zsidó származású, igen bájos Olgával jól sikerült a házasságuk, jóban-rosszban egy életen át kitartottak egymás mellett.


Jávor Pál és felesége, Landesmann Olga
MTI Fotó/MAFIRT: Bass Tibor

 

Jávor Pált színházi szerepeiben ugyan már nem láthatjuk, viszont a magyar filmtörténet hőskorában forgatott filmje megőrizték művészetét. Először 1929-ben játszott némafilmben – a magyar némafilmgyártás 1912-ben indult –, majd szerepelt hangosfilmekben is. Elsőként az 1931-ben néhány hangos dallal leforgatott „Csak egy kislány van a világon” című filmben jutott szerephez. Ezt a filmet, már több betétdallal, az Amerikai témájú „Kék bálvány” követte Gózon Gyula mellett Jávor főszereplésével. Ezután a színész jelentős szerepet kapott a roppant sikeres második magyar hangosfilmben, a „Hippolyt, a lakáj“-ban. Ebben már hallhatjuk Jávor Pál beszédhangját, mivel a filmben már nemcsak a betétdalok, hanem a dialógusok is hangosak voltak. A Hippolytban a címszerepet Jávor mentora Csortos Gyula játszotta, mellette a kor nagy sztárjai, Kabos Gyula (1887–1941), Erdélyi Mici (1910–1994), Haraszti Mici (1882–1964) és az igen magas kort megért Fenyvessy Éva (1911–2009) szerepelt. A külső jelentekben megjelenik a neonfényes, zajos éjszakai Budapest. Ezt követte még több nagyszerű játékfilm, így „A Csúnya Lány” (1935, Muráti Lilivel), „Maga lesz a férjem” (1937, Ágay Irénnel), „Halálos Tavasz” (1939, Karády Katalinnal). 1941-ben Jávor feltűnt az első színes jeleneteket tartalmazó filmben, a „Beszélő Köntös”-ben. Ebben a filmben Tasnády Fekete Mária volt a partnere. Radványi Géza rendező és Hegyi Barnabás operatőr 10 percnyi (3 snitt) színes (Agfa nyersanyagra felvett) jelenetet tett a filmbe. Mindegyik a dúsan hímzett csodálatos köntöst ábrázolta.

Mindeközben az 1938. évi ún. első zsidótörvény (1938:XV. tc., 1938. máj. 29.) sokak életét komolyan befolyásolta, tette tönkre. Ebben az időben sokan hagyták el kényszerűségből az országot. A törvény következtében bocsátották el a filmgyárból többek között a népszerű Kabos Gyulát (1887–1941), Perczel Zitát (1918–1996), Gózon Gyulát (1885–1972), Ágay Irént (1912–1950), Gombaszögi Ellát (1898–1951). Jávor Pál nyíltan kritizálta a zsidó színészek ellehetetlenítését. Az állásukat elvesztő kollégáinak szép szóval és asztalra csapva próbált munkát szerezni, mindhiába. Előfordult, hogy a saját fizetését osztotta szét munkanélküli pályatársai között. A zsidó származásúakkal szembeni atrocitások nem kerülték el a Jávor családot sem. Amikor a színész 1939 tavaszán ajánlatot kapott egy Ausztriában forgatandó játékfilmre, a „A dunai hajós”-ra (WienFilm „Donauschiffer”), felesége csak nagy nehézségek árán tudott vele tartani. Míg a színész az osztrák filmgyárban napi több órát forgatott, addig Olgát a Gestapo letartóztatta, és elvitte a szállodából. Még aznap elengedték ugyan, de kiutasították Ausztriából.

Hazajövetele után 1940–1942-ben nagy sikerrel játszott itthon és Olaszországban is. A római Cinecittában forgatta a „Carmela” és Inferno giallo (magyarul „Láz”) filmeket.

Az ország 1944. március 19-i német megszállása után Jávor Pál maga is üldözötté vált. Előbb a színházból, majd a filmgyárból is kitiltották, valamint kamarai tagságát felfüggesztették (1944. ápr. 12). Egy osztrák színész-barát értesítette, hogy haladéktalanul meneküljön, mert a Gestapo listáján ő is szerepel. 1944 nyarát először Balatonfüreden, majd a Velencei-tónál Agárdon töltötte barátja, Dékány András író házában. Végül a nyilas hatalomátvétel napján sokakkal együtt Jávor Pált is letartóztatták. Előbb saját házában tartották fogva, majd először a Svábhegyre a Gestapóhoz, később a sopronkőhidai fogházba került. Naplójában lejegyezte a sopronkőhidai borzalmas mindennapokat, az éhezést, a hideget, a tífuszjárványt, a túlélésért folytatott mindennapos lelki és fizikai küzdelmet.

 

„[…] Január 31. Ma van a születésem napja. Amikor születtem, biztos nagyobb szeretet vett körül, mint a mai napon, nagyobb melegség, és nem gondolt senki arra, hogy kőhidai rab leszek. De ezt a rabságot nem kell szégyellni. Emlékszem, tavaly nagy vacsora volt nálunk, akkor játszottuk a Nemzeti Színházban a Kaméliás hölgyet, az egész társulatot meghívtuk vacsorára. Ki gondolt volna arra, hogy egy év múlva így lesz, és én itt ülök. […]”„Az egész nyilas társaság, amely itt rekedten nyávog, dadog, de egyik se vállal gerincesen semmit… Csak a magyar tud ilyen következetlen és kegyetlen lenni a fajtája iránt, ahogy mivelünk elbántak. Túlságosan jó magyarok voltunk, hát börtönbe kellett csukni bennünket. […]”


Részlet Jávor Pál: Egy színész elmondja címmel kiadott naplófeljegyzéseiből (Budapest, 1987, 133. oldal)

 

Sopronkőhidán Jávor együtt raboskodott egyházi személyekkel és civilekkel, arisztokratákkal. Köztük volt Kállay Miklós (1887–1967) politikus, miniszterelnök (1942–1944), Esterházy Móric (1881–1960) politikus, képviselő, Mindszenty József érsek (1892–1975) és Kánya Kálmán (1869–1945) diplomata, külügyminiszter is. Kállay visszaemlékezésében ezt jegyezte le Jávor Pálról:

 

Cellámba az egész idő alatt csak egy valaki nyitott be, Jávor Pál, a Nemzeti Színház művésze. Karácsonyeste addig beszélt a lelkére az SS őrségnek, míg meg nem engedték, hogy beadjon egy fenyőgallyat, egy pohár bort meg egy szelet vaddisznó sonkát, amit Esterházy [Móric] küldött”.
(Részlet Kállay Miklós: Magyarország miniszterelnöke voltam, 1942–1944 című visszaemlékezéséből. Budapest, 1991)

 

Jávor Budapest ostromának végnapjaiban (1945. február) is még fogságban volt. Március 28-án hajnalban elindították a rabokat Linz felé. Hármas sorokban, a menet élén haladt egy szekér, a rabokra irányított golyószóróval. Melk után április legvégén már a németországi Tann környékén jártak, a „Harmadik Birodalom”-nak ekkor már csak napjai voltak hátra. Pajtákba, istállókba szórták szét a foglyokat, akik rendkívül elcsigázottak, koszosak és éhesek voltak. Egy magyar katonaorvos a közeli kórházba vitte Jávort, hogy biztonságban legyen. Hét nap múlva Németország feltétel nélkül megadta magát. Jávor Pál kilenc hónapnyi megpróbáltatás után (1945. júl. 19.) térhetett haza. Az 1946. április 13-ai bemutatót követően hatvanhétszer lépett még színpadra, majd a renitensnek számító művészt Major Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója felsőbb parancsnak engedelmeskedve nem engedte színpadra állni.

Mellőzöttsége okán 1946 májusa és szeptembere között Romániába ment vendégszerepelni, majd elfogadott egy féléves tengerentúli szerződést. Romániai tartózkodása előtt és az amerikai utazást megelőzően is írt barátjának, gróf Esterházy Móricnak képeslapokat és leveleket. A megszólításokból: „Atyó”, „Atyókám” és az aláírásból: „Jávor Pali” is kitűnik, hogy a színész és az egykori miniszterelnök, majd képviselőházi politikus közötti bizalmas, baráti, szinte bensőséges családias viszony volt. Erről tanúskodik a távirata is, amelyben azt is tudatja vele, hogy a háztartását feloszlatta, és „május elején utazom Romániába”, de ezt követően is tájékoztatta hogylétükről.

Romániából visszatérve októberben nekivágtak tengerentúlra vezető útnak. Az egyik képeslapot a svájci St. Gallenből írta Esterházy Móricnak 1946. október 16-án, a Párizsból küldött képeslapon szót ejt még további franciaországi állomásokról, és megemlíti, hogy nemsokára útra kelnek hajóval Amerikába.


Jávor Pál levelei és képeslapjai gróf Esterházy Móricnak 1946-ból
Jelzet: MNL OL, Esterházy család csákvári levéltára, Esterházy Móric miniszterelnök iratai (P 195), 1/B. Esterházy Móric levelezése, 2. tétel: Esterházy Mórichoz írt iktatatlan levelek, 110. No. 1–5.

 

Az amerikai vendégszereplésből 11 év emigrációban eltöltött év lett. Az Újvilágban Jávor Pált nagyon sok csalódás érte. Hollywoodban csak kisebb filmszerepekhez jutott, mert a nagyobb produkciók nyelvi nehézségek miatt nem foglalkoztatták. Megélhetésük érdekében Jávor a Waldorf Astoria Hotelben telefonkezelőként és egy bérházban éjszakai portásként is kénytelen volt dolgozni. Ez utóbbi munkával is több pénzhez jutott a család, mint a színészkedéssel. Rossz anyagi helyzetüket mutatja, hogy felesége bevétel gyanánt férje sokszorosított fényképeit és hanglemezeit is árulta. Jávor Pál Amerikában nem tudta folytatni itthon sikeres színészi pályáját. Elkeseredése, a kilátástalanság és feleslegesség érzése kikezdte egészségét. Bánatát ezúttal is italba fojtotta, de felesége mindezek ellenére is végig kitartott mellette.

Az Amerikában tengődő Jávor Pált 1956-ban, Izraelbe hívták vendégszerepelni, amely felkérést örömmel elfogadta. Ott tudta meg, hogy hazatérhet, ismeretlen indíttatásból maga Kádár János hívta haza. 1957 őszén a Nyugati pályaudvaron barátaik várták őket Itthon örömmel folytatta mesterségét, bár egészsége nem volt már jó állapotban, egyre többször fájlalta gyomrát. Először a Petőfi és Jókai Színház, majd 1959-ben a Nemzeti Színház szerződtette le. Major Tamás személyesen kereste fel, hogy szerződést ajánljon az akkor már nagybeteg művésznek. Az ajánlat későn érkezett, az orvosok akkoriban diagnosztizálták nála a gyomorrákot. 1959 augusztusának első napjaiban a János Kórház kertjében még meglátogatták cigány-muzsikus barátai, és elhúzták kedvenc nótáit. Augusztus 14-én hajnalban, a Nemzeti Színház művésze fájdalmasan fiatalon, mindössze 57 évesen elhunyt. Személyében a második világháború előtti magyar filmművészet igazi legendája távozott. A Farkasréti temetőben nyolcvanezres tömeg cigányzeneszóval búcsúztatta.

 

Digitális felvételek: Czikkelyné Nagy Erika (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára)

 

Ajánlott irodalom:

Bános Tibor: Jávor Pál. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1978.

Utolsó frissítés:

2017.03.13.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges