A nemzeti könyvtár kiállítása négy utazó Magyarországról kialakult képét mutatja be az Apponyi Gyűjtemény Hungarica anyagából válogatva. A szemelvények mellett 17–18. századi metszetek is színesítik a kiállítást – közöttük a selmecbányai aranybányák aknáit bemutató, melyet még a 17-18. század fordulóján is terra incognita-nak tekintett Magyar Királyság felfedezője, Marsigli készített. Az ő személyéhez szeretnénk kapcsolódni forrásbemutatásunkkal.

Ahol a források laknak. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának erdélyi iratokat őrző raktára, a Libri conceptuum regii Hungarici et Latini kötetek utcája.

Két korszak határán, a 17–18. század fordulóján a Magyar Királyság és a Habsburg Birodalom tartományaként külön igazgatott Erdélyi Fejedelemség olyan változások és feladatok előtt állt, mint korábban még soha. 150 év török hódoltság, illetve politikai és többszörös vallási szétszakítottság után kellett behozni 150 év lemaradását, elvégezni az újjáépítés munkáját, mindezt az egymást követő szabadságküzdelmek közepette.

A karlócai békekötés után az első és egyik legfontosabb feladat az új országhatárok kijelölése volt.

Ekkoriban Erdély határain is felbukkant egy különleges személy. I. Lipót (1640–1705) német-római császár (1658–1705) és magyar király (1657–1705) ugyanis az új határok megállapításának feladatát az 1680 óta a bécsi udvar szolgálatában álló, a felszabadító háborúban is részt vevő Luigi Ferdinando Marsiglire bízta, aki a béketárgyalásokon a császári bizottságban mint az egyetlen olyan szakértő vett részt, aki rendelkezett helyismerettel a határvidéken.

Marsigli szobra a Stöckl lépcső mellett. A szobrot – Kisfaludi Stróbl Zsigmond alkotását – a második világháború pusztításából Tasnádi Kubacska András mentette ki és őrizte meg az újra felállításig.
Fotó: MH/Hegedüs Róbert
 

A békeszerződés 850 kilométernyi határt állapított meg, melyet Marsigli egy török megbízottal közösen jelölt ki a helyszínen, hogy ezzel elejét vegyék a későbbi határvitáknak – és ezzel világtörténelmet írt. A határ mindkét oldalát két-két óra járásnyi szélességben feltérképeztette, és a határjelek földrajzi pozícióját is rögzítette. A XXI. térképlaphoz készített domborzati metszetek a hegyeken keresztül vezető utakra kijelölt határpontokat mutatják, míg a térképlapon  azt is leírja, hogy az utak kocsival és/vagy lóval nem járhatók.

Csanád esetében azt is feltüntette a végvár rajza mellett, hogy azt a békeszerződés értelmében lerombolták.

Marsiglinek gondja volt arra is, hogy hosszú életű fákat jelöljön meg a határ vonalán: gesztenyét, gyertyánt és tölgyet. Még nyelvtörténeti érdekességet is találhatunk a térkép címében, a hunka szót, amely a lakosság nyelvében földhányást jelent (Signa limitanea …sive terrae cumulorum, quos hunka vocant incolae).

A 39 szelvényt, két összefoglaló- és két, a határjelekről részleteket feltüntető lapot tartalmazó színezett kéziratos határtérkép így rendkívül jelentős dokumentummá vált. A térkép eredeti példányát az Österreichises Staatsarchiv – Kriegsarchiv őrzi.

A Marsigli közreműködésével készült kiváló minőségű rajzok még közel száz év múlva is alapjául szolgáltak a geográfusoknak, ahogyan azt Bosznia és Hercegovina (Ráma) 1788-ban nyomtatásban megjelent térképének legenda-részében olvashatjuk.

Részlet Bosznia és Hercegovina (Ráma) 1788-ban nyomtatásban megjelent térképéről (Das Koenigreich Bosnien, und die Herzegovina (Rama) samt den angraenzenden Provinzen…)
Jelzet: MNL OL, Térképtár, Festetics család (S 68), Nyomtatott térképek (B) XII. No. 60.

Mint a bécsi udvar megbízottjának és a határmegállapító bizottság vezetőjének a szükségleteiről a határ erdélyi szakaszán az uralkodó a Gubernium által kiadott rendeletekkel gondoskodott. Ezek a rendeletek, illetve a kapcsolódó hivatali levelezés – több mint 50 bejegyzés – másolatban fennmaradtak a Gubernium levéltárában a Libri conceptuum regii Hungarici et Latini kötetek sorozatában (Erdélyi kormányhatósági levéltárak – A Gubernium Transylvanicum Levéltára – Gubernium Transylvanicum (in Politicis) – F 43). Latin nyelven az udvari és katonai hatóságokkal levelezett a Gubernium, magyarul pedig az Erdélyi Udvari Kancelláriával és a többi hivatali szereplővel. A kezdeti működés nehézkessége idején az egyik leggazdagabb forrás ez a másolatgyűjtemény a Gubernium tanácsülési jegyzőkönyvei (F 41) mellett. Az általános iratsorozat (F 46) eleje erősen hiányos, sokszor csak az iratborítókon található jegyzőkönyvi ülés- és oldalszám az összes információ.

MNL OL, Erdélyi kormányhatósági levéltárak, A Gubernium Transylvanicum Levéltára, Gubernium Transylvanicum (in Politicis), Libri conceptuum regii Hungarici et Latini (F 43), az 1. és 2. kötet, amelyekben a bejegyzések találhatóak.
 

Marsigli neve először 1699. március 27-én bukkan fel a Gubernium Rabutinhoz intézett levelének másolatában. A szövegben császári biztos útvonaláról van szó: a határ megvonását Szalánkeménnél kezdi, követi a Duna és a Száva vonalát, majd Belgrádnál (Nándorfehérvár) fog visszafordulni, végül onnan érkezik a Maroshoz és az „erdélyi részekhez”.

Marsigli nevének első előfordulása, 1699. március 27.
Jelzet: MNL OL, Erdélyi kormányhatósági levéltárak, A Gubernium Transylvanicum Levéltára, Gubernium Transylvanicum (in Politicis), Libri conceptuum regii Hungarici et Latini (F 43), 1. kötet, 1242–1243. oldal.

Ettől kezdve hullámzó sűrűséggel találunk bejegyzéseket a határ kijárására vonatkozóan. Amíg Marsigli az ország délkeleti részén tevékenykedett, az erdélyi hatóságok a régi határokra vonatkozó – írott és emlékezetben élő – adatok felkutatásával foglalkoztak.

A Gubernium engedelmeskedve az uralkodó Bécsben, 1699. március 16-án kelt parancsának március 31-én utasította Balog Lászlót és Gargóts Mihályt, hogy végezzenek tanúvallatást Erdély és az Oszmán Birodalom határát illetően, majd május 3-án a Gyulafehérvári Káptalan rekvizítorait szólította fel, hogy kutassák fel a levéltárban a határokra vonatkozó írásokat, mutassák be azokat a generálisnak, Rabutinnak, majd vigyék fel Gyulafehérvárra, a Gubernium részére. Augusztus 10-én ismét sürgetnek ismeretleneket – feltehetően Gyulafehérvár vagy Kolozsmonostor rekvizítorait, hogy „… conscribállyanak, és nekünk az szerént reportalni el ne mulassák. Erdélyi határjárt leveleket ha mint találnak aztis keressék fel. etc.”

Iratkerestető parancs, 1699. augusztus 10. A bejegyzés töredékben maradt fenn, mert elvesztek lapok még a kötetek összeállítása előtt.
Jelzet: MNL OL, Erdélyi kormányhatósági levéltárak, A Gubernium Transylvanicum Levéltára, Gubernium Transylvanicum (in Politicis), Libri conceptuum regii Hungarici et Latini (F 43), 2. kötet, 3. oldal.

Az év végén a szász náció bíróit és öregjeit szólították fel adatszolgáltatásra.

1700. szeptember 16-án ismét adatszolgáltatással kapcsolatos bejegyzésre bukkanhatunk. Ekkorra elkészült Balog László munkálata a határra vonatkozó iratokról (sajnos ez se bemásolva nincs, sem fenn nem maradt), melyet megküldtek Naláczi Istvánnak és Rabutinnak is. Naláczit ismét felszólították: gyűjtse össze a határokra emlékező személyeket és vigye őket magával a határkijelölésre.

A határ kijárására kinevezett 45 erdélyi személy neve a nekik szóló első utasításhoz kapcsolódóan olvasható. A későbbiekben közülük többeket más tisztségre választottak meg, helyükre pedig újabb biztosokat neveztek ki.

A tényleges munkálatok előkészítéséről június 8-tól kezdődően vannak bejegyzések, ekkor rendelték ki az első szekereket a munkások ellátására. A végrehajtás biztosításáról és a rend fenntartásáról pedig többek között a csíki és háromszéki hajdúk kétharmadának kellett gondoskodnia a Sidó Andrásnak adott parancs értelmében.

A „metalis reámbulátorok” november 12-én kaptak felszólítást: álljanak készen a munka elvégzésére, „… hogy így kegyelmetek édes hazájához tartozandó kötelességének és az felséges császár és kegyelmes koronás királyunk parancsolattyának jövendőbéli nagy emlékezetekre kívánt véggel munkáját kezdhesse s végezhesse is …”, és értesítsék időben az illetékes törvényhatóságokat érkezésükről.

A határjárásra kirendelt biztosoknak szóló parancs, 1699. november 12.
Jelzet: MNL OL, Erdélyi kormányhatósági levéltárak, A Gubernium Transylvanicum Levéltára, Gubernium Transylvanicum (in Politicis), Libri conceptuum regii Hungarici et Latini (F 43), 2. kötet, 95. oldal.

Marsigli teljes bizonyossággal 1699 decemberében érkezhetett Erdélybe, mivel 3-án Rabutinnak, Bánffy György gubernátornak (1661–Nagyszeben, 1708. november 15.; hivatali ideje 1691. január 20.–1708. november 15.) és Naláczi István (1632–1702) Hunyad vármegye főispánjának, biztosnak is írt a Gubernium az ellátásával kapcsolatban, majd 7-én Hunyad és Zaránd vármegyék, valamint Szászsebes-, Szerdahely- és Szászvárosszék hatósága kapott utasítást a határkijelölők eltartására: „… méltóságos groff Marchilli úr, több arra rendeltetett határ járókkal edgyütt ez országnak szélire elérkezett, hogy az békesség által lett conclusum szerént az erdélyi és szomszéd országok között lévő határokon oszlopok erigáltassanak. …”

Marsigli Erdélybe érkezésének hírül adása, 1699. december 7.
Jelzet: MNL OL, Erdélyi kormányhatósági levéltárak, A Gubernium Transylvanicum Levéltára, Gubernium Transylvanicum (in Politicis), Libri conceptuum regii Hungarici et Latini (F 43), 2. kötet, 116–117. oldal.

8-án a görögök bírája kapott „kemény büntetés alatt” parancsot, hogy „… mindgyárt rendely egy fűszerszámmal kereskedő görögöt, ki oda elegendő fűszerszámot és egyéb újságot vigyen, hogy ott az szükség szerén pénzen vásárolhassanak tőlle, ingyen semmit tőlle el nem vesznek.”

 A görögök bírájának szóló utasítás, 1699. december 8.
Jelzet: MNL OL, Erdélyi kormányhatósági levéltárak, A Gubernium Transylvanicum Levéltára, Gubernium Transylvanicum (in Politicis), Libri conceptuum regii Hungarici et Latini (F 43), 2. kötet, 118. oldal.

1699. december 11-én Medgyesszéket, Johannes Sachs-ot (a szász comest) Szebenszékben, illetve Bethlen Miklóst és Sámuelt, Haller Istvánt és Segesvárszéket utasították, hogy a határoszlopok felállításhoz küldjenek kőműveseket (Naláczi Istvánhoz Hunyad vármegyébe), költségeiket, élelmezésüket pedig fizessék. Ugyanekkor parancsolták meg a határoszlopokhoz több kemencényi mész égettetését Szeben-, Szerdahely és Szászsebesszékben.

December 19-én ismét Johannes Sachs kapott parancsot, ezúttal 500 kötelet kellett veretnie a határjárás munkálataihoz. Ezeket minden bizonnyal távolságmérésre használták, ahogyan azt a korábbiakban már említett, határjeleket részletező rajzokon is láthatjuk (III–XVI. szelvényekhez tartozó lap).

Hosszabb szünet után 1700 nyárutóján vannak bejegyzések az országhatár ügyével és Marsiglivel kapcsolatban. Szeptember 12-én Naláczi István révén Jósika Gábor királyi táblai ülnökkel küldtek Marsiglinek szóló levelet Lippára – sajnos ennek szövegét nem másolták a kötetbe -, és jelentést kértek a munkák folyásáról. Egy nappal később Rozsnyai Dávidot szólították Gyulafehérvárra, hogy felkészítsék a bizottság mellett teljesítendő tolmácsi szolgálataira.

Rozsnyai Dávid felszólítása, 1700. szeptember 13.
Jelzet: MNL OL, Erdélyi kormányhatósági levéltárak, A Gubernium Transylvanicum Levéltára, Gubernium Transylvanicum (in Politicis), Libri conceptuum regii Hungarici et Latini (F 43), 2. kötet, 322–323. oldal.

Szeptember 14-én a fogarasi alkapitány kap ismételt sürgetést, hogy Rozsnyai alá lovat, melléje kíséretet adjon Szebenig. Ugyanezen a napon kellett Barcsai Mihályt utasítani, hogy vegyen részt a munkálatokban, aki nyilván a fáradságot és a költségeket sokallotta.

Hogy a folyamatban lévő munkálat milyen súllyal bírt, arra példa szeptember17-én Jósika Gábor felszólítása, hogy az udvari rendeletet figyelmen kívül hagyva ne menjen Aradra, hanem bizottsági munkájának tegyen eleget a határon: „… iterim vero az határjárási commissiora infallibiliter elmennyen és mint annak edgyik tagja a miben tudgya Hazájának javát munkálódni el ne mulass …”, a rendelet tárgyáról pedig tájékoztassa a Guberniumot.

A hivatali működés kezdetlegessége sokszor akadályozta a munkát. A Gubernium ülésezési időszakai között az ún. Substitutum Gubernium vitte az ügyeket korlátozott jogkörrel. Ez a testület pedig nem küldhetett postát és nem írhatott közvetlenül a biztosnak, Marsiglinek. Ezért október 10-én Naláczin és Jósikán keresztül kérték, hogy Erdély területéből semmit ne engedjen át az Oszmán Birodalomnak, hanem éljen a protestatoria contradictio-val. Ugyanekkor Rabutint is kérték, hogy a felmerülő nehézségekben támogassa a határkijelölés munkálatait, 11-én pedig már konkrétan a Vaskapunál húzódó szakasz körüli vitáról tájékoztatták.

Mint az az október 25-én Keresztesi, Sárosi, Haller és Conrad guberniumi tanácsosoknak küldött utasításban olvasható, ismét a korlátozott jogkör volt az akadálya a hatékony ügyintézésnek. A Vaskapunál a törökök a határt a szeptember 29-i konferencia értelmében a hegygerincen kívánták meghúzni. Bánffy és Rabutin felségelőterjesztést javasolt az ügy rendezésére, de ezt Bethlen Miklós erdélyi udvari kancellár (1695-1706) nem volt hajlandó aláírni, mert nem a teljes Gubernium terjesztette azt elő. Október 26-án Marsiglinek is írtak a határok ügyében – kivételesen be is másolták a levél szövegét. Ugyanekkor azt is megtudhatjuk, hogy a török athnámék a tolmácson, Rozsnyai Dávidon keresztül jutottak el a tanácsosokhoz.

November 13-án arról értesülünk, hogy a határkijelölés munkája csak tavasszal fog befejeződni, és a pénzügyekről, többek között Marsigli tiszteletdíjáról (discretio) pedig a 24-i guberniumi ülés fog dönteni.

1701. március 9-10-én még a munkavégzésben résztvevőknek kiutalt pálinkaellátmány továbbítása okozott gondot – a Karánsebesre rendelt mennyiséget előbb Szászvárosba, majd onnan Hátszegre küldették. Végül a maradékot augusztus 6-án küldették vissza a hátszegi porkolábbal azoknak, akik azt korábban szolgáltatták: „…Bizonyos számú veder éget bor tétetvén le kegyelmednek gondviselése alatt, …, de már sem az Eö Felsége szolgálattyára, sem az Hazánk egyéb szükségére nem kivántatván, az kiktől adatott, azoknak viszsza adasék …”

Marsigli munkája a határ kijelölésével 1701 tavaszán valóban befejeződött. Március 23-tól kezdődően többször találkozunk olyan utasítással, amely poggyászának a Tiszáig történő szállításáról rendelkezik, sőt a hozzá intézett április 14-én kelt levél másolatából láthatjuk, hogy szárazföldön és vízen is lehetőséget biztosítottak számára. Hogy milyen méretű szállítmányról lehetett szó, azt csak sejteni lehet a kirendelt szekerek számából: „… pro sua Bagasia usque ad Tybiscum devehenda currus quadraginta quatuor, sex  bobus junctos et vectos …” vagyis 45 hatökrös szekérről volt szó.

A Marsiglinek küldött levél másolata poggyászának szállításával kapcsolatban.
Jelzet: MNL OL, Erdélyi kormányhatósági levéltárak, A Gubernium Transylvanicum Levéltára, Gubernium Transylvanicum (in Politicis), Libri conceptuum regii Hungarici et Latini (F 43), 2. kötet, 474–475. oldal.

Hogy végül milyen véleménnyel volt rólunk és milyen szájízzel távozott Erdélyből a császári biztos, az az ellene lefolytatott vizsgálatból sejthető. 1701. május 6-án a Gubernium Barcsai Ábrahámot, Macskási Jánost és Csulai Balázst – őt mindazokkal, akik vele együtt Marsiglinél jártak – haladéktalanul Gyulafehérvárra rendelte. Bánffy György és Bethlen Miklós Kálnoki Sámuel erdélyi udvari alkancellárhoz intézett levelében a következők állnak:

„… Mint bánt velünk Guberniumal Marsigli úr az Erdélyi határhoz való közelítésének majd kezdetitől fogva, kegyelmed az annectalt párokból meg láthattya, legközelebb most kimenetele előtt, mitsoda motsokkal, csak nem erőszakosson Substitutus atyánkfiai házára,szórt, hogy mi inye szerént mindnekben nem kedveskedhettünk nékie, egy néhány juhot, tyukot, tyukmonyot orczánkra vissza mint küldött, máskéntis sok betsülletes emberek hallottára mely becstelenül mocskoson deferalt, fenyeget bennünket, az arról való inquisitio megmutattya, …”

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Bánffy György és Bethlen Miklós levele Kálnoki Sámuel erdélyi udvari alkancellárhoz a Marsigli ellen folyó vizsgálatról. Gyulafehérvár, 1701. május 6.
Jelzet: MNL OL, Erdélyi kormányhatósági levéltárak, Erdélyi kancelláriai levéltár, Erdélyi Udvari Kancellária regisztratúrája, Acta generalia (B 2), 1701/27 – s.

Bár Marsigli jelmondata „Nihil mihi!” - azaz „Önmagamnak semmit!” – volt, gyűjtő szenvedélye és sikerei sokakban irigységet kelthettek. Részben ennek, részben az örökösödési háború idején esett hadvezetési kudarca miatt kegyvesztett lett a Habsburg udvarban. Reméljük, az idő megszépítette emlékeit, amikor Bolognába visszatérve gyűjteményeit rendezte és nyomtatásban kiadta, legyen szó a Duna halairól – köztük a vizáról, a Duna-mente virágairól, vagy az 1690-ben lemásolt székelyföldi rovásírásos botnaptárról.

Hogy milyen hírünket vitték a 16-19. század utazói, akik a Magyar Királyságba és Erdélybe érkeztek, abba enged bepillantást az Országos Széchenyi Könyvtár 2021. október 25-én megnyitott kiállítása.

Iratfotók: Lantos Zsuzsanna és Lukács-Berkes Anikó

Ajánlott irodalom:

F. Molnár Mónika: Olasz hadi írók és generálisok Bécs és Isztambul között L. F. Marsigli és kortársai. Budapest, 2016.