Együttműködés a Magyar Nemzeti Levéltár és az Üzbég Köztársaság „UZARCHIVE” Ügynöksége között

2019.11.29.
2019. november 3. és 8. között a Magyar Nemzeti Levéltár delegációja dr. Mikó Zsuzsanna főigazgató-helyettes asszony vezetésével Termezbe (Üzbegisztán) utazott Ulugbek M. Yusupov, az UZARCHIVE főigazgatójának meghívására.

A hivatalos program szerint november 5–6-án nemzetközi konferenciára került sor, melyre előadóként többeket meghívtak a szomszédos országokból, ezen felül az Egyesült Királyságból, Izraelből, Törökországból és Indiából is. A sajtó folyamatosan figyelemmel kísérte az eseményeket.

Az üzbég levéltár most ünnepelte alapításának 100. évfordulóját, mely alkalommal átadták a termezi levéltár új épületét. Az ünnepélyes átadást november 5-én tartották, melyre a nemzetközi konferencia résztvevői és a magyar delegáció tagjai is hivatalosak voltak.

November 6-án a Magyar Nemzeti Levéltár és az Üzbég Levéltári Ügynökség között együttműködési megállapodás aláírására került sor. A felek a keretmegállapodás elfogadásakor megállapodtak abban, hogy elsődleges cél a levéltári anyag digitalizálásával kapcsolatos együttműködés és tapasztalatcsere. Az üzbég levéltárak számos magyar vonatkozású iratanyagot őriznek, amelyek közül kiemelkedik a Vámbéry Árminról szóló és az I. világháborús magyar hadifoglyokra vonatkozó nyilvántartások dokumentumai. A megállapodás alapján a Magyar Nemzeti Levéltár digitalizálhatja a kiemelkedő értékkel rendelkező hungarica anyagot.

A kapcsolatépítés mindenképpen fontos mérföldkő, ezt Szántó Péter Magyarország Üzbegisztáni nagykövete is hangsúlyozta.

Utolsó frissítés:

2019.12.06.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges