A két világháború között a magyar politikai rendészeti szervek mind a szélsőbaloldali, mind pedig a szélsőjobboldali mozgalmakat megfigyelték, a kartonok között mégis túlnyomó többségében olyan személyek adatlapjait találjuk az irategyüttesben, akik baloldali tevékenységük okán kerültek a hatóságok látókörébe. Ez az egyoldalúság részben az irategyüttes kalandos történetével magyarázható. Az 1920 és 1944 között a magyar rendőrség és csendőrség működése során keletkezett teljes kartotékrendszert a szovjet csapatok Budapest ostromát követően zsákmány-anyagként kezelték, majd 1945-ben a megszálló szovjet haderő számos más, a Horthy-korszak magyar állami szervei által képzett irattal együtt magával vitte a Szovjetunióba. A szovjetek számára igen hasznos forrásnak bizonyult, hiszen segítségével ellenőrizhették azt, ki volt például a két világháború között illegális kommunista, tehát ki számít a berendezkedő kommunista kormányzat számára megbízhatónak.

A Magyar Nemzeti Levéltár jogelőd intézménye, a Magyar Országos Levéltár 2011-ben digitális másolatot vásárolt meg az iratanyagról. A 40 doboznyi eredeti, papíralapú iratanyag ma az Oroszországi Föderáció Katonai Levéltárának (Российский государственный военный архив ­– RGVA) őrizetében található, előtte pedig a szovjet titkosszolgálat, a KGB (Комитет государственной безопасности) birtokában volt.

A 69208 darab fájlból álló digitalizált irategyüttest a magyar levéltárosok utólag illesztették be a Belügyminisztérium levéltárának rendszerébe az Általános iratokhoz (K 150 törzsszám). Provenienciája alapján a HU-MNL-OL-K 150-VII-9/b jelzetet kapta, ugyanis az iratok többségében a Belügyminisztérium VII. osztályának politikai rendészeti és nyilvántartó csoportjánál keletkeztek, illetve ezeket itt kezelték. A szovjet titkosszolgálat minden kartonról orosz nyelvű fordítást készített (amelyeket az iratok mellett helyeztek el), hogy a lehető legpontosabban feltérképezze a kommunista érzelmű magyar lakosságot. Az orosz társintézmény az eredeti, magyar nyelvű kartonok digitalizálására kapott megbízást, véletlen folytán azonban néhány oroszra fordított irat digitalizálása is megtörtént, amelyeket az adatbázisban szintén közzéteszünk.

Az iratok többnyire magyar nyelvű, előrenyomtatott űrlapok, amelyeket részben kézzel, részben írógéppel töltöttek ki. Olvashatóságuk változatos, a jól olvashatótól a nehezen, szinte alig kiolvashatóig terjed. Előfordulnak a kartonokon javított, áthúzott adatok, illetve találhatunk közöttük hanyagul és hiányosan kitöltött iratokat is. A formanyomtatványok a megfigyelt személy adatait közlik, és olykor az ügyében tett intézkedésekre vonatkozó megjegyzéseket is tartalmaznak. Az iratok között alapvetően kétféle kartont találhatunk: részben a magyar királyi Belügyminisztérium rendészeti szerveket irányító VII. (közbiztonsági) osztályának politikai és nyilvántartó csoportja által felvett kartonokat; másfelől a különböző minisztériumok alá tartozó és politikai rendészettel foglalkozó szervek és alsófokú hatóságok által a központi szervnek beküldött nyilvántartó lapokat.

A kartonok, bár külső megjelenésükben adódnak apró különbségek, nagyon hasonló felépítésűek, és alapesetben a hatóságok látókörébe került személyek alábbi adatait tartalmazzák:

• a megfigyelt személy neve;
• születési név;
• apja és anyja neve;
• a házastárs neve;
• születési idő, esetleg életkorra vonatkozó adat, amelyből kiszámítható a születési év;
• születési hely és lakóhely;
• vallás;
• foglalkozás.

Emellett személyleírásra vonatkozó adatok is szerepelnek a kartonok többségén, amelyek leírják, milyen volt a megfigyelt termete, arca, haja, szeme, orra, szája, fogazata, szakálla, bajusza. Bár a kartonokon lehetőség nyílt ujjlenyomat, illetve fénykép rögzítésére, ezek a gyakorlatban elenyésző számban találhatók a nyilvántartásban.

Az államrendészeti kartonok az anyakönyvek mellett hasznos kiegészítő forrásnak bizonyulhatnak a családtörténet-kutatók számára, mivel a névre kereshető adatbázisban akár minden 20. századi ősünkre rákereshetünk. Meglepő találatokat is kaphatunk, hiszen olyan hozzátartozóra, ősre is rábukkanhatunk, akiről korábban nem feltételeztünk baloldali érzelmeket vagy egyéb politikai tevékenységet. Az adatokból kitűnik, hogy mai szemmel jelentéktelennek tűnő cselekményekért is bárki a hatóságok látókörébe, majd államrendészeti nyilvántartásba kerülhetett: elég volt, ha a fennálló autoriter konzervatív politikai rendszert és politikusait szidta, baloldali politikusokat éltetett, vagy az internacionálét énekelte nyilvános helyen. Mivel az adatbázis születési helyre és lakhelyre vonatkozóan is kereshető, ezekre az adatokra szűrve is felderíthetjük őseinket.

Az irategyüttes a társadalomtörténeti kutatások számára is hasznos forrást jelent, hiszen az adatbázisban lehetséges a vallásra, foglalkozásra történő szűrés, a foglalkozásból pedig következtethetünk az adott személy iskolai végzettségére, társadalmi helyzetére is. A kartonok szereplői jellemzően férfiak, többségben vannak köztük a gyári munkások és földműveléssel foglalkozó személyek, ugyanakkor értelmiségiekkel, illetve nőkkel is szép számmal találkozhatunk – náluk gyakran a korszakra jellemző „háztartásbeli” foglalkozás-megjelölés szerepel.

Az irategyüttes érdekessége, hogy a hétköznapi emberek mellett számos ismert vagy később, az 1945 utáni kommunista rendszerben ismertté vált személy, így politikusok, írók, művészek kartonjait is tartalmazza. Megtalálhatók benne például olyan meghatározó magyar kommunista politikusok nyilvántartó lapjai, mint Rákosi Mátyásé, a Csermanek János néven született Kádár Jánosé, Marosán Györgyé, Apró Antalé, vagy az Eisenberber Benjámin néven született Péter Gábor politikai rendőrfőnöké, de olyan ismert írók is nyilvántartásba kerültek, mint József Attila, Déry Tibor vagy Gelléri Andor Endre.

Mint fentebb írtuk, az iratok sok esetben nem csupán a nyilvántartásba vett személy adatait tartalmazzák, hanem a nyilvántartásba vétel okát is megjelölik. A kartonokból gyakran kiderül, hogy az illető volt-e korábban büntetve, ha igen, milyen mértékű büntetést kapott, illetve előfordul-e a neve az országos bűnügyi nyilvántartásban. Itt fontos kiemelni, hogy az a tény, hogy valaki az államrendészeti nyilvántartásba került, még egyáltalán nem jelentette azt, hogy az illető ellen büntetőeljárás is indult – bár e kettő igen gyakran együtt járt és összefüggött. Alapesetben csupán annyiról volt szó, hogy az adott személy valamilyen politikai tevékenységével, véleménye kinyilvánításával felkeltette a rendészeti szervek érdeklődését, és szemmel tartották.

A kartonokon számos esetben olvashatunk az adott ügyhöz kapcsolódó ügyiratszámokat is, többek között „VII.res.” iktatószám-elemmel, amely például arra utal, hogy az államrendészeti nyilvántartásba vett személy neve más, a Belügyminisztérium közbiztonsági osztályán keletkezett iratokban is előfordult. Mindez elvben segíthetné a további kutatást. A második világháború nagy iratpusztulásának következtében azonban az eredetileg keletkezett mennyiséghez képest nagyon kevés közirat maradt fenn a levéltárak őrizetében, így a kutatás gyakran nem folytatható tovább.

Mivel volt olyan személy, akit éveken át megfigyeltek, így előfordult, hogy többször is kiegészítették az illető nyilvántartó lapját. Az iratokból ezért olykor egész életutak bontakoznak ki. A továbbiakban néhány mintakartont szeretnénk bemutatni, amelyek illusztrálják, milyen személyek kerültek államrendészeti nyilvántartásba.

Az Európai Unió adatvédelmi rendelete, a GDPR értelmében személyes adathoz fűződő jogokkal csak élő személyek rendelkeznek. Az iratanyag feldolgozása a Magyar Nemzeti Levéltár adatvédelmi tisztviselőjével egyeztetve történt, az iratok közzétételére az 1995. évi LXVI. törvény a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről (LINK a törvény száma és címe alá: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99500066.tv) 24. §-ában meghatározott védelmi idők irányadók. Ennek értelmében nem tehető közzé azon személyek kartonja, akik az iratok közzétételének időpontjában 90 évnél nem régebben (1933-ban vagy később) születtek. Ez a korlátozás mindössze öt kartonra vonatkozik, és ezek esetében is néhány éven belül feloldódik.

Az alábbi iratfotón a Csermanek János néven született Kádár János, a 20. század meghatározó és igen hosszú időn keresztül hivatalban lévő magyar politikusának kartonja látható. Az eredetileg írógépműszerész végzettségű kommunista politikus már fiatal korában bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba.

Csermanek János államrendészeti kartonja.
Jelzet: HU-MNL-OL-K 150-VII-9/b. KMBT_C20020101115162449~12.

 

A következő iratfotón Gelléri Andor Endre (1906–1945), az ismert baloldali író, újságíró államrendészeti nyilvántartó lapja látható. A szerző mind szépirodalmi műveiben, mind pedig újságcikkeiben gyakran foglalt állást a társadalmi igazságtalanságok ellen, éles kritikával illette a Horthy-korszak államberendezkedését, ezzel pedig felkeltette a rendészeti szervek érdeklődését.

Gelléri Andor Endre államrendészeti kartonja
Jelzet: HU-MNL-OL-K 150-VII-9/b. KMBT_C20020101112121827~13.
 

Az alábbi iratfotó azt illusztrálja, miként kerülhettek külföldi személyek is a magyar szervek látókörébe, akár úgy, hogy nem is jártak Magyarországon. A baloldali mozgalmakra vonatkozó adatgyűjtés nemzetközi szintű volt – a képen Josip Broz Tito (1892–1980) jugoszláv kommunista politikus, a második világháború utáni Jugoszlávia államfőjének kartonját láthatjuk. Az irat az 1940-es években keletkezett, amikor Tito partizánparancsnokként harcolt a Jugoszlávia jelentős részét megszálló német és olasz csapatok, illetve magyar szövetségeseik ellen.

Josip Broz Tito államrendészeti kartonja
Jelzet: HU-MNL-OL-K 150-VII-9/b. KMBT_C20020101111133935~1.
 

Végül az alábbi iratfotó illusztrálja, hogy a legtöbb esetben korántsem prominens személyek kerültek a politikai rendőrség látókörébe. A baloldali eszmékre ugyanis elsősorban a városi munkásság, és bár kisebb részben, de a vidéki agrárnépesség is fogékony volt. A képen Hufnágel István szigetújfalusi kőműves és napszámos, a két világháború közötti időszak egy átlagemberének kartonja látható.

Hufnágel István államrendészeti kartonja.
Jelzet: HU-MNL-OL-K 150-VII-9/b. KMBT_C20020101206164140~17.
 

A politikai rendészeti szerveknél szintén keletkezett államrendészeti nyilvántartás. A rendőrség már 1920-tól kartonokat vezetett a gyanús, főként a baloldali mozgalmakhoz kötődő személyekről. A belügyi tárcánál később azonban kialakult egy olyan központi nyilvántartás, amely mai rendőrszakmai szemmel is professzionálisnak tekinthető. 1931. július 31-én jelent meg a magyar királyi belügyminiszter 4400/1931./VII.res. számú rendelete, amely előírta a központi államrendészeti nyilvántartás megszervezését és az Államrendészeti Zsebkönyv kiadását.

Az Államrendészeti Zsebkönyv, az úgynevezett „fekete könyv” az államrendészeti nyilvántartás kivonatolt, könyv formátumú változata volt, és azon személyek adatait tartalmazta, akik megbízhatatlanok voltak a rendszer szemében. Az államhatár mentén élő lakosság és a Magyarországon valamilyen illetőséggel rendelkező külföldiek szinte mind ide tartoztak, mivel kémgyanúsnak minősültek, ahogyan a baloldali politikai szervezetek, mozgalmak tagjai is gyanúsak voltak. A rendelet meghatározta, hogy milyen jelzésekkel kell nyilvántartásba venni egyes személyeket. E szerint az „A” jelzés jelentette a magyar állami eszme ellen izgató, a magyar nemzetet becsmérlő személyt; „D” jelezte a kémgyanús személyt; „K” jelzés illette a kommunista tevékenységet kifejtő személyeket. „KB” volt a kommunista bűncselekmények miatt korábban elítélt személyek kódja; az „M” megbízhatatlant jelentett; „N” jelzés alatt szerepeltek a nemzetiségi agitátorok; „U” jelölte az ország területéről jogerősen kitiltott külföldieket és „E” jelzés vonatkozott az olyan külföldi állampolgárokra, akik a hatósági intézkedés végrehajtása elől ismeretlen helyre távoztak. Az Államrendészeti Zsebkönyv 1931 és 1944 között a Belügyminisztérium időszaki kiadványa volt, amely tehát a politikai szempontból veszélyesnek ítélt személyek évente frissített listáját adta közre. Kis példányszámban jelent meg, és mivel bizalmas iratnak minősült, a politikai nyomozók is csak a parancsnokuk engedélyével tekinthettek bele és tarthatták időlegesen maguknál. Olyan titkosszolgálati háttéranyag volt, amely nem kerülhetett nyilvánosságra, mert az ellentétben állt az állam érdekeivel. A dokumentumból a második világháború nagy iratpusztulása következtében is kevés maradt fenn, néhány példánya ma megtalálható az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára őrizetében, amelyet digitális másolatban a levéltári adatbázis mellékleteként is közzéteszünk.
 

Az adatbázis elérhető és kutatható az Adatbázisok Online felületén.

Ajánlott irodalom

Boda József–Regényi Kund: A hírszerzés története az ókortól napjainkig, Budapest, Ludovika Egyetemi Kiadó, 2019.

Megfigyelés alatt. Dokumentumok a horthysta titkosrendőrség működéséről. Szerk. Hollós Ervin–Beránné Nemes Éva. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1977.

Önvallatás. Wayand Tibor fogságban írt visszaemlékezései. Szerk. Varga Krisztián. Budapest, Kronosz Kiadó–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 2019.

Szigetvári Oszkár: A fővárosi rendőrség detektívtestülete. A detektívtevékenység és detektívszervezet gyökerei, kialakulása és fejlődése Magyarországon. PhD-értekezés, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Doktori Iskola, 2022.

Vallomások a holtak házából. Ujszászy István vezérőrnagynak, a 2. vkf. osztály és az Államvédelmi Központ vezetőjének az ÁVH fogságában írott feljegyzései. Szerk. Haraszti György–Kovács Zoltán András–Szita Szabolcs. Budapest, Corvina Kiadó, 2007.

Varga Krisztián: Ellenség a baloldalon. Politikai rendőrség a Horthy-korszakban. Budapest, Jaffa Kiadó, 2015.