Beszámoló a Mátyás király Emlékév 2018 projektzáró ünnepségéről

Szerző: Miklós Dániel
2019.03.21.
2019. március 18-án a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Bécsi kapu téri épületében került sor a Mátyás király Emlékév közös projektzáró rendezvényére, ahol bemutatták A Hunyadiak címereslevelei 1447-1489 című kötetet, valamint azokat az elsősorban középiskolásoknak készült kisfilmeket, amelyek I. Mátyás életét járják körül.

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által 2018-ra meghirdetett Mátyás király Emlékévet lezáró sajtónyilvános eseményt Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója nyitotta meg, aki a közös projektért köszönetet mondott a Magyarság Házának és a Magyar Nemzeti Banknak. Megjegyezte: Hunyadi Mátyás esetében sosem lehet lezárásról beszélni, mivel fontos személye a magyar történelemnek.

 

 

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója
Fotó: Varga Máté/MNL OL
 

A Magyarság Háza igazgatója, Csibi Krisztina kifejtette, hogy milyen programokat valósítottak meg a 2018. január 12., az emlékév hivatalos kezdete óta. Kiemelte, hogy az általuk koordinált rendezvények Edmontontól Madéfalváig kerültek lebonyolításra, továbbá külön emlékérme és számos kiadvány is napvilágot látott az eseménysorozat apropóján. A bemutatott kötet kapcsán pedig arról beszélt, hogy a címeresleveleket tartalmazó könyv a kézzelfogható bizonyítéka a Magyarság Háza és a Magyar Nemzeti Levéltár együttműködésének.

 

Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója
Fotó: Varga Máté/MNL OL

 

Rácz György, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese az emlékév levéltári projektvezetőjeként a megvalósult projekteket ismertette röviden. Szólt arról is, hogy a Merre járt Mátyás király? elnevezésű internetes alkalmazás nyomán más magyar uralkodók utazásai hasonló módon kerülhetnek fel a világhálóra a jövőben. A Hunyadiak címereslevelei 1447-1489 kapcsán elmondta: a kötet célja, hogy reprezentatív módon legyenek bemutatva az armálisok, amelyek közül valamennyi kiadásra került. A középiskolásoknak szánt informatív oktatóvideók kapcsán megköszönte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatóinak munkáját, továbbá rámutatott, hogy a kisfilmek oktatási segédanyagként is felhasználhatók, mivel a legfrissebb kutatási eredményeket mutatják be a diákok számára.

A Hunyadiak címereslevelei 1447-1489 című kötetet Pócs Dániel, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetének főmunkatársa mutatta be, aki részletes ismertetőjében kifejtette, hogy a könyvben található 47 címereslevél nemcsak a történelmi segédtudományok, hanem a művészettörténet kutatói számára is fontos források, mivel közük van ahhoz a budai miniátorműhelyhez, amely a Corvinák díszítésénél működött közre. A méltatás során arról is szót ejtett, hogy az alapos dokumentációval bíró könyvet reményei szerint a jövőben egy Jagelló-kori címeresleveleket bemutató kötet fogja követni.

 

 

Pócs Dániel, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetének főmunkatársa
Fotó: Varga Máté/MNL OL
 

Bozsonyi Károly, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyettese kiemelte, hogy a kifejezetten a fiatalok számára készült videókban az intézmény hallgatói több száz munkaórát fektettek, és remélte, hogy a középiskolások maguktól rákeresnek majd a Mátyás királyról szóló kisfilmekre.

A kisfilmeket Arany Krisztina és Darabont Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára munkatársai mutatták be, akik megköszönték az együttműködést a két egyetem hallgatóinak, valamint a videókban megszólaló történészeknek. Hozzátették: a cél nemcsak Hunyadi Mátyás bemutatása volt, hanem az is, hogy az uralkodó iratait őrző levéltárat népszerűsítsék. A 7-12 perces kisfilmek elérhetősége kapcsán arról beszéltek, hogy azok folyamatosan készülnek, és hamarosan az összes megtekinthetővé válik az intézmény YouTube csatornáján.

 

Fotó: Varga Máté/MNL OL

Utolsó frissítés:

2019.04.01.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges