Jelenlegi hely

Bemutattuk a Trianon arcai című kötetet

Szerző: Kanyó Ferenc
2018.06.05.
A Magyar Nemzeti Levéltár a Nemzeti Összetartozás Napján egy olyan kötetet mutatott be, amely alulnézeti képet kínál a trianoni béke következtében széthulló történelmi Magyarországról. A könyvet Romsics Ignác történész, akadémikus, egyetemi tanár mutatta be.

A teltháznál is jobban megtelt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának kiállítóterme, jól mutatva a trianoni béke iránti fokozott érdeklődést. A teremben még látható volt a június 8-i finisszázsra készülő Nyomot Hagytak | Évszázadok – Személyiségek – Aláírások kiállítás is, amely remek hátteret biztosított a könyvbemutató témájának.

Szabó Csaba főigazgató nevében Ö. Kovács József megyei főigazgató-helyettes köszöntötte a könyvbemutatón megjelent vendégeket és a sajtó képviselőit.

Romsics Ignác kifejezte örömét a kötet megjelenése okán, és azt is, hogy mindig szívesen tesz eleget a levéltár meghívásának. Visszatekintése szerint Trianonról számtalan könyv született már, és az eseményről szóló diskurzus a béke megszületésével együtt elkezdődött. Két nagyobb értelmezés bontakozott ki, az egyik a külső erőket, szabadkőműveseket és zsidókat tette felelőssé a történtekért, a másik viszont a Trianon előtti magyar politikai elit rossz döntéseit okolta. A közbeszédet a politikai rendszerektől függően befolyásoló két értelmezés mellett az 1960-as évektől kezdett kicsírázni a szakszerű történeti feldolgozás igénye, amely primer forrásokra és levéltári kutatásokra építve tárta fel a békeszerződés addig nem ismert részleteit.


Fotó: Danka Zsófia (MNL)

Lehet-e újat mondani Trianonról? – tette fel a kérdést Romsics Ignác. Erre a kérdésre nemmel felelt volna, ám ez a könyv mégis azt mutatja, hogy igen, lehet új szempontotokat behozni a trianoni béke kutatásába. A kötet legnagyobb erénye, hogy egy alulnézeti vetületet kínál, ami újdonságnak számít Trianon kapcsán hisz korabeli naplókon, visszaemlékezéseken és más személyes jellegű, többségükben eddig kiadatlan történelmi forrásokon keresztül mutatja be Trianon hatásait. A források válogatásánál arra is ügyeltek, hogy meglegyen a megfelelő társadalmi és földrajzi keresztmetszet, és bemutassák egy-két példán keresztül a nemzetiségiek véleményét is.

Összegzésében kiemelte, Trianon egy valódi tragédia volt, amely tömeges sérelmeket okozott, amelyeket ez a kötet is bemutat.

A szerkesztők közül zárásként L. Balogh Béni szólalt fel, és megköszönte a számos segítséget, amelyet a munka során kaptak, a levéltár mellett kiemelve az Ablonczy Balázs által vezetett MTA-Lendület Trianon 100 kutatócsoportot.

Kunt Gergely – L. Balogh Béni – Schmidt Anikó: Trianon arcai. Naplók, visszaemlékezések, levelek. Libri, Budapest, 2018.

Fotó: Varga Máté (MNL OL)

 

Utolsó frissítés:

2018.06.20.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges