Jelenlegi hely
Bányásznapok – gazdasági levéltári források, új megközelítésben
A jelen cikkhez felhasznált gazdasági levéltári források egy lassan sajnos feledésbemenő, egykor több tízezer munkásnak kenyeret adó ágazat mindennapjaiba engednek betekintést. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában a Gazdasági Levéltári Osztály a hazai bányászat múltjából közel ötezer iratfolyóméter terjedelmű iratanyagot őriz a 19. század elejétől egészen az ágazat rendszerváltást követő felszámolásáig, az ún. „szerkezetátalakításig”. Ebben a sokrétű forrásanyagban olyan bányavállalatok iratait őrzi, mint a Magyar Királyi Bányakapitányság budapesti, miskolci, pécsi vagy zalatnai forrásait, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. intézményei és vállalatai iratait, de a levéltárban találhatók ifj. Chorin Ferenc (1879–1964) üzletember és bányatulajdonos iratait is. A sort még lehetne folytathatni az államszocializmus valamennyi neves bányavidékének vállalataival, mint a dorogi, a borsodi, a tatabányai, a mecseki, az oroszlányi vagy az ajkai és a veszprémi bányavállalatok felsorolásával.
A bányásznapokat a fent említett bányavidékeken eltérő időpontokban rendezték meg. Ezeket elsősorban a bányászok és nehéz fizikai munkájuk iránti tisztelet és megbecsülés kifejezéseként vezették be az ágazatban. A bányásznapok kezdetben minden év december 4-én kerültek megrendezésre, Szent Borbálának, a bányászok védőszentjének napját követő első vasárnapon. 1951-től országosan egységesen, szeptember első vasárnapján tartják a bányásznapokat az 1919. szeptember 6-án eldördült tatabányai csendőrsortűz halálos áldozatainak emlékére. Egyes adatok szerint a rendszerváltást követően újra a december 4-ét követő első vasárnap a hivatalos bányásznap, de a 2024. évi bányászvidéki programokat mind Tatabányán, Dorogon, Komlón, Oroszlányban és Ajkán szeptember első vasárnapján tartották meg. Elmondható tehát, hogy a rendszerváltást követően a nagy bányavidékeken a december 4. utáni vasárnapi időpont korántsem „honosodott vissza”.
Szent Borbála, a hirtelen halállal járó, veszélyes szakmát, így a bányászatot űző emberek védőszentjének ábrázolása címerben
Forrás: https://magyarjelen.hu/szent-borbala-a-banyaszok-vedoszentje/
Bányász-jelkép
Forrás: https://docplayer.hu/104982812-Banyaszati-es-kohaszati-lapok-az-orszagos-magyar-banyaszati-es-kohaszati-egyesulet-lapja-alapitotta-pech-antal-1868-ban.html
A XIX. század közepétől-végétől a Magyarországon is meginduló ipari fejlődés alappillére köztudottan a szén volt, amelynek „pályafutásában” jelentős változást eredményezett a mélyművelésű szénbányászat kialakulása. Ezen művelési mód térnyerése megkövetelte, hogy magasabb szintre emeljék a szakemberképzést, új munkamódszereket alakítsanak ki, és olyan új munka- és balesetvédelmi intézkedéseket dolgozzanak ki, amelyek bevezetéséért a bányászok – a helyi baloldali pártokkal karöltve – többször is konfrontációba kerültek a bányatulajdonosokkal és a hatalommal.
A második világháborút és a bányászat államosítását követően a kommunista hatalom mindent elkövetett a bányászszakma, a bányász életpálya és hivatás presztízsének növelése érdekében. A fent említett és 1951-től szeptember első vasárnapján megrendezésre kerülő bányásznapok a rendszerváltásig bezáróan nemcsak a bányászok munkájának elismerését szolgálták, hanem a kommunista rendszer politikai propagandája is eszközként használta fel. A bányászmunka és hivatás a magát munkáshatalomként aposztrofáló rendszer részéről anyagi, erkölcsi elismerést, biztos megélhetést, szociális hálót és egészségvédelmet, valamint biztos, kiszámítható előremenetelt és pályafutást jelentett azok számára, akik ezt a szakmát választották. A „bányászélet” része volt egy sajátos beszéd- és kifejezésstílus, amely bányászdalokban, humoros elemekben, beavatási (befogadási) ceremóniákban és sok esetben pajzán szófordulatokban sem szenvedett hiányt. Ehhez társult a bányász szakestélyek, szakmai-baráti találkozók hamisítatlan hangulata, amelyeknek elsődleges célja a bányász társas kapcsolatok és bányászhagyományok ápolása volt.
Bányásznap magyar bélyegeken, 1952
Forrás: https://belyegeserme.hu/shop/belyegek/magyarpostatiszta/1952-banyasznap/#&gid=1&pid=1
Tatabánya – III. Bányásznap. Magyar Filmhíradó, 1953. szeptember
Forrás: https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=11336
Bányásznap magyar bélyegeken – 1956
Forrás: http://banyaszmult.uw.hu/B.htm
Az itt közölt videó- és fényképfelvételeken keresztül jól tetten érhető, hogy a bányásznapok programkínálata – amennyiben a szocialista rendszer évtizedeit vizsgáljuk – kevés változáson ment keresztül. A programok kötelező részét képezte a bányászhimnusz közös eléneklése, vezető pártfunkcionárius (mint például a megyei párttitkár) vagy vállalatvezető ünnepi beszéde, gálaműsor és a kitüntetések átadása, egész napos családi programok, körhinta, este pedig fáklyás felvonulás, valamint zenés táncos est vagy koncert.
Meghívók
Jelzet: MNL OL, Mecseki Szénbányák, XXIX-F-104-e-szám-nélkül-1985.
A brigádnaplók a sok esetben rájuk jellemző sematizmussal számoltak be a bányásznapi eseményekről. A kötetekben fényképek, újságcikkek beragasztott oldalai és a hozzájuk fűzött kommentárok kaphattak csak helyet.
Brigádnaplók beszámolói a mecseki bányásznapokról, 1977-ből és 1985-ből
Jelzet: MNL OL, Mecseki Szénbányák, XXIX-F-104-e-szám-nélkül-1977, 1985.
A Bakonyi Bauxitbánya bányásznapi fényképfelvételei abból a szempontból is érdekesek, hogy megfigyelhető rajtuk a bányásznapok egyfajta „jamboree”-jellege, ahol a bányászok családjaikkal együtt úgy kapcsolódhattak ki, hogy a bányászhagyományok ápolásáról sem feledkeztek meg. Az 1979 és 1986 közötti bányásznapi fényképválogatásunk pillanatképei a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat fényképalbumaiból származnak. Az egyik felvételen Gryllus Vilmos és Gryllus Dániel Kossuth-díjas magyar zenészek, előadóművészek láthatók, miközben gyermekeknek adnak elő dalokat. Ezzel a programmal már a családtagok szórakoztatását is biztosítani lehetett.
Jelzet: MNL OL, Bakonyi Bauxitbánya Vállalat, XXIX-F-110-zz-szám-nélkül.
A rendszerváltást követően a magyarországi bányászat leépítésével azonban a bányásznapok programjai is módosultak, kibővültek a kor igényeinek megfelelően. 1990 után elmaradtak az addig megszokott politikai és ideológiai tartalmú beszédek, amelyek helyét a helyi közélet és a bányák bezárásával kapcsolatos beszédtémák vették át. Az utolsó magyarországi mélyművelésű bánya, az oroszlányi szénmedencében található Márkushegyi bányaüzem 2014 decemberi bezárása ellenére a bányászat és a bányásznapok hagyományait a bányásztelepülések továbbra is lankadatlanul ápolják, amelyek kitörölhetetlen módon napjainkban is szerves részét képezik a lokális identitásnak.
A fényképeket készítette: Tauber Diána (MNL)
Új hozzászólás
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges