ArchívNet 2025/4

2025.09.30.
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban négy egymástól témájukban eltérő forrásismertetést tárunk Önök elé szerzőink tollából. A publikációk ugyanakkor abban megegyeznek, hogy fordulópontokhoz köthetők: legyen szó személyes sorsfordítókról vagy nagyobb huszadik századi eseményekről.

Az időrendet követve kívánkozik előre Kovács Péter (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) publikációja. A szerző elsősorban a helytörténet számára mutat be új forrásokat a komáromi városháza építésre vonatkozóan. A beruházás szükségessége azonban kötődik egy fordulóponthoz, mivel a trianoni békeszerződés értelmében Komárom városa kettészakadt: a történelmi központ a városházával Csehszlovákiához került, így a Duna jobb partján, Magyarországon maradt településen szükség volt egy új hivatali épület felhúzására.

Egy konkrét személyes fordulópontot mutat be forrásismertetésében lapunk korábbi főszerkesztője, L. Balogh Béni (tudományos munkatárs, Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kutatóközpont, Kisebbségkutató Intézet). A forrásszöveg egy 1929-ben Déván rendezett spiritiszta szeánsz jegyzőkönyve, amely nagy hatással volt Petru Grozára, Románia későbbi miniszterelnökére. A politikus kommunista fordulata ugyanis éppen ezekben az években zajlott, a „Kun Béla szellemével” való társalgás pedig mély benyomást tett rá, egyben kihatott Groza jövőbeli gondolkodására.

Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) a második világháború utáni kényszermigrációs időszak egyik, sokak életvitelében fordulópontot jelentő, kiemelt eseménysorára, a magyar-csehszlovák lakosságcserére vonatkozó dokumentumokat mutat be két részes forrásismertetésének első részében. A publikáció elsősorban az 1945 és 1950 között létező Nógrád-Hont vármegyében működő magyar összekötők működését mutatja be források segítségével.

Szintén két részes forrásismertetéssel jelentkezik Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem), amelynek első részében egy olyan esetet mutat be, amely konspirációs teóriaként igen nagy népszerűségnek örvendett a közelmúltban – egyben pedig egy „elmaradt fordulópontként” is lehet rá tekinteni. A Mikroelektronikai Vállalatot 1982-ben a magyar állam azzal a céllal hozta létre, hogy tartani tudja a lépést a hidegháború utolsó évtizedében egyre inkább felgyorsuló tudományos-technikai forradalomban. A MEV telepén 1986 tavaszán történt pusztító tűzeset azonban meghiúsította ezt az tervet. A forrásismertetésből az is kiderül, hogy a tűzeset kapcsán nem érdemes konteóról beszélni, azonban biztosítási csalásról már annál inkább.

Negyedik számunk szerzőinek köszönjük a kéziratokat, szerkesztőségünk pedig továbbra is várja következő lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.


Budapest, 2025. szeptember 30.

Miklós Dániel
főszerkesztő
 

Kovács Péter: A komáromi városháza és pénzügyigazgatóság megépítése

Az első világháborút lezáró trianoni békediktátum következtében létrejött országhatár kettészelte Komárom városát. A történelmi Komárom Csehszlovákiához, míg a déli városrész – Újszőny – Magyarországhoz került. Itt új hivatali épületek felépítésére került sor, amely folyamat javarészt államkölcsönből valósult meg. A városháza és pénzügyigazgatóság monumentális épülete szemben az új polgári iskola palotájával épült, a város leendő központjában. A város ugyanis csak Szőny község felé tudott terjeszkedni, ezért a szőnyi állami országút mentén lévő uradalmi földeket az Országos Földbirtok Bizottság kisajátította özvegy gróf Gyürky Viktornétól a város javára.
 

L. Balogh Béni: „Szellemekkel” beszélgetve. Spiritiszta szeánsz Déván, 1929-ben

Különös és mindeddig ismeretlen dokumentumra bukkantam néhány éve Déván az egykori román miniszterelnök, Petru Groza irattárában. A túlnyomórészt román nyelvű, de egy viszonylag hosszabb, magyarul lejegyzett részt is magában foglaló, 10 gépelt oldalnyi dokumentum egy 1929-es dévai spiritiszta szeánsz jegyzőkönyvét és annak Groza által aláírt „Pro domo” utóiratát tartalmazza. Ezt a jegyzőkönyvet és utóiratát publikáljuk lentebb, a román nyelvű szövegrészeket természetesen magyar fordításban.
 

Bacsa Máté: A Csehszlovák különbizottsági osztály összekötőinek jelentései Nógrád-Hont vármegye területét érintő körzetekből. I. rész

A két részből álló forrásközlemény azt mutatja be, hogy a csehszlovák–magyar lakosságcsere egyezményben meghatározott propaganda-időszak alatt milyen események történtek Nógrád-Hont és Heves vármegye területén. A propaganda-időszak alatt a Külügyminisztériumban létrehozták a csehszlovák különbizottsági osztályt, amelynek vezetésével Wagner Ferenc bízták meg. Wagner főösszekötőként volt a felelős azért, hogy az egyes körzetekbe küldött magyar összekötők szóbeli és írásbeli jelentéseit összegezze és tájékoztassa elsősorban a külügyminisztériumban magas pozíciókat betöltő feletteseit, valamint a magyar kormány vezetőit.
 

Horváth Jákob: A Mikroelektronikai Vállalat tragédiája. I. rész

A jelen írás egy kétrészes tanulmány első részeként eddig feltáratlan források alapján ismerteti a Mikroelektronikai Vállalat (MEV) 1982-es létrejöttének, működésének és 1986-os pusztulásának körülményeit.

Utolsó frissítés:

2025.09.30.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges