Jelenlegi hely

A kassai Rákóczi-freskó emléktáblái

Szerző: Reisz T. Csaba
2018.07.02.
Száz évvel ezelőtt, 1918. július 4-én Forster Gyula, a Műemlékek Országos Bizottságának elnöke megrendelt emléktáblák elkészüléséről értesítette Wekerle Sándor miniszterelnököt. A kassai székesegyházban található Rákóczi-freskót Dudits Andor festőművész készítette el, ennek két oldalára tervezték azokat. Az emléktáblák megrendeléséről és létezéséről tudomásunk volt, de szövegüket és kinézetüket nem ismertük – eddig.

A magyar nemzet régi, a kiegyezést követő évtizedekben folyamatosan kért-követelt vágyának tett eleget I. Ferenc József, amikor Tisza István miniszterelnök javaslatát elfogadva 1904. április 18-án elrendelte, hogy II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társainak hamvait hazahozzák Törökországból, amelyeket országos ünnepségek keretében szállítottak a helyszínre, és 1906. október 29-én helyeztek végső nyugalomra az egykori fejedelem és társai maradványait a kassai Szent Erzsébet főszékesegyházban.

A Rákóczi-kultuszt erősítendő a kassai dómban egy emlékmű felállítását tervezték, amely azonban csak többszöri próbálkozás után, 1916-ra valósult meg.

 

Pályázat az emlékmű elkészítésére, 1907–1908

Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter – a Műemlékek Országos Bizottsága (MOB) előkészítő munkája alapján – 1906. augusztus 25-én kelt rendeletében nyilvános pályázatot hirdetett a kassai dómban felállítandó Rákóczi-emlékmű tervezésére, amelyen bármely magyar állampolgár részt vehetett, teljes névaláírással, vagyis nem jeligésen. A kiírás szerint az emlékművet a székesegyház északi kapujánál a falhoz támaszkodva, a kapu mellett, felett és körül kellett tervezni úgy, hogy a kapun a közlekedés továbbra is lehetséges maradjon. A költségek 250–300 000 korona között lehettek. A 18 tagú bírálóbizottság az Országos Képzőművészeti Tanács előadóiból és tagjaiból, a MOB, a Magyar Képzőművészek Egyesülete, a Magyar Mérnök- és Építészegylet, az Építőművészek Szövetsége küldöttjeiből, valamint Thaly Kálmán történetíróból állt, elnöke báró Forster Gyula volt. A pályamunkát 1907. december 31-ig kellett egy később meghatározandó helyre – a Magyar Országos Szépművészeti Múzeumba – benyújtani, amelynek tartalmaznia kellett az emlékmű 1:5 arányú gipszmintáját, az elhelyezésre szolgáló templomrész több léptékű rajzát, az emlékmű magyarázó leírását és a költségvetést. A kiírás 10. pontja szerint „kívánatos, hogy az emlékmű megoldásának alapjául II. Rákóczi Ferenc korának stílusa szolgáljon”, és feltétlen előírás volt az is, hogy a pályaterv „az országos műemléket képező építmény belső kiképzésének harmóniájához alkalmazkodjék” – ez a kettősség szinte megvalósíthatatlanná tette a pályázatot. Az első díj a kivitellel való megbízás és a tiszteletdíjba beszámítandó 6000 korona, a második díj 5000 korona, a két kiadható harmadik díj 3–3000 korona, a negyedik díj 2000 korona volt, de „csakis abszolút becsű és kivitelre mindenképpen alkalmas pályaművek” kaphattak díjat. A pályázati felhívás számos alkalommal megjelent a hivatalos lapokban, és arról a napilapok is tudósítottak.

A pályázati felhívásban megjelölt helyszínnel nem mindenki értett egyet, cikkek, röp- és emlékiratok készültek a dóm alkalmatlan, illetve a premontrei rend kassai templomának sokkal alkalmasabb voltáról.

A Szent Erzsébet templom északi főbejáratának fala

A Szent Erzsébet templom északi főbejáratának fala, ahová a Rákóczi-emlékművet tervezték.
Éber László: A Rákóczi-freskó. Művészet, 11. (1912) 10:335.

Az újratemetés előtti napokban az országgyűlés elfogadta, az uralkodó pedig október 24-én szentesítette az 1906. évi XX. törvénycikket, amely kimondta, hogy II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvait ünnepélyesen a kassai székesegyházban helyezik örök nyugalomra. Egyben eltörölték az 1715. évi XLIX. törvénycikk 2. és 3. paragrafusait, amelyekben a száműzetésről és a vagyonelkobzásról volt szó. A hazaszállítás, valamint a bujdosók emlékének ápolására felállítandó emlékműre 550 000 koronát biztosítottak.

A pályázatra 11 pályamű érkezett be, a zsűri 1908. február 7-én tartott ülésén azonban egyiket sem tartotta kivitelezésre méltónak. A díjak közül a művészi törekvések elismeréseképpen csupán három 3000 koronás harmadik díjat és három 2000 koronás jutalomdíjat adtak ki, de a kultuszminisztérium még ezeket az összegeket is a felére csökkentette – a művészek jogos felháborodására.

Új pályázat, 1908–1909

A vallás- és közoktatási miniszter fél év múlva, 1908. szeptember 7-én új pályázatot írt ki az emlékműre, a feltételek csak igen kis mértékben változtak. A benyújtási határidő 1909. szeptember 30. volt, a pályázat 10. pontja szerint „kívánatos, hogy az emlékmű II. Rákóczi Ferenc és korának szellemében terveztessék”. A megismételt pályázatra 23 terv érkezett be az Iparcsarnokba.

A bírálóbizottság 1909. október 26-án hirdetett eredményt, az első díjat Holló Barnabás szobrász és Györgyi Géza építész közös pályázata nyerte el. Az 5000 koronás második díjat Füredi Richárd, Körösfői-Kriesch Aladár és Lechner Jenő, a 3000 koronás harmadik díjat Tóth István, Révész Imre és Kotál Henrik, illetve Beck Ö. Fülöp és Hikisch Rezső, a 2000 koronás negyedik díjat Margó Ede, Dudits Andor és Lux Kálmán terve nyerte el.

A győztes pályamű elkészítőit azonban nem bízták meg azonnal a kivitelezéssel. Az új kultuszminiszter, gróf Zichy János úgy döntött, hogy az első díjjal kitüntetett pályamű mintáját ideiglenesen állítsák fel fából, vászonból és gipszből elkészítve, és ez alapján ítéljék meg a művet. Hosszas huzavona után 1910 telén állították fel a 21 mázsát nyomó gipszmintát a templomban, a bírálóbizottság pedig 1911 márciusában tekintette meg, és „azt kivitelre alkalmatlannak találta és egyhangúlag leszavazta”.

Koncepcióváltás: szobormű helyett falfestmény

A MOB az emlékmű kérdését tárgyaló ülésén – amelyen többek között részt vett Benczúr Gyula, Schulek Frigyes, Stróbl Alajos, Kauser József, Nagy Virgil és Dudits Andor (!) – végül megváltoztatta az eredeti koncepciót, és a miniszternek az északi falon egy festett díszítés elkészítését javasolta (mozaik vagy freskó formájában). A miniszterelnök – a kultuszminiszterrel egyetértésben – elrendelte, hogy az új koncepciónak megfelelő freskó elkészítésére szűkebb pályázatot hirdessenek. A pályázatra 10 művészt kértek fel: Dudits Andort, Éder Gyulát, Kölber Dezsőt, Körösfői-Kriesch Aladárt, Nagy Sándort, Novák Sándort, Raksányi Dezsőt, Schmigelschy Oktávot, Tardos (Krenner) Viktort és Vajda Zsigmondot.

A művészeknek rövid határidővel, 1912. szeptember 20-ig kellett pályázatukat benyújtaniuk. Végül nyolc művész készítette el tervét, Körösfői-Kriesch Aladár és Éder Gyula nem nyújtott be pályázatot. A pályamunkákat a Szépművészeti Múzeum különtermében állították ki, a zsűri 1912. november 7-én tartott ülésén egyhangúlag Dudits Andor pályázatát ítélte a legjobbnak és ezt ajánlotta kivitelezésre a kormánynak.

Dudits Andor pályadíjnyertes kartonja, két oldalt az emléktáblák mérete és jellege is látható
(Művészet, 11. /1912/ 10:332.)

A falfestmény elkészítése még sokáig késlekedett, mert a kassaiak tiltakoztak a templom stílusától idegen freskó ellen. (Megjegyzendő, hogy az alkotás a készítés – az ún. ásványfestés – technikája alapján nem igazi freskó, de a források ilyen módon említik azt, ezért e cikk is így nevezi a művet.) A MOB nem hagyta magát eltántorítani a döntéstől, és javaslata alapján a miniszterelnök 1913-ban szerződést kötött Dudits Andorral a mű megfestésére. 1914-ben elkészültek a freskókartonok, júliusban a művész hozzákezdett a helyszíni megvalósításhoz. A falfestmény 1915 novemberében elkészült, de a bírálóbizottság még további változásokat kívánt, így a teljes befejezés csak 1916 szeptemberére valósult meg, ekkor a művet átvették az alkotótól, de a hivatalos, ünnepélyes felavatását csak az első világháború lezárása utánra tervezték A művész ezért a munkájáért 1920-ban elnyerte a Kisfaludy Társaság Greguss-díját.

 

Ünnepélyes avatásra azonban nem került sor. Dudits nagy veszteségként élte meg, hogy egyik legjelentősebb műve a határon túlra, idegen nemzeti érdekek kezébe került. A Magyarország tudósítójának 1920 májusában nyilatkozott művéről, és a freskókartonokon mutatta be, hogy milyen emléktáblákat tervezett a bronzkapu mellé. Sorsukról borúlátóan nyilatkozott: „Mint a tervezeten látható, a bronzkapu két oldalára emléktáblák kerülnének, amelyekre a nagy fejedelem életrajzi adatait vésték. Az emléktáblák már elkészültek, de most sajnos nem szállíthatók s a csehek úgysem engednék fölállítani őket a beléjük vésett sorok miatt, melyek Rákóczit természetesen magyar nemzeti szabadsághősként glorifikálják.”

Az emléktáblák

Dudits Andor már a pályázatában is úgy tervezte, hogy „alul, a kapunyílástól jobbra-balra egy-egy feliratos tábla lapidáris rövidséggel epitáfiumszerűen foglalja magában a Rákóczira és bujdosó híveire, valamint a hamvai hazahozatalára vonatkozó adatokat.” Az emléktáblákról, kinézetükről és szövegükről azonban ez ideig semmiféle információval nem rendelkeztünk. Éppen ezért jelentősek azok az iratok, amelyek a táblák felállítására vonatkoznak.

Forster Gyula, a MOB elnöke 1915. augusztus 24-én Tisza István miniszterelnöknek készült jelentésében összegezte az emlékművel kapcsolatos további teendőket és azok költségeit: szükséges volt még a kép feletti ablak kicserélése és a vízbetörés megakadályozása, két feliratos tábla elkészítése és a festmény alatti nyers kivitelű kapu átalakítása.

A miniszterelnök korábbi szóbeli engedélye alapján „a feliratos táblák közül a jobb oldali a Rákóczi és hívei hamvainak hazahozatalára vonatkozó királyi elhatározás szövegét, a másik pedig a hamvak hazahozatalára és eltemetésére vonatkozó adatokat fogja feltüntetni, vonatkozással a felírás végső szavaiban a ma dúló világháborúra”. A táblák eredetileg gránitból készültek volna, de mivel azok a háborús viszonyok miatt drágák voltak, inkább a – lehetőleg salzburgi – márványt választását javasolták. Forster a hamvak hazahozatalára vonatkozó tábla szövegére három változatot is előterjesztett, megjegyezve, hogy „helyénvalónak tekintettem a szöveget a Rákóczi s hívei hamvainak hazahozatalára kiküldött ötös bizottság tagjaival: Fraknói püspökkel és Thallóczy osztályfőnökkel, valamint Kassa képviselőjével, Vargha államtitkárral szíves véleményezés végett közölni, hogy a ma dúló haborúra vonatkozó gondolat minél megfelelőbben jusson kifejezésre. A harmadik változat Vargha államtitkár úr szövegezése. Ha ez fogadtatnék el, a felirat némi rövidítést kivánna, hogy a másik tábla betűi nagyságában véseshessék”. A miniszterelnök Forstert felhatalmazta arra, hogy saját hatáskörében döntse el a végleges szöveget.

Báró Forster Gyula levele Tisza István miniszterelnökhöz, 1915. augusztus 24. A levél 2. melléklete a bal oldali tábla szövegváltozatait tartalmazza

Jelzet, MNL OL, Miniszterelnökségi Levéltár, Miniszterelnökség, Központilag iktatott és irattározott iratok (K 26), 1918-XLI-643. (1915-XLI-875:3651/1915)

Forster 1916. február 24-én kelt jelentésében jelezte, hogy a kapu bronzburkolatát, az ablak új üvegezését és a vízbetörés elleni védelmet célszerű a háború utánra halasztani, mert akkor sokkal olcsóbb lesz majd azok elkészítése. Az emléktáblák elkészítését azonban sürgette, hogy azokat a festmény befejezésével egyidőben helyezhessék el. A hatás megítélése érdekében három – az eredeti tervezetnél jóval kisebb, 0,75 x 1,40 méteres – műmárvány táblát készíttetnek a Szépművészeti Múzeum gipszöntőjével, 340 korona értékben.

Forster 1918. február 7-én már arról értesítette az új miniszterelnököt, Wekerle Sándort, hogy az emléktáblák tervei elkészültek, a kivitelezésük folyamatban van az oberalmi márványtelepen. (Arról is beszámolt, hogy az új ablakot Roth Miksa készíti majd el 7800 koronáért.) 1918. július 4-én pedig már a táblák elkészültét jelentette, amelyek „kifogástalan anyagból igen szépen sikerültek és azoknak a háború idején történt elkészítése kiváló teljesítménynek tekinthető”. Mivel azonban tartottak attól, hogy a nehéz közlekedési viszonyok miatt a táblák könnyen eltörhetnek, ezért a biztosító társaságok nem vállalták a Kassára szállítást. Az emléktáblák elkészültét két mellékelt fényképpel bizonyította – amelyeket azonban visszakért –, és Forster elfogadhatónak tartotta a kivitelező azon kérését, hogy „a táblák ára azok tényleges átvétele előtt már most egyenlíttessék ki. E tekintetben méltánylást érdemel, hogy a cég a két évvel ezelőtt megrendelt munka árát az azóta beállott nagy drágaság ellenére sem emelte fel és hogy a számla végösszege alacsonyabb annál az árnál, amelyet egy budapesti nagy márványipar-vállalat még az 1915. évben igényelt. A részvénytársaság egyébiránt a táblák sértetlen megőrzéséről a hely színén leendő átvételéig teljes szavatossággal tartozik.” Forster azt is kérte, hogy a betűrajzok (700 korona) és a táblákra alkalmazandó, Veress Zoltánné Kozma Erzsébet szobrászművész által készített címerminták (1400 korona) költségeit is fizessék ki.

 

A Miniszterelnökség valamennyi költség kiutalásáról gondoskodott, de Forster kérését – vagyis azt, hogy a mellékelt két fényképet küldjék neki vissza – nem teljesítette. Így azok nem kerültek vissza a MOB iratanyagába, amely teljesen (?) megsemmisült a levéltár 1956. évi égésekor. Ennek köszönhető, hogy fennmaradt a két kép, és az utókor legalább képi formában láthatja és megismerheti az emléktáblákat.

Az elkészült jobb és bal oldali emléktábla

Jelzet: MNL OL, Miniszterelnökségi Levéltár, Miniszterelnökség, Központilag iktatott és irattározott iratok (K 26), 1918-XLI-643. (1918-XLI-643:3651/1915)

Felhasznált irodalom:

Dokumentumok II. Rákóczi Ferenc és társai újratemetéséhez (1873–1906). Vál., szerk., jegyz. és előszó: Halász Hajnal – Katona Csaba – Ólmosi Zoltán. Bp., 2004.

 

A szerző jelenleg írja a Dudits Andor-monográfiáját, amelyben a Rákóczi-freskó történetének levéltári és könyvészeti forrásokon alapuló részletes összefoglalása önálló fejezetben kap helyet (várható megjelenés 2019-ben).

Köszönet Klettner Csilla főlevéltárosnak, aki a téma kutatásában jelentős szakmai segítséget nyújtott.

 

A képváltó képe és az indexkép a szerző felvétele (2013) alapján készült.

Utolsó frissítés:

2018.07.10.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges