Amikor 1848. december 31-én a magyar országgyűlés elhagyta Pest–Budát és áttelepült Debrecenbe, a magyar forradalom ügye veszni látszott. A sikeres osztrák hadmozdulatok, a törvényes kormány hiánya (gróf Batthyány Lajos miniszterelnök 1848 őszén lemondott), majd az V. Ferdinánd helyébe lépő fiatal uralkodó, I. Ferenc József által a morvaországi Olmützben kiadott ún. oktrojált alkotmány, amely Magyarországot koronatartományként sorolta az osztrák birodalomba, mind azt látszottak igazolni, hogy március 15-e vívmányai rövid életűek. A tavasz azonban fordulatot hozott: április 1-jén Hatvannál győzelmet arattak a magyar főcsapatok, majd néhány napon belül Tápióbicskénél, Isaszegnél és Vácnál is szerencse kísérte a honvédseregek támadását.

A sikerek – valamint az olmützi alkotmány komoly felháborodást kiváltó – hatására a forradalom ügye mellett a válságos helyzetben is kitartó képviselők alkotta, ekképp a korábbiakhoz képest radikalizálódott országgyűlés Debrecenben, a református Nagytemplomban 1849. április 14-én elfogadta az ún. Függetlenségi Nyilatkozatot, deklarálva a Habsburg-Lotharingiai-ház trónfosztását, majd pár nappal később, április 19-én törvénybe is iktatták azt. A végleges szövegezésben Kossuth Lajoson kívül részt vett Hunkár Antal, Veszprém vármegye főispánja és kormánybiztosa, a Monarchia idején több miniszteri tárcát is irányító Gorove István, Horváth Mihály csanádi püspök, később a Szemere-kormány minisztere, és az 1849-ben mártírhalált halt Szacsvay Imre képviselőházi jegyző.

A Függetlenségi Nyilatkozat fogalmazványa
H 2 –  Az 1848-49-i minisztériumi levéltár – Miniszterelnökség, Országos Honvédelmi Bizottmány, Kormányzó-elnökség – Általános iratok – 1849:4280

Kossuth már április 12-én megfogalmazta az egyébként is törvénytelen uralkodónak tekintett I. Ferenc József – „… ki magát magyar királynak meri nevezni….” – és az egész uralkodóház trónfosztását is tartalmazó szöveget. A helyzet kiélezett voltát jelzi, hogy akadtak olyanok, akik még ezt is kevésnek tartották és szorgalmazták a köztársasági államforma deklarálását. A távoli és közeli múltat, többek között Batthyány miniszterelnök törvénytelen elfogatását is megidéző bevezetés a Habsburg-Lotharingiai-ház trónfosztását indokolta a korra olyannyira jellemző túlzásokat sem mellőzve. A köztársasági államforma tételesen nem került be a szövegbe, mint ahogy az sem, hogy a királyságot eltörlik, hanem a sajátos helyzetből adódó köztes megoldás született: az államfő a kormányzó lett, e tisztségre pedig Kossuth Lajost választották meg.

A Függetlenségi Nyilatkozat 1. pontja rögzítette, hogy „Magyarország a vele törvényesen egyesült Erdéllyel és hozzá tartozó minden részekkel és tartományokkal egyetemben szabad, önálló és független európai statusnak nyilváníttatik, s ezen egész status területi egység eloszthatatlannak s épsége sérthetetlennek kijelentetik”. Ezt követte kellő megokolással az uralkodóház detronizációja: „A Habsburg-Lothringeni ház a magyar nemzet elleni árulása, hitszegése és fegyvert fogása által, nemkülönben azon merény által, miszerint az ország területi épségének eldarabolását, Erdélynek és Horvátországnak Magyarországtól elszakítását, és az ország önálló statuséletének eltörlését fegyveres erőszakkal megkísérteni, evégett idegen hatalom fegyveres erejét is a nemzet legyilkolására használni nem iszonyodott […] ezen hitszegő Habsburgi-, s utóbb Habsburg-Lothringeni ház Magyarország […] feletti uralkodásból ezennel a nemzet nevében örökre kizáratik, kirekesztetik […] s az ország területéről s minden polgári jogok élvezetéből számkivettetik. Aminthogy ezennel trónvesztettnek, kirekesztettnek és száműzöttnek a nemzet nevében nyilváníttatik.” Kossuth kormányzóságát a 4. pont rögzítette: „Az ország jövendő kormányrendszerét minden részleteiben a nemzetgyűlés fogja megállapítani, addig pedig, míg ez a fentebbi elvek alapján megállapíttatnék, az országot […] közmegegyezéssel kinevezett kormányzó elnök, Kossuth Lajos fogja a maga mellé veendő miniszterekkel […] kormányozni.”

H 148  –  Az 1848-49-i minisztériumi levéltár – Nyomtatványok

1848. április 14-én tehát egyfajta – akárcsak a két háború közötti Magyarországon, uralkodó nélküli – alkotmányos monarchia jött létre, amely végső soron biztosította a polgári jogállamiság feltételeit. Ugyanakkor az állam működése a gyakorlatban közelebb állt a köztársasághoz az államfőnek megfelelő kormányzói pozíció létrehozása és annak betöltése révén. Nem véletlen, hogy a Kossuthtal korábban jó viszonyt ápoló Szemere Bertalan, a második magyar miniszterelnök és a kormányzó viszonya idővel mindjobban megromlott, egyebek mellett a nem pontosan körülírt jogkörök okán, amiből következően Kossuth például többször intézkedett miniszteri ellenjegyzés híján. A Függetlenségi Nyilatkozat sajátos helyzetben jött létre, így, ellentmondásaival együtt, hitelesen tükrözi a rendkívüli történelmi idők feszültségeit.