„Valamit éreznek az emberek, de szörnyen házasodnak.”

Rhédey Ferenc levele Teleki Mihálynak, Szentjobb, 1659. augusztus 1.
MNL OL, Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Teleki család, Missiles (P 659), No. 724/64.

A fontosabb családi eseményekre, mint például a házasságkötés, már a kora újkorban is meghívót küldtek a társadalmi elit tagjai. A kora újkori meghívók azonban esztétikai szempontból (is) eltértek jelenkori megfelelőiktől. Fontos volt azok reprezentációs célja, így a küldők általában nem sajátkezűleg jegyezték le, hanem írnokkal íratták meg azokat, és csupán az aláírás volt sajátkezű (amennyiben tudott írni a küldő). A kiválasztott öt meghívó esetében is látható, hogy a meghívókat nem csak a vőlegény küldhette, hanem rajta kívül annak apja, gyámja vagy más, közeli rokona, illetve a menyasszony apja, gyámja, rokona. A jogi és társadalmi helyzet számos esetben felülírhatta ezt a gyakorlatot – a nők általában akkor küldtek meghívót, ha özvegyek voltak, vagy ha ők számítottak a legtekintélyesebbnek a gyámok közül. A meghívókban szereplő „lakodalom” szó jelentése változó volt: a 17. században általában a házasságkötés világi részét jelentette, de előfordult, hogy annak egyházi rituáléját is magában foglalta. A „kézfogó”-t a „lakodalom” kifejezéshez hasonlóan szintén változó jelentéssel használták.

A lakodalomra szóló meghívókat általában néhány héttel vagy hónappal a házasságkötés előtt továbbították a meghívottaknak, hogy azok időben fel tudjanak készülni a sokszor nagy távolságok megtételét igénylő utazásra. A meghívók keltezése alapján azonban látható, hogy 1632-ben csak néhány nappal az esemény előtt érkezett meg a meghívó a címzetthez. Mivel azonban a küldő és a címzett nagyon közel lakott (vagy tartózkodott) egymáshoz, és magáról az eseményről már korábban értesülhetett a meghívott, így fel tudott készülni az ünnepségre.

Az alábbi meghívók alapján nyilvánvalóan nem állapítható meg, hogy az adott eseményre hány személyt (vagy családot) hívtak meg. Hasonló események példája és az ünnepségekkel járó költségek alapján feltételezhetjük, hogy a meghívottak száma igencsak változó lehetett, egy-egy eseményre tíz vagy akár 120 darab meghívót is elküldhettek. A meghívók száma azonban nem feltétlenül egyezett az ünnepségen résztvevők számával, hiszen számos esetben a meghívottak kimentették magukat az ünnepségen való részvételi kötelezettségük alól. Általában a nagy távolságra és a rossz útviszonyokra hivatkoztak, de az is előfordult, hogy azért nem tudtak részt venni az egyik eseményen, mert már korábban elígérkeztek egy másikra. Az igazán előkelő meghívottak azonban követek által is részt vehettek az ünnepségeken. Ebben az esetben a követ testesítette meg a meghívottat. A követ a meghívott jogi és társadalmi helyzete, illetve az azzal járó presztízs alapján ugyanolyan bánásmódban részesült, mintha ő maga lenne a meghívott. Ha például az erdélyi fejedelem valamilyen okból nem tudott részt venni egy lakodalmi ünnepségen, az általa megbízott követet mégis az uralkodót megillető bánásmódban részesítették (például tartották magukat ahhoz a bevonulási és ülésrendhez, amely az uralkodót megillette). A kora újkori erdélyi nemesség körében a lakodalmi ünnepségek egy- vagy akár többnaposak is lehettek. Az ünnepség általában a menyasszony (famíliájának vagy gyámjának) birtokán kezdődött, majd a vőlegénynél folytatódott, így a két lakóhely közötti távolság befolyásolhatta az ünnepség időtartamát is. A házasulandó felek családjának részéről külön-külön küldött meghívó általában csupán az egyiküknél rendezett ünnepségre szólt, de voltak olyanok is, akiket mindkét helyre meghívtak.

Ezek az ünnepi alkalmak a család számára költségesek voltak.  A meghívottak azonban a nászajándékok által hozzájárultak az ünnepség „sikeréhez”. Az esemény a kapcsolatrendszer kialakítása és megerősítése révén társadalmi tőkeszerzéssel is járt az azt szervező famíliának. A lakodalom „sikerességéhez”, más efemer, reprezentációs eseményekhez hasonlóan, ugyanis szükség volt a megfelelő rangú és létszámú közönségre.

Bornemissza Pál (†1644) és Csókássy Zsuzsanna „kézfogását” leszámítva a másik négy lakodalom időpontja beleillik a Hanák Béla és Szabó András Péter által meghatározott három legnépszerűbb lakodalmi szezonba: január–február, június, illetve október–november. A január–február közötti periódusban a Vízkereszt ünnepét, január 6-át követő farsangi időszak, júniusban a Szent János nap körüli karneváli szokások, az október–november közötti szezonban pedig a mezőgazdasági munkák befejezése és az adventi böjtöt megelőző időszak miatt tartottak általában lakodalmat. A Bornemissza család alább bemutatott öt lakodalmi meghívója közül négy esetben kedden rendezték az ünnepséget, míg egy esetben hétfőn. Ez összefüggött a protestáns egyházi normákkal, amelyek tiltották a vasárnapi lakodalmakat, azok ugyanis elvonták a híveket az istentiszteletről.

A házasságkötésre szóló meghívónak több funkciója is volt a nemesség esetében: nem csupán az esemény helyét és idejét közölte, hanem fontos eszköze volt a családi és rokoni kapcsolatok kialakításának, illetve megerősítésének. Ez a rokonsági hálózat számos esetben egybeesett azzal a politikai közösséggel, amelynek a házasulandó felek famíliái részei voltak vagy azok részeivé akartak válni. A meghívólevél így reprezentációs eszközként, míg a lakodalom helyszíne reprezentációs térként működött. Az eseményen résztvevők pedig a házasságkötési rituálék megvalósulását is tanúsították a nyilvánosság számára.

A keltezése alapján legkorábbi meghívót malomvizi Kendeffy Gáspár küldte Beszterce (Bistrița, Románia) város főbírójának és tanácsának. Az apa a meghívottakat lánya, Kendeffy Anna és borosjenői Bornemissza Pál „hazaadásának napjára”, lakodalmára invitálta meg.
 

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Kendeffy Gáspár meghívója Beszterce város főbírójának és tanácsának Kendeffy Anna és borosjenői Bornemissza Pál lakodalmára, Őraljaboldogfalva, 1626. május 31. (mikrofilmfelvételen)
 

Jelzet: MNL OL, Másolatok gyűjteménye, Külföldön őrzött magyar vonatkozású levéltári anyagok nyilvántartása, Arhivele Nationale – Filiale Cluj (Kolozs Megyei Állami Levéltár –Kolozsvár), Beszterce város és kerület levéltára, Beszterce város és kerület, Missiles (X 1249), 1626. május 31. (449. számú mikrofilmtekercs). (A meghívó eredeti őrzési helye: Direcţia Judeţeană Cluj a Arhivelor Naționale, Primăria oraşului Bistriţa.)

Az esemény 1626. július 7-én 12 órakor kezdődött Őraljaboldogfalván (Sântămăria-Orlea, Románia). Bornemissza Pál fejedelmi bejárónak, borosjenői kapitánynak és későbbi udvari főkapitánynak Kendeffy Annával kötött házasságából két lány érte meg a felnőttkort: Zsuzsánna (1627 körül−1673) és Kata (1630 körül−1685). A házasság azonban a feleség halála miatt csupán néhány évig tartott.

Kendeffy Anna halála után Bornemissza Pál 1632-ben Borosjenőn újraházasodott. Ezt többek között az apa felügyelete alatt lévő két kiskorú lány, Zsuzsánna és Kata nevelése is motiválhatta. A második hitvesével, Csókássy Zsuzsánnával történő „kézfogójának” megünneplésére szánt nem formális meghívót, levelet Bornemissza Pál sajátkezűleg jegyezte le az irányítása alatt lévő borosjenői (Ineu, Románia) várban, 1632. december 26-án rokonának, a szintén Borosjenőn szolgálatot teljesítő Teleki Jánosnak, Teleki Mihály (c. 1630–1690) apjának. A két férfi között bizalmas viszony lehetett, Bornemissza Pál ugyanis nem törődve a levél esztétikai formájával, még „hibát” is ejtett benne, kihúzott egy szót, a meghívást tartalmazó levelet azonban nem másol(tat)ta írnokkal újra. Nyilvánvalóan tudta, hogy nem sérti meg ezzel Teleki Jánost, a levél ilyen formában is betölti szerepét (hiszen a papír „drága mulatság”). A bensőséges rokoni viszonyt támasztja alá az is, hogy Bornemissza Pál Teleki János feleségét, Bornemissza Annát (aki nem azonos Bornemissza Pál Anna nevű lányával) saját kisgyerekei (Zsuzsánna és Kata) mellett akarta elszállásolni a borosjenői várban, Teleki Jánost azonban – a helyhiány miatt – a váron kívül. Bornemissza Pál nyilvánvalóan azért tehette meg ezt, mert tudta, rokonát nem sérti meg azzal, ha szállása nem a várban, és nem a felesége mellett lesz. A meghívóból az is kiderül azonban, hogy nem csak Teleki János nem fért el az ünneplők közül a várban.
 

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Bornemissza Pál meghívója Teleki Jánosnak Csókássy Zsuzsannával történő házasságkötésére, Borosjenő, 1632. december 26.

Jelzet: MNL OL, Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Teleki család, Missiles (P 659), No. 1078/19.

A Csókássy Zsuzsannával kötött házasságba Bornemissza Pál magával vitte az előző házasságában született lányait, Zsuzsánnát és Katát. Az új házasságból egyedül Bornemissza Anna, a későbbi fejedelem, Apafi Mihály felesége érte meg a felnőttkort. Bornemissza Pál végrendeletében a két házasságából született három lánya nevelésének felügyeletét második feleségére, Csókássy Zsuzsannára hagyta annak újraházasodásáig. A férj végrendeletében nem volt semmi szokatlan, felesége számára vagyona feletti szabad rendelkezést is biztosított mindaddig, amíg újra nem házasodik. Az újraházasodás esetén Csókássy Zsuzsánna azonban elvesztette volna a gyermekek feletti gyámi jogait, és leszámítva a dost (vagyis a hitbért, amelyet a férj adott a házasságkötéskor a feleségnek a szüzessége elvesztéséért és a házasság elhálásáért a saját szerzett birtokaiból), nem rendelkezhetett volna tovább elhunyt férje ingó és ingatlan vagyonával.

Bornemissza Pál az 1639-ben kelt, majd 1641-ben megerősített végrendeletében felesége mellé a következő gyámokat nevezte ki: I. Rákóczi György (1593–1648) erdélyi fejedelmet és feleségét, Lorántffy Zsuzsannát (c. 1602–1660), illetve Kornis Zsigmondot (†1648), Nagy Pált, Kemény Jánost (1607–1662), Rhédey Ferencet (c. 1613–1667), Bethlen Ferencet (1601–1653), Huszár Pált, Pétert és Mátyást, Vér Györgyöt és Mihályt, Körössy Istvánt és Veres Ambrust. A gyámok kijelölésével igyekezett gyermekei számára olyan támogatókat választani, akik azok érdekeit képvisel(het)ték, akár (mostoha)anyjukkal szemben is. Ez a gyakorlat megszokott volt ebben az időszakban: a végrendelkező nemes apák általában a rokonsághoz tartozó vagyonos és magas presztízsű férfiak közül jelölték ki a gyámokat gyerekeik számára (vagy ha nem is volt rokon, az utóbbi jellemzők mindenképpen számítottak). A gyámok együttesen vagy egymást követve gyakorolhatták a gyámsággal járó jogokat és kötelezettségeket. Ez többnyire az árvák szétszórtan elterülő birtokainak igazgatását is megkönnyít(h)ette. Ezt a gyakorlatot követte Bornemissza Pál is, amikor gyermekei számára az erdélyi fejedelmet és feleségét, valamint a fejedelemségben magas tekintélyű nemeseket választott ki.

Bornemissza Pál lányai később a gyámok többségével házasság révén rokonságba is kerültek. Bornemissza Zsuzsánna ugyanis 1643-ban – még apja életében – Kemény Boldizsárral (†1657) házasodott össze, aki Kemény János (a későbbi fejedelem) testvére volt. Bornemissza Kata 1645-ben Nagy Pállal kötött házasságot. Első férje halála után, második, Bethlen Mihállyal kötött házassága révén pedig keresdi Bethlen Ferenccel került sógorsági viszonyba, akárcsak nővére. Bornemissza Zsuzsánna férje, Kemény Boldizsár ugyanis Bethlen Ferenc felesége, Kemény Kata testvére volt. Bornemissza Pál 1644-ben bekövetkezett halálakor feltehetőleg második felesége, Csókássy Zsuzsánna sem élt már, ugyanis a két fiatalabb, akkor még kiskorú lány (Kata és Anna) I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna udvarába került.

Az Erdélyi Fejedelemségben a teljesen árva, nemesi származású gyermekek elvben a fejedelem gyámsága alá kerültek, a gyakorlatban azonban jellemzőbb volt, hogy a rokonság gondoskodott az árvákról. A fejedelem és felesége általában csak akkor láttak el tényleges gyámsággal járó feladatot, amikor a többi kijelölt gyám elhunyt, vagy vitás ügyek merültek fel. Úgy tűnik azonban, I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna részt vett a gyámságukra bízott két lány, Bornemissza Kata és Anna nevelésében és házasságszervezésében.

Bornemissza Zsuzsánna feltehetőleg még apja életében betölthette 16. életévét, így kerülhetett sor 1643 februárjában Kemény Boldizsárral, a fejedelem főasztalnokával kötött házasságkötésére. A lakodalmi meghívót a menyasszony, Bornemissza Zsuzsánna apja küldte ki Gyulafehérvárról, 1643. január 25-én, az ünnepséget megelőzően több mint három héttel rokonának, Teleki Jánosnak.
 

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Bornemissza Pál meghívója Teleki Jánosnak Bornemissza Zsuzsánna és Kemény Boldizsár házasságkötésére, Gyulafehérvár, 1643. január 25.

Jelzet: MNL OL, Teleki család marosvásárhelyi levéltára, Teleki család, Missiles (P 659), No. 1095/15.

A meghívót ebben az esetben az apa nem sajátkezűleg írta, hanem írnok jegyezte le a szöveget, csak az aláírás sajátkezű. A meghívó szerint a lakodalmi ünnepségre a Bornemissza és Kemény família egyetértésével a menyasszony apjának birtokán, Petrelényben (Petrileni, Románia) került sor 1643. február 17-én. Kemény Boldizsár a fejedelemség szempontjából vesztes lengyelországi hadjárat során 1657-ben meghalt. Lányuk, Kemény Anna 1660-ban bekövetkezett halálát követően Zsuzsánna – sógora, Kemény János fejedelem jóváhagyásával – 1661-ben Szentpáli Jánossal (†1669) kötött újabb házasságot. Második férje elhunytát követően a feltehetőleg negyvenes évei elején járó Zsuzsánna egészen 1673-ban bekövetkezett haláláig özvegy maradt.

A gyámság alá vett Bornemissza lányok közül elsőként Bornemissza Kata kötött házasságot borsai/dévai Nagy Pál főasztalnokkal. A lakodalomra szóló meghívólevelet maga I. Rákóczi György fejedelem küldte sófalvi Gávay Péternek, a fejedelmi tábla ülnökének. Az eseményt 1645. november 27-én tartották a fejedelem dévai udvarházában. Az írnok által lejegyzett, a fejedelem sajátkezű aláírásával és pecsétjével ellátott meghívót ebben az esetben is több mint két héttel az esküvőt megelőzően küldték el.
 

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

I. Rákóczi György fejedelem meghívója sófalvi Gávay Péternek Bornemissza Kata és borsai/dévai Nagy Pál házasságkötésére, Gyulafehérvár, 1645. november 10.
Jelzet: MNL OL, Erdélyi kormányhatósági levéltárak, Gyulafehérvári Káptalan országos levéltára, Lymbus (F 12), Fasc. XIII, 3. tétel, No. 186.

Bornemissza Kata és Nagy Pál házassága nem lehetett hosszú, ugyanis a megözvegyült asszony feltehetően 1650-ben újabb házasságot kötött Bethlen Mihállyal (1621–1656), Doboka, majd Fehér vármegye főispánjával. Második férje 1656-ban bekövetkezett halálát követően Bornemissza Kata egészen 1659 augusztus–szeptemberéig özvegyen maradt, amikor harmadszorra is házasságra lépett az ekkor szintén özvegy Bánffy Dénessel (c. 1630–1674), Doboka vármegye főispánjával, a fejedelmi tábla ülnökével, a későbbi szamosújvári és kolozsvári főkapitánnyal, Kolozs vármegye főispánjával, a fejedelmi tanács tagjával. A házasságba feltehetően mindketten vitték az előző házasságukból született gyermekeiket. Házasságukból azonban csak egyetlen közös gyermek, Bánffy György (1663–1708), a későbbi gubernátor maradt életben. Bánffy Dénesnek a Bethlen (Beclean, Románia) várában 1674. december 14-én felségárulás és egyéb vádak alapján végrehajtott kivégzését követően Bornemissza Kata már nem házasodott újra, amit feltehetően életkora, kiskorú fia, az özvegyi önállóság, a família támogatása és volt férjének, Bánffy Dénesnek a társadalmi presztízse tette lehetővé. Az újraházasodás esetén ugyanis feltehetőleg előző férjénél csak alacsonyabb pozíciójú férfival tudott volna házasságot kötni.

A legfiatalabb lány lakodalmára szóló meghívót szintén a menyasszony gyámja küldte el. Bornemissza Anna (c. 1637–1688) férjének a későbbi erdélyi fejedelmet, Apafi Mihályt (1632–1690) választották ki. A legrangosabb férfi gyám, I. Rákóczi György fejedelem 1648-ban történt halálát követően özvegye, Lorántffy Zsuzsanna hívogatta az ünneplőket a Bihar vármegyei Pocsajban, a fejedelemasszony udvarházánál 1653. június 10-én megrendezett lakodalomra. Lorántffy Zsuzsanna is írnok szolgálatait vette igénybe a meghívó(k) megírása során, amelyet sajátkezű aláírásával és pecsétjével látott el.

Bornemissza Anna és Apafi Mihály házasságából bár több mint tíz gyermek született, csupán (II.) Apafi Mihály (1676–1713) érte meg a felnőttkort. Bornemissza Anna 1688-ban bekövetkezett halálát követően Apafi Mihály nem házasodott újra.

A Bornemissza család lakodalmi meghívóit vizsgálva kitűnik, hogy az I. Rákóczi György fejedelem uralkodásának időszakában jelentős tisztségekkel rendelkező Bornemissza Pál lányai házasságaik révén az erdélyi elit vagyonos, jelentős pozíciókkal rendelkező famíliáiba házasodtak be. A lányok első házasságai alkalmával jól megfigyelhető az apa és a gyámok házasodási stratégiája, amelynek következtében a Bornemissza lányok az I. és II. Rákóczi Györgyhöz kötődő politikai elit tagjaival kötöttek házasságot. Ez a stratégia azonban a későbbiekben is folytatódott: a már megözvegyült, majd újraházasodó Bornemissza Zsuzsánna és testvére, Kata továbbra is ebből a rokoni és politikai közösségből házasodott és ők maguk is ugyanebből a közösségből szervezték rokonaik házasságait. Ennek a rokonsági viszonyokkal átszőtt politikai közösségnek a tagjaiként – a férjek és rokonaik pozíció- és birtokszerzései által – a família társadalmi és vagyoni helyzete a korábbinál még magasabbra emelkedett, egészen a fejedelmi székig.

A meghívók átírása során a modern átírás elvét alkalmaztam, ahol szükségesnek tartottam, a jobb megértés érdekében a központozást módosítottam, a rövidítéseket jelölés nélkül feloldottam. A kutatás során nyújtott segítségéért hálás köszönettel tartozom Avar Antonnak, Hanák Bélának, Kovács Zsuzsannának, Kulcsár Krisztinának, Lenkei Gábornak, Lukács-Berkesi Anikónak, Pongrácz Erzsébetnek, Sulyokné Matus Ágnesnek, Szabó András Péternek, Szekér Barnabásnak és Tamás Máténak.

Iratfotók: Lukács-Berkesi Anikó, Sulyokné Matus Ágnes (MNL)
 

Felhasznált irodalom:

Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae, Csíkszereda, 2012. 56−77.

Balogh Zsuzsánna: Özvegység, újraházasodás és testvéri kapcsolatok egy 17. századi erdélyi nemesasszony levelezésében, In: Özvegyek és árvák a régi Magyarországon, 1550–1940, szerk. Erdélyi Gabriella, Budapest, 2020. (Magyar Történelmi Emlékek, Értekezések; Magyar Családtörténetek: Tanulmányok, 5.) 227–246.

Bárth Dániel: Esküvő, keresztelő, avatás. Egyház és népi kultúra a kora újkori Magyarországon, Budapest, 2005.

Borosjenői Bornemissza Pál végrendelete 1639. September 12-ről, Közli Dr. Ötvös Ágoston, In: Delejtű, 4. (1861) 28. sz. 230–231.

Horn Ildikó: Nemesi árvák, In: Gyermek a kora újkori Magyarországon, „adott isten hozzánk való szeretetéből… egy kis fraucimmerecskét nekünk”, szerk. Péter Katalin, Budapest, 1996. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok, 19.) 51−90.

Keresdi Bethlen Ferencz levelezése. 1622–1653. (Befejező közlemény), közl. Lukinich Imre, Magyar Történelmi Tár (1907), 355−378.

Keresztvíztől sírkeresztig. Családi eseményekre szóló meghívólevelek Kassa város levéltárában, I–II, s. a. r. Hanák Béla – Szabó András Péter, Budapest, 2021. (Magyar történelmi emlékek, Okmánytárak, Magyar Családtörténetek, Források, 4–5.)

Péter Katalin: Házasság a régi Magyarországon, 16–17. század, [Budapest], 2008.

Péter Katalin: Magánélet a régi Magyarországon, Budapest, 2012. (Magyar történelmi emlékek, Értekezések) 137−158.

Politika és Házasság. Mennyegzőre hivogató levelek a 16. századi Erdélyből, s. a. r. Horn Ildikó – Kreutzer Andrea – Szabó András Péter, Budapest, 2005. (TDI Könyvek)

S. Sárdi Margit: Lánykérés, házasság, szerelem, In: Ámor, álom és mámor. A szerelem a réi magyar irodalomban és a szerelem ezredéves hazai kultúrtörténete. Tudományos konferencia, Sátoraljaújhely, 1999. május 26−29, szerk. Szentmártoni Szabó Géza, Budapest, 2002. 49−65.

Szabó András Péter: Menyegzőtől Mennyegzőig. Gondolatok a házasságkötési szokásrend magyarországi fejlődéséről, Századok, 144. (2010) 5. sz. 1027–1083.