Istványi Géza Krajnyák Géza néven született 1913. március 15-én Zomborban, Bács-Bodrog vármegyében. Evangélikus családja feltehetően az első világháborút követő években költözött át Magyarországra. Középfokú tanulmányait a Budapesti Evangélikus Gimnáziumban végezte, ahol az 1929/30. tanévben a közszolgálati alkalmazottak gyermekeinek tanulmányi ösztöndíjáról szóló 1927. XIV. törvénycikk alapján tanulmányi ösztöndíjban részesült, ugyanis édesapja, dr. Krajnyák István magyar királyi pénzügyi tanácsosként dolgozott. 1930. június 18-án kapott érettségi bizonyítványt, majd a sikeres felvételi vizsga után a budapesti királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta tanulmányait. Kiemelkedő tanulmányi eredményei elismeréseként 1934-ben a Magyar Tudományos Akadémia XCIV. nagygyűlése történettudományi könyvjutalomban részesítette. 1934. június 13-án szerzett abszolutóriumot, 1934. október 27-én pedig bölcsészdoktorátust. Családnevét ebben az évben magyarosította Istványira.

Az egyetem elvégzése után a főiskolai képesítésű ifjúság közszolgálatban való ideiglenes foglalkoztatásáról szóló 1934. évi 2390. ME. rendelet értelmében ÁDOB-osként (Állástalan Diplomások Országos Bizottsága) a budapesti tudományegyetemen foglalkoztatták. Istványi Gézát a kötelező fogadalomtétel után főiskolai képesítésű gyakornokként 1934. november 27-től havi 80 pengős fizetéssel alkalmazták a bölcsészkaron. Középiskolai tanári oklevelét néhány hónappal később, 1935. március 26-án kapta kézhez. 1936 szeptemberéig az egyetemhez tartozó Magyar Királyi Középiskolai Tanítóképző Intézet tanára volt, ahol történelem szakos hallgatók számára tartott előadásokat és gyakorlatokat a magyarországi középkori latinság témaköréből.

Ezt követően 1936. szeptember 15-én került az Országos Levéltárba, ahol szintén a fenti rendelet értelmében foglalkoztatták mint főiskolai képesítésű gyakornokot. 1934 és 1936 között így került még a levéltárba Glaser Lajos, Ember Győző, Komoróczy György és Sinkovics István is. Istványi azonban néhány hét után elhagyta az intézményt, ugyanis 1936. október 5-től 1937. szeptember 20-ig a Magyar Királyi Központi Híradó Iskolánál teljesített önkéntes katonai szolgálatot. 1937. október 23-én tért vissza és tette le az állami alkalmazottak számára előírt hivatalos fogadalomtételt , ezt követően magasabb fizetési osztályba lépett. „Én, dr. Istványi Géza ünnepélyesen fogadom, hogy Magyarországhoz, annak alkotmányához és Magyarország kormányzójához hű leszek, Magyarország törvényeit és törvényes szokásait, valamint az alkotmányos kormány rendeleteit megtartom, hivatali elöljáróimnak engedelmeskedem, a hivatali titkot megőrzöm és hivatali kötelességeimet pontosan és lelkiismeretesen teljesítem.”

Ebben az időben elsősorban rendezési munkákat végzett, így részt vett az 1790–1791-i országgyűlés által kiküldött bizottságok anyagának (ma N 102–108 törzsszámok) rendezésében is. 1938 folyamán a Magyar Nemzeti Múzeum őrizetére bízott, de az Országos Levéltárban őrzött családi levéltárak és nemesi ügyek rendezéséért felelős munkacsoporthoz osztották be. Istványi itt dolgozott 1938-tól 1941-ig és olyan munkatársai voltak, mint Ember Győző, Wellmann Imre, Ila Bálint, Glaser Lajos, Sinkovics István. S bár a levéltári munkáját ezekben az években többször megszakította a katonai szolgálat, számos családi levéltár rendezése neki köszönhető: így a baracskai és abonyi közbirtokosság (ma a P 2, P 2297 törzsszámok), a br. Kazy, a Pápay (Komlóssy-Guthy), a Dalmady, a korongi Lippich, a Benedicty, a Darvas családok levéltára (valamennyi családi levéltár elpusztult 1945-ben, utóbbi háromnak csak a középkori oklevelei kutathatóak). Levéltári gyakornokként ő végezte el kollégájával, Ila Bálint allevéltárossal a berkeszi gróf Vay László családi levéltárában található nagyértékű középkori okleveles anyag Országos Levéltár részére történő befényképezését is 1938 júliusában. E munkája azért is jelentős, mivel a család levéltára a levéltár épületében pusztító 1956-os tűzvészben teljesen megsemmisült, és csak az általuk készített fényképmásolatok maradtak fenn.

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Az Országos Levéltár főigazgatójának levele a gróf Vay család berkeszi levéltárának befényképezése kapcsán
Jelzet: MNL OL, A Magyar Országos Levéltár levéltára, Magyar Országos Levéltár, Általános iratok (Y 1), 887/1938. alapszám

Emellett a múzeumi levéltári törzsanyag és egyéb múzeumi levéltári anyagok előadója is volt – katonai szolgálata idején Ila Bálint vette át feladatait. 1939-ben nyári szabadsága alatt Franciaországban kívánt levéltári tanulmányokat folytatni. A levéltár támogatta ebben, ugyanis a vezetőség véleménye szerint tudományos és levéltári érdek volt, hogy a Magyarországon alig ismert francia levéltári szervezetet a magyar levéltárosok közül valaki tanulmányozza és ennek eredményeit a magyar levéltárügyben is értékesítse.

Istványit 1939. augusztus 27-én újra behívták rendkívüli fegyvergyakorlatra, amelynek ideje alatt 1939 októberében megpályázott egy Abaúj-Torna vármegyei levéltárosi állást. A közel háromévnyi levéltári, közgyűjteményi szolgálata okán az Országos Levéltár főigazgatója, Herczog József támogatásáról biztosította, mivel „ez idő alatt a levéltári munka különböző ágaiban részt vett és szolgálata folyamán megszerezte azt a gyakorlatot, mely az 1929. évi XI. tc. 13. §-ában kifejezett rendelkezés szerint levéltári tudományos állás végleges minőségben való betöltésére képesít.” Emellett a levéltárban töltött idő alatt „a levéltári szolgálat különböző ágaiban alapos szakképzettséget szerzett, egyúttal pedig szorgalom és pontosság tekintetében hivatali kötelezettségeinek teljesen megfelelt.” Az állást azonban végül nem ő kapta.

1939. december 31-én leszerelt és 1940. január 3-ától folytathatta munkáját a levéltárban, de 1940. május 23-ától már a 102. gépkocsizó rádiós felderítő századnál teljesített katonai szolgálatot. Szeptember 23-án az Országos Levéltár levélben fordult a 101/II. Híradó Pótzászlóalj VML. Parancsnokságához annak kapcsán, hogy „Erdély egy részének visszacsatolása révén az ottani új közigazgatás megszervezésével kapcsolatban fontos és sürgős levéltári teendők váltak szükségessé, melyek az Országos Levéltár tisztviselőkarát nagymértékben igénybe veszik.” Erre az új feladatra hivatkozva azt kérték, hogy Istványit a rendkívüli fegyvergyakorlatról bocsássák vissza az intézmény kötelékébe. A parancsnokság végül november 15-én engedte el a rendkívüli fegyvergyakorlatról. A levéltárba visszatérve 1940. december 30-án előléptették, és kinevezték levéltári I. oszt. segédőrnek.

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Dr. Istványi Géza szolgálati és minősítési táblázata
Jelzet: MNL OL, A Magyar Országos Levéltár levéltára, Magyar Országos Levéltár, Általános iratok (Y 7), Dr. Istványi Géza szolgálati és minősítési táblázata

Mint látható, Istványi hivatali működését hosszú hónapokra, akár félévekre megszakította a katonai szolgálat, ennek ellenére figyelemreméltó történészi és levéltár-tudományi munkásságot mutatott fel. Számos kisebb-nagyobb cikke jelent meg, köztük nem egy alapvető jelentőségű tanulmánynak számít ma is. Tevékenyen részt vett a levéltártudomány és az ezzel kapcsolatos történelmi segédtudományok művelésében, kiváltképp az oklevéltan és az írástörténet iránt mutatott nagy érdeklődést. Hajnal István egyik legismertebb tanítványaként történészi irányultságát tekintve az úgynevezett neopozitivistákhoz tartozott, ahogy ő maga fogalmazott: „A legfiatalabb, az egyetem padjaiból csak most kikerülő historikusok között azonban egyre többen hangoztatják, hogy túl vannak a szellemtörténeten. És ezek az ifjak jobb elnevezés, közös alapok kijegecesedése híján […] újból szeretik magukat pozitivistáknak, neopozitivistáknak nevezni.” Ezek a fiatalok Domanovszky Sándor, Mályusz Elemér és Hajnal István körül tömörültek. Ezzel magyarázható, hogy a Domanovszky Sándor jegyezte Magyar művelődéstörténet című többkötetes munkában Istványi Géza is írt egy fejezetet a három részre szakadt Magyarország társadalmáról. Istványi Géza képviselte a neopozitivizmust és Hajnal Istvánt a szellemtörténet elfogadhatóságát és vezető szerepét megkérdőjelező, a Protestáns Szemlében lezajló 1938-as folyóiratvitában Joó Tibor ellenében. Történészként az írást a társadalomfejlődés tükrének, rendező elvének tekintette, cikkeiben az írás és a társadalom belső, szerkezeti összefüggéseit, a vármegyei írásbeliség kialakulásának problémáját és a nemesi vármegyék oklevél-kiállító tevékenységét vizsgálta. Tanulmányainak jelentős része az Országos Levéltár kiadatlan okleveles anyaga alapján készült. Emellett a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság igazgató-választmányának is tagja volt, valamint rendszeresen publikált a Levéltári Közleményekben, a Századokban és a Turulban.

Levéltári tevékenységének utolsó szakaszában egy nagyszabású munkálatban vett részt. 1941 tavaszán, nyarán kísérlet történt egy, a kutatás számára hozzáférhetetlen nagy kormányhatósági levéltári anyag használhatóvá tételére, azaz a magyar királyi és erdélyi udvari kancelláriai anyag (ma A és B szekciók) ismertetőleltárának elkészítésére. A munkát Wellmann Imre és Istványi Géza végezte, emellett szintén rá várt az erdélyi udvari kancellária hivataltörténetének megírása is.
Magánéletében 1942-ben történt fordulat: február 11-én feleségül vette Nagy Erzsébetet, nem sokkal később megszületett kisfiuk, Mihály. A család Budapesten a Horthy Miklós út (ma Bartók Béla út) 124. szám alatt lakott.
Dr. Istványi Géza házassági anyakönyvi bejegyzése, 1942. február 11.

A levéltári forrásokból nem derül ki, hogy mikor hívták be utoljára katonának, mivel azonban 1943. január 23-án mint levéltári segédőrt a IX. fizetési osztályba kinevezték, így feltételezhetően az ezt követő hetekben történhetett meg.

Dr. Istványi Géza kinevezési okmánya, 1943. január 23.
Jelzet: MNL OL, A Magyar Országos Levéltár levéltára, Magyar Országos Levéltár, Általános iratok (Y 1), 266/1943. alapszám

Istványit 1943-ban a 101. rádiós-felderítő híradó-zászlóaljhoz osztották be, és mint tartalékos híradó-zászlóst kivezényelték a keleti frontra. Az ott szerzett súlyos betegsége (paratífusz) következtében néhány heti szenvedés után 1943. április 26-án 31 éves korában hunyt el Budapesten.

Dr. Istványi Géza személyi lapja a hadisír nyilvántartóban
Halálhíre kapcsán részvétüket fejezték ki az Országos Levéltárnak a tudományos élet neves képviselői (többek között Szekfű Gyula, Melich János, Bónis György, Schwendtner István, Szabó T. Attila), valamint a kulturális intézetek, közgyűjtemények (az Eötvös Collegium, az Államtudományi Intézet, a Széchényi Könyvtár, a Bécsi Kulturális Intézetek, a berlini Collegium Hungaricum, a Hadimúzeum, az Egyetemi Könyvtár). A részvétnyilvánításukban azt emelték ki, hogy Istványi Géza személyében a fiatal történészgeneráció egyik legígéretesebb, legtöbb várakozásra jogosító tagja halt el. Az Országos Levéltár a Levéltári Közlemények 20–23. számában (1942–1945) egy nekrológgal emlékezett meg elhunyt munkatársáról.
A temetési szertartást 1943. április 29-én tartották Budapesten a Kerepesi temető halottasházában. Ezt követően szállították át Tokajba a családi sírboltba, ott temették el május 1-jén.

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Részvétnyilvánítások dr. Istványi Géza halála kapcsán, 1943. április-május
Jelzet: MNL OL, A Magyar Országos Levéltár levéltára, Magyar Országos Levéltár, Általános iratok (Y 1), 266/1943. alapszám

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Dr. Istványi Géza gyászjelentése, 1943. április
Jelzet: MNL OL, A Magyar Országos Levéltár levéltára, Magyar Országos Levéltár, Általános iratok (Y 1), 266/1943. alapszám

Dr. Istványi Géza hivatali hagyatéka, 1943. május
Jelzet: MNL OL, A Magyar Országos Levéltár levéltára, Magyar Országos Levéltár, Általános iratok (Y 1), 266/1943. alapszám

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának második világháborús áldozatainak Trefort-kerti emlékművén 2014 novembere óta dr. Istványi Géza neve is szerepel, mint az egyetem egykori diákjának, oktatójának.
Az Országos Levéltár ezzel a rövid írással állít emléket egykori kiváló munkatársának halála 73. évfordulóján.

Istványi Géza munkássága:

Tanulmányai:

• Istványi Géza: A magyarnyelvű írásbeliség kialakulása. Budapest, Egyet. ny., 1934.
• Istványi Géza: A XIV. századbeli megyei oklevéladáshoz (Oklevélhasonmással). In: Turul. 50. (1936)
• A görög levéltárak. In: Levéltári közlemények. - 15. (1937) 1.
• A megyei írásbeliség első korszaka. In: Századok. - 71. (1937) különszám
• Istványi Géza: Az Egyetemes Történet új kötetei. A legújabb kor. In: Magyar Szemle. 31. (1937)
• XIII. századi följegyzés IV. Bélának 1246-ban a tatárokhoz küldött követségéről. In: Századok. - 72. (1938) 4-6.
• A középlatin filológia külföldön és Magyarországon. In: Emlékkönyv Szentpétery Imre születése hatvanadik évfordulójának ünnepére. Írták tanítványai. Budapest, 1938.
• Istványi Géza: Szellemtörténet, neopozitivizmus, új történelmi realizmus. In: Protestáns Szemle. 47. (1938)
• Istványi Géza: Az új magyar történetszemlélet alakulásához. In: Protestáns  Szemle. 47. (1938)
• Istványi Géza: A harmincas évek történetírása. In: Protestáns Szemle. 49. (1940)
• Istványi Géza: Az oklevéltudomány mestere, Szentpétery Imre. In: Magyar Szemle. 34. (1938)
• A generalis congregatio I-II. Levéltári Közlemények 17. (1939) és 18-19. (1940/41)
• A középlatin filológia problémája Magyarországon. In: Századok. - 74. (1940) 1-3.
• Istványi Géza: Die mittellateinische Philologie in Ungarn. Geschichte, Lage und Aufgaben. In: Deutsches Archiv für Erforschung des Mittelalters 4 (1940)
• Istványi Géza: A Domokos-család címereslevele 1593-ból. In: Turul. 55. (1941)

Recenziói:

• Nyers Lajos: A nádor bírói és oklevéladó működése a XIV. században, 1307-1386. (Palaestra Calasanctiana, 4.) Kecskemét, 1934. In: Levéltári közlemények. - 14. (1936) 1.
• Bernst, Alois: Die Entstehung unserer Schriftsprache. Berlin, 1934. (Vom Mittelalter zur Reformation, 11.) In: Századok. - 70. (1936) 1-3.
• Bácsy Ernő: Die Urkundensprache in den Rheinlanden bis etwa 1500. Vokalismus. Debrecen, 1934. (Német irodalmi és nyelvtudományi dolgozatok a debreceni tudományegyetem német szemináriumából és nyelvatlaszintézetéből, 2/1.) In: Századok. - 69. (1935) 7-8.
• Bernst, Alois: Die Entstehung unserer Schriftsprache. Berlin, 1934. (Vom Mittelalter zur Reformation, 11.) In: Századok. - 70. (1936) 1-3.
• Langosch, Karl: Wilhelm Meyer aus Speyer und Paul von Winterfeld, Begründer der mittellateinischen Wissenschaft. Berlin, 1936. In: Századok. - 70. (1936) 7-8.
• Váczy P.: A magyar királyság központi igazgatása a XI-XII. században. Domanovszky emlékkönyv. Budapest, 1937. In: Levéltári közlemények. - 15. (1937) 1.
• Varga E.: A hivatásos ügyvédi osztály kialakulása. Domanovszky-emlékköny. Budapest, 1937. In: Levéltári közlemények. - 15. (1937) 1.
• Tessier, G.: Observations sur les actes royaux français de 1180 à 1328. Bibliothèque de l'École des Chartes, XCV. 1934. In: Levéltári közlemények. - 15. (1937) 1.
• Guoth Kálmán: Az okleveles bizonyítás kifejlődése Magyarországon. Budapest, 1936. (A Pázmány Péter Tudományegyetem Történelmi Szemináriumának kiadványai. Oklevél- és címertani tanszék, 9.) In: Századok. - 72. (1938) 1-3.
• Papp László: A hiteles helyek története és működése az újkorban. Budapest, 1936. (A Pázmány Pétert Tudományegyetem történelmi szemináriumának kiadványai. Oklevél- és címertani tanszék, 7.) (Palaestra Calasanctiana, 14.) In: Századok. - 73. (1939) 1-3.
• Thoss, Alfred: Heinrich I. (919-936). Der Gründer des ersten deutschen Volksreiches. Goslar, 1936. In: Századok. - 73. (1939) 1-3.
• Langosch, Karl: Mittellatein als Deutschkunde. Eine nationale Aufgabe deutscher Wissenschaft und Schule. Breslau, 1937. (Deutschkundliche Arbeiten. A., Allgemeine Reihe, 1a.) In: Századok. - 73. (1939) 4-6.
• Sas Róbert: Történelmi értekezések. Budapest, 1937. In: Századok. - 73. (1939) 7-8.
• Santifaller, Leo: Urkundenforschung. Methoden, Ziele, Ergebnisse. Weimar, 1937. In: Századok. - 73. (1939) 9-10.
• Hárs János: Hogyan számolt Magyarországi György mester 1499-ben? Budapest, 1936. (Klny. a Kereskedelmi Szakoktatás 1935/36. évfolyamából) In: Századok. - 74. (1940) 4-6.
• Bezsák Miklós: A középkori magyar okleveles gyakorlat kapcsolatai a cseh és lengyel okleveles gyakorlattal. Pécs, 1939. In: Századok. - 74. (1940) 9-10.
• Semjén Béla: Egyház hírszolgálat az Árpád-korban. (Magyar Posta, 1939) In: Századok. - 75. (1941) 1-3.
• Reiszig Ede: Vasvármegye tisztikara a középkorban. Kőszeg, 1940. In: Századok. - 75. (1941) 4-6.
• Otto, Eberhard: Leben und Taten des Kaisers Friedrich Barbarossa. Potsdam, é.n. (Deutsche Könige und Kaiser) In: Századok. - 75. (1941) 9-10.
• Rörig, Fritz: Ursachen und Auswirkungen des deutschen Partikularismus. Tübingen, 1937. (Recht und Staat in Geschichte und Gegenwart, 120.) In: Századok. - 76. (1942) 1-3.

Iratfotók: Szálkai Dániel