In memoriam Ortutay András (1942-2015)

Ortutay András elemi és középiskoláit Budapesten végezte. Érdeklődése korán a történetkutatás irányába fordult, ezért az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem-levéltár szakára jelentkezett, melyet 1965-ben végzett el, kitűnő eredménnyel. Az egyetemen a szakma legkiválóbb képviselői voltak tanárai: Dávid Zoltán, Ember Győző, Ila Bálint, Kosáry Domokos, Mályusz Elemér, Szabad György, Szűcs Jenő és mások. Tanárait mindig igen nagy tisztelettel, szeretettel emlegette.
A diploma megszerzését követően több mint egy éven keresztül a Magyar Országos Levéltárban dolgozott, majd 1967. január 1-jétől az Esztergomi Állami,  illetve Komárom Megyei Levéltár igazgatói megbízatását, később pedig kinevezését nyerte el. Közben családot alapított, egyetemen megismert szerelmét, Kaschauer Beatrixot vette feleségül, aki később ugyancsak Esztergomban, a Bottyán János Gimnázium és Szakközépiskola történelem-magyar szakos tanáraként dolgozott. Gyermekeik: András orvos, Miklós jogász lett.
OrtutayAndrás levéltári szervezési-igazgatási teendői mellett tudományos tevékenységet is folytatott. Szerteágazó érdeklődését jól tükrözi az a kötet, melyet a 60. születésnapja tiszteletére írásaiból állított össze és szerkesztett L. Balogh Béni kollégánk. A Komárom Megyei Levéltár legkorábbi dokumentumától, az esztergomi keresztes konvent 1225. évi oklevelétől kezdve, a – szívéhez talán legközelebb álló – 17. századon át egészen napjaink történelméig húzódik az a tematikai spektrum, amelyek mindegyikében otthonosan mozgott.
Ortutay András Komárom és Esztergom megyék történetével kapcsolatos gazdag ismeretanyagát, tudását azonban nem öncélúan gyűjtögette-gyarapította, hanem azon fáradozott, hogy minél többet megosszon belőle másokkal. Ezért lett tagja és egyik lelkes vezetője a Komárom Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak, amelynek szervezésében – talán nem túlzás állítani – helytörténeti előadások százait tartotta megyeszerte, abban az időszakban, amikor a levéltár nem rendelkezett saját autóval. Akkor, amikor a megye másik végébe hajnali busszal vagy vonattal kellett indulni ahhoz, hogy az iskolában, a kultúrházban megtarthassa előadását, válaszolhasson a kérdésekre (hiszen „az a jó, ha sok a kérdés”– szokta mondani) és aznap még haza is érjen. Ilyesmit csak szenvedélyből lehet csinálni. Ismeretterjesztő tevékenységéhez kapcsolódtak a helyi és megyei lapokban rendszeresen megjelenő publikációi. A Dolgozók Lapja című megyei napilap éveken keresztül közölte népszerű helytörténeti írásait, melyeknek a lap külön rovatot is biztosított.
A szülő- és lakóhely ismeretét-megismertetését kiemelkedően fontosnak tartotta az iskoláskorú gyermekek körében, amire már a hetvenes-nyolcvanas években igen nagy súlyt fektetett. E sorok írója a tanú rá (mivel maga is szívesen beült az előadásaira), hogy a felső tagozatos és a középiskolai diákoknak tartott levéltári óráin a gyermekek a szó szoros értelmében „tátott szájjal” hallgatták, noha a projektor és más efféle huncutság még nem volt divatban.
Munkássága elismeréseként 1973-ban a „Szocialista Kultúráért”, 1981-ben  a „Komárom Megyéért” kitüntetést, míg 1995-ben az „Esztergomért” emlékplakettet kapta meg. 1996. november 30-án vonult nyugdíjba, rövidesen elköltözött családjával Makóra, kisebbik fia és unokái közelében élte életének utolsó éveit.
Ortutay András több mint negyedszázados, hosszú igazgatói pályafutása alatt a munkatársai által kedvelt, népszerű vezetőként dolgozott. Személyiségének megnyerő vonásai, joviális, vidám természete, kollégáinak munkahelyi vagy akár személyes problémáiban, gondjaiban való tevőleges osztozása, önzetlen segítségnyújtása a levéltárat valóban második otthonunkká varázsolta. András – hiszen mindnyájan így hívtuk – beosztottjait „személyválogatás nélkül”, szinte egyenrangú kollégákként kezelte. Természetesnek tartotta, hogy az 1970-1980-as évek nagy iratbeszállításai alkalmával ő maga is részt vegyen a pakolásokban, nem restellte felölteni kopottas, kék köpenyét, ha úgy érezte, be kell szállnia egy-egy anyag rendezésébe. A kezdő kollégákat személyesen vezette be az iratkeresés rejtelmeibe, gyakran látta el jó tanácsokkal őket vagy oldotta – az irdatlan mennyiségű iratanyag láttán keletkezett – feszültségüket egy-egy jól irányzott, fanyar humorát is megcsillantó tréfával.

Karácsony közeledtével hadd búcsúzzunk Ortutay Andrástól egy 1987-es, jól sikerült „karácsonyi levéltári buli” alkalmával készült képpel.


Kántor Klára