Elismerés

Szabóné Weisz Judit levéltári kezelő kitüntetése
2016.12.08.
Kolléganőnknek Dr. Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója „a Magyar Nemzeti Levéltár integrációját elősegítő, tudományos munkakörben végzett példaértékű tevékenységéért” a Pro Archivo Nationali díj ezüst fokozatát adományozta 2016. december 7-én. Gratulálunk!

Szabóné Weisz Judit 1971. február 28-án született Esztergomban. Szülővárosában, a Berzeviczy Gergely Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett 1989-ben, ezt követően a helyi Medicor gyár titkárságán helyezkedett el.

1996 augusztusától a Komárom-Esztergom Megyei Levéltár dolgozója. 2012-ig a levéltár titkárságán dolgozott. Az ügyviteli és ügyfélszolgálati munka mellett közreműködött a levéltár közművelődési rendezvényeinek szervezésében, lebonyolításában is. 2008-ban elvégezte a levéltárkezelői szaktanfolyamot.

2013 márciusától a szakmai munkavégzés érdekében – saját kérésére – a levéltár Deák Ferenc utca 2. szám alatti épületében dolgozik. Itt részt vesz a rendezési, segédletkészítési munkákban, továbbá az ügyfelek és a kutatók kiszolgálásában. Referenciájába tartoznak egyebek mellett a földművelésügyi, a pénzügyigazgatási, az igazoló bizottsági és az egészségügyi iratok, valamint a felekezeti és állami anyakönyvek.

Közreműködik az iratok digitalizálásának, adatbázisba történő feltöltésének folyamatában is. Részt vett a Holokauszt-projektben, jelenleg pedig egyéb feladatai ellátása mellett az első világháborús megyei veszteséglista elkészítésén dolgozik kollégáival együtt.

Munkáját az elmúlt 20 évben lelkiismeretesen és pontosan, a legjobb tudása szerint végezte, teljes mértékben magáénak érezte a rábízott feladatokat. Az éves munkatervét rendszerint túl is teljesítette. Összességében megállapítható, hogy Szabóné Weisz Judit a szakmáját szerető, rendkívül megbízható munkatársa az intézménynek.

Kolléganőnk, Szabóné Weisz Judit levéltári kezelő átveszi a Pro Archivo Nationali díj ezüst fokozatát Dr. Mikó Zsuzsannától, az MNL főigazgatójától

Utolsó frissítés:

2017.04.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges