Adalékok Bajna történetéhez. A csimai kápolna leltára 1793-ból

A hónap dokumentuma: 2021. december
2021.12.06.

Bajna a 18. században Esztergom megye Duna-jobbparti, esztergomi járásának egyik legnagyobb települése volt. A község nemrégiben készült, kitűnő monográfiája[i]  szerint azonban a középkorban, amikor több másik falu is létezett a környékén, nem is Bajna, hanem – a ma már csak dűlőnévként ismert – Csima- vagy Csomaszombatja nevű falu volt a legjelentősebb település a közelben. Csimaszombatja a 13. század derekán, a tatárjárást követően nyert vásárjogot, s szombati napokon tartott vásárairól vált híressé. Nagyszámú lakossága, jelentős forgalma jelzi, hogy okkal számított a korabeli Esztergom megye második legnagyobb falujának, mely egy időben mezővárosi ranggal is büszkélkedhetett. Csimaszombatja a török hadjáratok során pusztult el, a többi környező településsel együtt. 

A török idők elmúltával a Bajnát, Sápot, Sárisápot, Epölt, Gyermelyt, Szomort megszerző Sándor család Bajnát tette meg uradalmának központjává. Esztergom megye e tehetős családjának tagjai – hívő katolikusként – gondot fordítottak a környékbeli, elpusztult helyek egyházi emlékének fenntartására-felélesztésére. Így tett Sándor Menyért alispán is[ii], aki az egykori csimai faluhelyen fogadalmi kápolnát és kálváriát épített, az eredeti kálvária részben ma is áll. A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt kápolna a 18. század folyamán hivatalosan is búcsút nyert, miáltal búcsújáró hellyé vált, ahol az egyházi ünnep ájtatosságát zajos vásárok tarkították. A vásártartást ugyan – tekintettel az ünnep egyházi jellegére  – 1772-ben felsőbb rendelet megtiltotta, a gyakorlat azonban (a kegyúr Sándor család áldásával) tovább folytatódott.

Ami a Szűz Mária-Nagyboldogasszonynak szentelt kápolna későbbi sorsát illeti, vesztét mégis a felélesztett középkori hagyománynak, a népszerű csimai vásároknak „köszönheti”.  Történt ugyanis, hogy 1782-ben, az augusztus 15-én tartott sokadalomban gyilkosság történt, minek következtében, vagyis inkább az esetet ürügyként használva, II. József száz évre bezáratta a kápolnát.[iii] Ezzel sorsa nyilvánvalóan megpecsételődött. A kápolna épülete ezután hamarosan enyészetnek indult, remetéje eltávozott.[iv]

Bemutatandó iratunk II. József halála után 3 évvel, s a kápolna bezárását követően több, mint egy évtizeddel később keletkezett.

1793. február 8-án kelt levelében a Magyar Királyi Helytartótanács körkérdést intézett a vármegyék hatóságához, melynek lényege az volt, hogy a területükön található, nem egyházi alapítású szegényházi kápolnák jelen állapotáról, vagyonukról és a részükre adományozott tőkepénzek sorsáról adjanak tájékoztatást. E feladat elvárt, sikeres teljesítéséhez mellékeltek kitöltési útmutatót is, melyben attól függően, hogy a kápolna javadalma tőkepénz, vagy ingatlan volt-e, részletezni kellett felhasználásának, hasznosításának, befektetésének módját is, de meg kellett nevezni az alapítót, az alapítás évét, az alapító okirat (végrendelet, alapító levél) mibenlétét, érvényességét, stb.[v]

Esztergom vármegye 1793. március 22-én tartott közgyűlésén tárgyalta meg a kormányhatósági leirattal kapcsolatos teendőket.  A közgyűlési határozat értelmében az ügy érdemi elintézését jelentő vizsgálatot a járási szolgabíróknak adták ki feladatként, hogy a megye területén létező szegényházi kápolnák sorsára, jelen állapotára vonatkozó információkat gyűjtsék össze. A szolgabírák figyelmébe ajánlották az egyházmegye illetékes tisztviselőivel való kapcsolatfelvételt, mivel ők az egyház saját nyilvántartásai, (pl. az egyházlátogatási jegyzőkönyvek) alapján megbízható, pontos tájékoztatást tudnak nyújtani a kápolnák helyzetéről.

A két szolgabíró – Fábris József esztergomi, Szabadhegyi Pál párkányi járási – jelentése július 15-ére készült el. Eszerint, a Fábris szolgabíró által megfogalmazott jelentés szerint, Esztergom megye területén szegényházhoz köthető kápolna nem található.[vi] Ily módon a magas Helytartótanácsnak adható válasz rövid úton elintézhető lett volna, a szolgabírák azonban igyekeztek valami kézzelfoghatót felmutatni, így (az utókor szerencséjére) felsorolták a járásukban lévő egyéb kápolnákat is, amelyek valamely ok – főleg elhagyottságuk, lepusztult állapotuk – miatt feleslegessé váltak és eltörlésre jelölték ki őket. Fábris  József megjegyzi, hogy ezek a kápolnák olyan állapotban vannak, hogy különösebb erőfeszítés nélkül lehet belőlük bármilyen épületet építeni, de építőanyagnak ingyen sem kellettek senkinek, noha megyeszerte kihirdették eladásukat.

Az esztergomi járásban összeírt, leromlott állapotú kápolnák ekkor a következők voltak: a nyergesi Sáncon lévő Szentháromság kápolna, a Szent Rozália Tokodon, Remete Szent Pál kápolnája Maróton, a Mennybe Felvitt Szűz Mária kápolnája Dömösön, a Segítő Szűz Mária kápolnája Csolnokon és a Mennybe Felvitt Szűz Mária kápolnája Csima pusztán. Az irat megemlíti még a szintén Bajna területén lévő, ún.  sárási kápolnát, amely Sarlós Boldogasszony (július 2.) tiszteletére volt felszentelve, és ugyancsak búcsújáró hely volt, bár kevésbé jelentős, mint a csimai.

 A szolgabírói beszámoló megjegyzi még, hogy a nyergesi, tokodi, maróti és dömösi kápolnák nem rendelkeznek sem adománnyal, sem alapítvánnyal, de még a szertartáshoz szükséges felszereléssel sem, s csupán a falvak közönségének ájtatossága tartotta meg ezeket a kápolnákat. Jelen állapotukban a körmenetek egy-egy állomását képezik az egyház által szervezett könyörgéseken, a keresztjáró napok alkalmával.

A csolnoki Segítő Szűz Mária kápolnája – kivételképpen – 22 forint alapítvánnyal rendelkezik, ennek a csekély tőkének a kamata azonban nem az épület fenntartására rendeltett, hanem az alapító szándéka szerint elmondandó misékre. Ez a kápolna, mivel vevője nem akadt és lerontani nem lehet, karban tartva, a keresztjáró napokon a körmenet egyik állomását képezi.

*

Ami a bajnai csimai és sárási kápolnákat illeti, az uradalom 80 forintos becsáron visszatartotta, azaz megvette őket, s ez alkalommal azt a két kis földdarabot is, amit néhai Sándor Mihály báró a csimai kápolna részére adományként kihasított, utódja és örököse, Sándor Antal gróf 200 forinton visszaváltotta, 12 forint kamattal. Tehát a két kápolna és a földek összesen 280 forint megváltási áron visszakerültek a Sándor család birtokába.  A jogi ügylet megfelelő nyugtái és iratai az esztergomi helynökségi hivatalban megtalálható. A Sándorok által visszaváltott kápolnák felszerelése részben a bajnai plébániához került, részben a csimai kápolnában került elhelyezésre.

A csimai kápolnát az Sándor-uradalom a későbbiekben magtárnak használta, majd 1891-ben lebontották és részben a nagysápi templom, részben a gyarmatpusztai iskola falaiba építették be köveit, 3 harangja a gyermelyi templomba került.[vii]

A párkányi járásban található kápolnák: Németszőgyénben, a  Boldogságos Szűz Mária tiszteletére épült kápolnát 1787-ben, felsőbb rendelet alapján és az alesperes jelenlétében árverezték, ahol 20 forinton kelt el, ez az összeg Komárom vármegyét illette[viii], tőle az ottani sóhivatal kapta meg.[ix] Ugyancsak Németszőgyén területén volt egy kisebb kápolna Szent Sebestyén és Rókus tiszteletére, melyet a község lakossága épített, ezt 6 forinton vásárolta meg a vármegye, s ugyancsak a sóhivatalt gazdagította. Kisbény területén is létezett egy kápolna, melynek alapítója ismeretlen, a Tizenkét Apostol tiszteletére szentelték fel, sem tőkéje, sem szertartási kellékek nem tartoztak hozzá, köveit a kisbényi iskola falaiba építették be.

Kántor Klára

A csimai kápolna leltára

3 réz kehely, melyek közül egyik áldoztatásra szolgál

3 kis csésze rézből

1 ezüst körmeneti békefeszület

2 ónból készült kancsó

2 vörösréz lámpa ill. egyik ezüstözött

12 fa gyertyatartó

1 óntányér kancsó alá való

5 oltártábla

4 misekönyv, ebből 1 a gyászmisékhez

11 oltárterítő

5 kis vánkos

12 oltárterítő, legfelülre két dupla, azaz 4, 6 viseltes, alsónak 2

3 karing

1 vállkendő

1 öv

6 kéztörlő a kancsókhoz, egyike kopott, hosszúkás 

2 kehelykendő

10 kehelytörlő kendő

1 ujjas karing

3 miseruha, melyből kettő színes, egy fekete

3 karkendő, 2 különféle színű, 1 fekete

2 kehelytakaró és 2 különböző színű erszény

3 köpeny, melyből 2 színes, 1 fekete

5 baldachin

1 persely az alamizsna gyűjtésére

1 fémből készült edényke ugyanazon célra

3 toronyba való harang

A sárási kápolna leltára

1 csengettyű

3 oltártábla

1 misekönyv

1 vánkos

2 kopott színes miseruha

2 karkendő

2 kehelytakaró

2 persely

2 köpeny

2 köpeny alá való ruha

1 hordozható persely az alamizsnagyűjtéshez

1 fából készült oltár, egy kis csengettyű

Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára IV.1.b. 251/1793. közgyűlési szám (kgy.sz.)



[i][i] Tóth Krisztina: Bajna. (Szerk.: Bárdos István). Megjelent a magyar állam milleniumára a Száz magyar falu sorozatban.

[ii] Sándor Menyhért Esztergom vármegye alispánja volt 1696-1720 között.

[iii] Tóth Krisztina i.m. 40. o.

[iv] Tóth Krisztina: i.m. 39-40.o.

[v] Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára IV.1.b. 251/1793. közgyűlési szám (kgy.sz.).

[vi] Esztergom szabad királyi városban viszont már a 18. század elejétől létezett szegényház, melyhez kápolna is tartozott. A város azonban nem tartozott a vármegye fennhatósága alá, így a jelentését közvetlenül küldte a kormányzati szervekhez.

[vii] Tóth Krisztina i.m. 40. o.

[viii] II. József közigazgatási reformja következtében a Komárom és Esztergom megyék balparti járásai Komárom vármegye néven, míg a jobbparti járásokat Esztergom néven egyesítették. Ez a megyealakulat 1785 májusától 1790. márciusáig volt érvényben.

[ix] Valószínűleg a  használható építőanyagot kapta meg a sóhivatal.

 

Utolsó frissítés:

2022.02.28.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges