Bagoly-lyuk, 1944

Ezt követően megkezdődött a zsidó lakosság izolálása és gettókba zárása, mely lényegében a nyitányát jelentette a nyár elején lezajló deportálásoknak. A főként Auschwitzba történő deportálásoknak Heves megye zsidó lakosságának jelentős része is áldozatául esett. A következőkben tárgyalt irat a gazdasági élet szereplőinek szemszögéből mutatja be, hogyan zajlott le a magyar hatóságok részéről a holokauszt előkészítése Heves megyében.

Az 1944. április 28-án kihirdetett gettósítási törvény nyomán dr. Szabó Gyula, Heves vármegye alispánja május 4-én értesítette az Egercsehi Kőszénbánya és Portlandcementgyár igazgatóságát, hogy a bánya tulajdonát képező és az Egercsehivel szomszédos Szúcs község határában található munkáskolóniát lefoglalja abból a célból, hogy a megye járásainak zsidó lakosságát oda kitelepítse. A Szúcs melletti munkáskolóniát a népnyelv „Bagoly-lyukként” (néhol a környéken nagy számban előforduló széna, azaz „bagó” után „Bagólyuk” formában) őrizte meg.

Mivel Heves vármegye nagyobb városaiban, úgymint Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban és Tiszafüreden helyben jelöltek ki városrészeket a zsidó lakosság elkülönítésére, így a bagólyuki telepre főként a falvakból gyűjtötték össze az embereket. Az alispán határozatában biztosította a bánya vezetését, hogy minden felmerülő költség a zsidókat fogja terhelni, azonban a bagólyuki munkások elköltöztetésének költségeit az igazgatóságnak kell egyelőre megelőlegezni.

            Ugyan a kolónián bőségesen álltak rendelkezésre bányászlakások (még ha azok félkészek vagy rossz állapotúak is voltak), az alispán mégis a teljes bányász lakosság kitelepítését írta elő, hogy az eredeti lakosok lehetőleg semmilyen érintkezésbe ne kerüljenek az újonnan betelepített zsidókkal. Meglepő módon a hirtelen jött határozatot pozitívan fogadta a kolónia bányász lakossága, mivel a bagólyuki bányatelep meglehetősen messze feküdt a mindennapi munkavégzés helyszínétől, a bányától. A központi bányateleppel ellentétben rossz infrastruktúra jellemezte, és a lakások komfortfokozata is lényegesen alacsonyabb volt. A kitelepített bányászok jelentős része így arra számított, hogy munkahelyéhez közelebb, egy jobb minőségű ingatlanban lesz elhelyezve. Ennek biztosítására azonban a lakosságcsere lebonyolításával megbízott bányaigazgatóságnak és Egercsehi körjegyzőjének nem volt lehetősége.  Egyedül a Szúcs, Egercsehi és Bekölce környékén gazdálkodó családok jöhettek számításba. Arra is volt azonban példa, hogy a messzebbről származó bányászok inkább az eredeti lakhelyükre való visszaköltözés mellett döntöttek.

Az egercsehi szénbánya vezetése azonban egyáltalán nem fogadta pozitívan az alispán felszólítását. A bányát igazgató dr. Dubovszky Elemér és a megyei közigazgatás szereplői között többszörös levélváltásra került sor. Összefoglalva, a bányavezetés legfőképpen azért nem támogatta a gettó létesítését, mert az számukra a háborús viszonyok közepette zavart okozna a bánya működésében és a szén kitermelésében. A Bélapátfalván működő Hadiüzemi Személyzeti Parancsnokság számára írt levelében a bánya igazgatója úgy érvelt, hogy „Bár az ország érdekében lévőnek tartjuk azt, hogy a zsidóságtól mielőbb megszabaduljunk, illetve, hogy azok gazdasági életünkben ne nőjjenek fejünk fölé és megszűnjön végre-valahára hazug felsőbbségük felettünk- mégis kérnem kell, hogy a széntermelés érdekében ne legyen a zsidó telepítés miatt munkásságunk olyan változásnak kitéve, amely részükre rosszabb helyzetet teremt, mint eddig volt, eltekintve attól, hogy már a költözködés is bizonyos nyugtalanságot és műszak kimaradást fog eredményezni, ami a széntermelés rovására fog menni.”

 A fejleményekről tájékoztatták Alliquander Ödönt, az Ipari és Kereskedelemügyi Minisztérium bányaügyekért felelős miniszteri tanácsosát, aki egyetértett a bányaigazgatóság észrevételeivel. A miniszteri tanácsos biztosította a bányaigazgatóságot, hogy a panaszt továbbítani fogja a kereskedelem- és iparügyi miniszterhez.

A bagoly-lyuki bányász kolónián lakó 49 bányász család elköltöztetése végül május 10-re zajlott le. Az általuk lakott 27 lakásba 1335 zsidó származású személyt zsúfoltak össze (a vármegye zsidó lakosságának mintegy 20%-át). Ez azt jelenti, hogy lakásonként 12 személy elhelyezése történt meg, ahol egy főre átlagosan 2,25 négyzetméter és nagyjából 8 köbméter légtér jutott. Másfél hónapos elzárás és kényszermunkát követően gyalogmenetben indították kitelepített zsidókat az ötven kilométerre fekvő kerecsendi téglagyárba. Kerecsendről pár napos kényszermunkát követően a maklári vasútállomásról vagonokban szállították őket a többség számára biztos halált jelentő auschwitzi táborba.

A bagoly-lyuki kolónia miatt a bányaigazgatóság és a közigazgatás között kialakult ellentét azonban ezzel még nem oldódott meg. Az egri járás főszolgabírójának 1944. június 28-án kelt jelentése szerint június 24-én megtörtént a telep visszaadása. Jelentésében a járás főszolgabírója továbbra is megtiltotta hogy a telepmester kivételével bárki is látogassa a területet, valamint kötelezte a bánya vezetését, hogy az egykori lakók visszaköltöztetésén túl a telepet aktuális állapotban őrizze meg, hiszen az ekkor már egyre jobban szaporodó légitámadások nyomán a városok kibombázott családjainak elhelyezését is a bagoly-lyuki telepre tervezték. A bányavezetés továbbra is úgy gondolta, hogy a bányában dolgozó bagoly-lyuki lakosok ide-oda költöztetése csak további zavart eredményezhet a szén kitermelésében, így inkább a kibombázott családokat kellene a környék lakóinál elhelyezni, a munkásoknak pedig biztosítani már megszokott lakhelyeiket.

EMLÉKMŰ

Az Egercsehi bánya igazgatójának konfrontációi az egri járás főszolgabírójával, azonban nem csak a levelezés szintjén zajlott. A bányát üzemeltető részvénytársaság igazgatójának írt levelében a bagoly-lyuki telep visszavétele után úgy fogalmazott: „nem akarok semmit sem rekriminálni a főbírónál, nehogy megint internáltatni akarjon ártatlanul (…) tehát nehogy megint kitalált kellemetlenségnek tegyem ki magamat feljebbvalóim részéről, kérem, hogy a fentiek csináljanak, amit kívánnak, de engem a játékból hagyjanak ki. Én nem akarok sem a főbíróval, sem az alispánnal mégcsak szóvitába sem kezdeni.”

Molnár Dávid

segédlevéltáros

Irat jelzete: MNL HML XI-1.a.26.c. Egercsehi Kőszénbánya és Portlandcementgyár Rt. egercsehi szénbányára vonatkozó iratai 1907-1947. Személyzeti osztály iratai. „Zsidó munkaszolgálatosok iratai.”

Felhasznált irodalom:

• Csiffáry Gergely: Dokumentumok a Heves megyei zsidó lakosok kitelepítéséhez. Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 19. Eger, 2010.
• Csiffáry Gergely: Az egercsehi szénbánya története 1901-1976. Eger, 1977
• Orbánné Szegő Ágnes: A heves megyei szidóság története a XVIII. századtól a Holocaustig. Tiszafüred, 2001.
• Randolph L. Braham: A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Budapest, 2010.