Ágos Panna, az utolsó Heves megyei boszorkány önvallomása 1781-ből

A hagyomány szerint ezen a gonoszjáró napon különösen a boszorkányok rontása ellen kell védekezni. A boszorkány vagy vasorrú bába a néphit, a népmesék jó vagy rosszindulatú, emberfeletti képességgel bíró, babonás félelem övezete idős asszonyalakja, aki rontást tesz emberre és állatra, szerelmi kötést és oldást végez, gyógyfüvekből mérget főzhet, állatok alakját felöltve szabadon utazhat.

A boszorkányoktól, bűbájos varázslatoktól, rontástól való félelemet az egyház is igyekezett fokozni azzal, hogy a boszorkányokat Isten és az emberiség legfőbb ellenségének, az ördög szolgálóinak tartotta. Álláspontja szerint ezek a lények munkájukkal ártanak az embernek, állatnak, megrontják földek termékenységét, balszerencsét, betegséget, halált okoznak, természeti katasztrófát idéznek elő, s ezért tűzzel-vassal irtandók, üldözendők. A boszorkányság létezésének tagadása már önmagában is eretnekségnek számított.

A babonás félelem évszázadokon keresztül – valamilyen természeti csapás, közösségi vagy gazdasági válság hatására – rendre boszorkányüldözésekben csúcsosodott ki. Szinte bárkit megvádolhattak boszorkánysággal. A legtöbbször alávetett, kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket, szegényeket, özvegyeket, valamint a testi és szellemi rendellenességgel bírókat bélyegezték meg, de nem álltak a gyanú felett a férfiak sem. A hagyományos népi gyógyításban jártas nők és a bábák tevékenykedését állandó gyanú kísérte, noha a közösséget szolgálták.

Magyarországon a 11. századtól folytak maleficium (varázslással, boszorkánysággal való rontás) bűne miatt perek, azonban a boszorkányüldözés a 16-18. század között vált rendszeressé és tömegessé. A hazai joggyakorlat nem tekintette kivételes bűnnek a boszorkányságot, hanem az ilyen esetekben ugyanúgy járt el, mint egyéb bűncselekmények esetén. A perek nagy többsége a sedrián, vagyis a vármegyei bíróságokon zajlott, s csak egy töredéküket folytatták le a világi vagy egyházi birtokok úriszékein, illetve a városi bíróságokon. Ítéletet csak a beismerő vallomás birtokában hozhattak, így a perek során a kínzás, tortúra különböző mértékű alkalmazása bevett gyakorlat volt, hogy a vádolttat rábírják a beismerő vallomástételre. A sokszor valamilyen társadalmi konfliktus vagy egyéni sérelem miatt fekete mágiával vádolt személynek saját maga kellett, hogy ártatlanságát bizonyítsa, lehetőleg minél több megbízható tanúval, kezessel. A büntetés leggyakrabban száműzetés, testi fenyítés volt, a halálos ítéletek körülbelül az ítéletek ötödét tették ki.

Heves és Külső-Szolnok vármegyében is jelentős számban akadtak ördöggel cimboráló, mindenféle gonosz praktikák gyakorlásával vádolt személyek, akiket valamilyen vélt vagy valós okból boszorkánynak tituláltak. A megyei boszorkányvizsgálatok iratanyaga sajnos erősen hiányos. Általánosságban a vármegye büntető törvényszékének és a nemesi közgyűlésének jegyzőkönyveiben, illetve a városi tanácsülési jegyzőkönyvekben található ítéletek és kevés esetben tanúvallomások maradtak ránk, valamint egyházi feljegyzések, magánkérelmek, levelek.

Ezek sorába tartozik a közzétett kútfő is, amelyből egy mezőtárkányi boszorkány, Ágos Panna 1781-ben tett önvallomását ismerhetjük meg.

A forrás érdekessége, hogy bár Mária Terézia még 1768-ban elrendelte a boszorkányperek betiltását, a vádlott mégis „hagyományos” boszorkányképet közvetít magáról (ördöggel való szövetség, ördögtől kapott rontó erő, boszorkányszombaton való részvétel). Az önvallomásban egyszerre jelenik meg a magyar néphit (az emberen való lovaglás, melynek során kantárt dob a nyakába; a kötés, azaz csomót készít mindenféle anyagból, aminek fontos eleme a só, és azt a megátkozni kívánt személy közelében helyezi el; a zsírral, hájjal kenekedés; a megevés metaforája), és a nyugati boszorkányperekből átvett motívumok (szövetség az ördöggel, boszorkánytalálkozók stb.). Sajnos a per lefolyásáról, a végső ítéletről nem maradt fenn levéltári adat, a vádlott további sorsa ismeretlen.

Ágos Panna ügye után több boszorkánypert nem ismerünk, a későbbi keltezésű iratokban rágalmazási ügyként bukkan fel a boszorkányság vádja.

Györgyné Dani Gabriella
levéltáros

Felhasznált források:
MNL HML IV.417. nr. 2380.  Heves vármegye levéltárában elhelyezett letétek gyűjteménye

Felhasznált irodalom:
Sugár István: Bűbájosok, ördöngösök, boszorkányok Heves és Külső-Szolnok vármegyében, Budapest 1987.
Dr. Koncz Ibolya Katalin: A boszorkányüldözés jogtörténeti  kérdései  a Német-Római Birodalomban és a királyi Magyarországon  (Forrás: https://adoc.pub/dr-koncz-ibolya-katalin-a-boszorkanyldzes-jogtrteneti-kerdes.html)
Jenei Zsuzsa: Bárki lehet boszorkány In: Korunk 2005 (III. folyam 16.) 2005 / 5. szám
Magyar Néprajz VII. Folklór 3. Népszokás, néphit, népi vallásosság - Természetfeletti lények (Forrás: mek.niif.hu)
A kezdőképen seprűn repülő boszorkányok miniatúrái Martin le Franc 1451-es Le champion des dames_(Az asszonyok bajnoka) című művéből.