Jelenlegi hely

Hajdúhadház ismeretlen pecsétlenyomata

2015.07.23.
A történettudomány nem statikus, a folyamatos kutatás során előkerülő kisebb-nagyobb értékű információk újabb adalékokat adnak a meglévő tudáshoz. Egy-egy ilyen adat más megvilágításba helyezhet korábban feltárt összefüggéseket, újakra világíthat rá, esetleg újabb kérdések merülnek fel, de összességében mindenképp megváltozik az adott témáról alkotott tudásunk.

Amennyiben ezt az általánosnak tűnő megállapítást a hajdúsági pecséthasználatra vonatkoztatjuk, elmondhatjuk, hogy az elmúlt évek kutatásai során számos olyan pecsétlenyomat került elő, amelyek eddig ismeretlenek voltak a szakközönség számára is és elegendőnek bizonyultak egy kisebb kiadványban való közléshez.1

Jelen ismertető apropóját egy eddig ismeretlen pecsétlenyomat adja, ami Hajdúhadház levéltári anyagának ellenőrző rendezése közben került elő.2 Érdekességét nem a keletkezési ideje adja – hiszen jóval korábbi lenyomatát is ismerjük – hanem ábrája, ami nem egyezik a többi pecsétjén szereplő ábrázolásokkal. Ám mielőtt bemutatnám, rövid áttekintést nyújtok a korábban feltárt lenyomatokról.

 

Eddigi ismereteink szerint Hadház a hajdútelepítések korától kezdve – kisebb módosításokkal – ugyanazon elemeket használta pecsétjén. Legkorábbi papírfelzetes lenyomatát 1631-ből ismerjük: ezen torony, mellette kardot tartó kar, valamint csillag és félhold látható. Halványan látszó felirata: H[AT]HAZ PECETI *1620*.3

A 18. század végétől kezdve maradtak a városnak saját szálas anyagai, ezeken gyakorlatilag a torony és a kar szerepel némi módosítással. Egy 1781. évi lenyomaton a torony és a kar látható kör alakú pecséten, 1850-ben a kar alatt lévő félhold helyett koronát ábrázoltak.4

Leggyakrabban a torony ábrázolása változott: 1781-ben még egy, 1810-ben három, 1857-ben kettő szerepel (a másik három zászlónak van ábrázolva); később helyettük öt lángcsóva, vagy öt karóba húzott törökfő szerepelt Hadház címerében.5

A fentiek ismeretében igazán meglepőnek tűnik, hogy 1789-es évszámmal – a korábbitól gyökeresen eltérő ábrázolást tartalmazó – új pecsétet készíttetett a város, amin egy hajdúvitéz látható kivont szablyával. Ez a lenyomat egy 1805. évi dokumentumon fennmaradt pecsét ábrája kidolgozott ugyan, de szembetűnő, hogy kevésbé tanult mester véste.

Nem tudjuk, mi motiválta az új pecsét elkészítését, mindenesetre tény, hogy néhány év múlva, 1810-ben már visszatértek a régi ábrázoláshoz egy újabb pecsétnyomón, amelyen a pecsétábrában a címer fölött kétoldalt megjelentek a H V kapitális betűk.

Hajdúhadház ma használt címere megegyezik az évszázados hagyományokra visszatekintő ábrával, a most előkerült ábrázolás érdekessége mellett a település jelképtörténetének üde színfoltja.

 

Szálkai Tamás

Hadház pecsétje (1631) 
  
 
Hadház pecsétje (1781) 
  
 
Hadház ismeretlen pecsétlenyomata 1805-ből  
   
  
Hadház pecsétje 1810-ből  

 

1 Vö. Szálkai Tamás: Hajdúsági pecsétek. A Hajdúkerület és Hajdú vármegye közösségi jelképei. Debrecen, 2014. 7., 11–15., 18. stb.
2 MNL HBML V. A. 201/c. 4. d. Az iratok évrendben követik egymást.
3 MNL OL E 213 Hajdúhadház.
4 MNL HBML V. A. 201/c. 4. d.
5 Vö. Nyakas Miklós: Hajdú-Bihar megye címerei. Hajdúböszörmény, 1991. 20–21.

 

Utolsó frissítés:

2015.10.29.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges