120 éve született és 50 éve hunyt el a Tüskevár írója, Fekete István

2020.09.06.
Generációk nőttek fel Fekete István ifjúsági és állattörténeti regényeit olvasva. Azt viszont már kevesen tudják, hogy az író egy rövid időt Debrecenben (Pallagon) is élt a M. Kir. Gazdasági Akadémia hallgatójaként. Somogy megye szülötteként azonban nem tudta megszeretni az alföldi tájat, az itteni emberek mentalitását. Visszavágyott a Dunántúl dimbes-dombos vidékére, ezért tanulmányait másfél év után Mosonmagyaróváron folytatta tovább.

Fekete István 1900. január 25-én született Göllén. Édesapja, Fekete Árpád ezen a kis Somogy megyei településen volt tanító, és itt gazdálkodott. Életének első tíz évét töltötte a faluban, majd tanulmányait Kaposváron folytatta, ahol a Polgári Fiúiskola tanulója lett. 1917-ben besorozták katonának, és az 1918-as hadiérettségit követően tartalékos tiszti iskolába került. 1923-ban nyert felvételt a debreceni M. Kir. Gazdasági Akadémiára, de nagyjából csak másfél évig volt a tanulója, az 1924/25. tanév második félévében átiratkozott a magyaróvári M. Kir. Gazdasági Akadémiára. 1926-ban frissen végzett gazdatisztként segédtiszti állást kapott gróf Mailáth György bakócai birtokán; itt ismerte meg későbbi feleségét a bakócai belgyógyász–főorvos leányát, Piller Editet. Házasságot 1929-ben kötöttek, első közös otthonukat Ajkán rendezték be; itt születtek gyermekeik is: Edit 1930-ban, István 1932-ben. Fekete István gazdatiszti állást vállalt a holland származású földbirtokos, Nirnsee Pál birtokán. Irányítása mellett fellendült a gazdaság.

Közben íróként is egyre elismertebb. 1936-ban A koppányi aga testamentuma című történelmi regényével az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság regénypályázatán első helyezett lett. 1940-ben beválasztották a Kisfaludy Társaság soraiba, ahová a kor legnagyobbnak tartott írói és költői kerülhettek be.

1941-ben Budapesten a Földművelésügyi Minisztériumban kapott állást vadászati előadóként. Az 1945 után bekövetkező politikai változások miatt az íróra nehéz évek köszöntöttek, 1946 tavaszán művei tiltó listára kerültek. (Az 1939-ben megjelent Zsellérek című regénye a vörösterrort mutatta be.) A politikai rendőrség letartóztatta, súlyosan bántalmazták. Amikor 1949 tavaszán a minisztériumot „megtisztították a reakciós elemektől”, Fekete Istvánt is nyugdíjazták. Ezt követően a nélkülözés évei köszöntöttek a családra: könyveit nem adták ki, állandó foglalkoztatást sehol sem kapott, alkalmi munkákból jutott némi jövedelemhez.

A Magyar Írók Szövetségéből történt kizárása után, az 1950-es évektől kezdve rendszeresen publikált az Új Ember és a Vigília katolikus egyházi folyóiratokban. Egész életében nyíltan vállalta istenhitét. 1950-től a Mezőgazdasági Múzeumban kapott tudományos kutatói megbízást. 1952-től 1955-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig a kunszentmártoni Halászmesterképző Iskolában tanított biológiát. Nyugdíjas éveit Budapesten töltötte. Az 1970. június 23-án kapott infarktus végzetesnek bizonyult az író számára. A Farkasréti temetőben temették el, azonban külföldön élő gyermekei kezdeményezésére 2004. augusztus 14-én szülőfalujában, Göllén hamvait újra temették. Végső nyugalmat Fekete István szeretett Somogy megyei kis falujában talált.

    

A vadászat több volt számára egyszerű hobbinál, barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az „erdész-vadász irodalom” legismertebb szerzői voltak. Fekete István ifjúsági és állattörténeti regényeiből süt a természet és az állatvilág szeretete és tisztelete, melyek közül a legismertebbek a Csí (1940), a Kele (1955), a Lutra (1955) és a Vuk (1965).  A Tüskevár című könyvéért 1960-ban József Attila-díjjal tüntették ki.  Több művét is megfilmesítettek. Hetvenedik születésnapján kapta meg munkásságának elismeréseként a Munka Érdemrend Arany Fokozatát. Posztumusz kapott Somogyért Díjat 1997-ben, Magyar Örökség Díjat 2000-ben, Somogyország Kincse elismerést 2005-ben.

Tóth Ágnes

 

Forrás: MNL HBML VIII. 11/c. 14. k. 1601. anyakönyvi szám

 

 

 

Utolsó frissítés:

2020.09.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges