TRIANON-DOLGOZATOK – Az Orosházi Polgári Leányiskola növendékeinek az 1928-as Országos Tanügyi Kiállításra készített fogalmazásai

A Horthy-korszak konzervatív, nemzeti, keresztény ideológiájának szerves részét képezte a kultúrfölény programja, amely a kultúrafejlesztés eszközével célozta meg a megcsonkított Magyarország újrapozícionálását az I. világháború utáni Európában, ezáltal is előkészítve a területi revízió lehetőségét. Lényegét – a vallás- és közoktatásügyi miniszteri posztot 1922–1931 között betöltő – Klebelsberg Kunó országgyűlési bemutatkozó beszédében a következőképpen foglalta össze: „A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti naggyá”, ennek révén lehetséges, hogy „lefegyverzetten is az Árpád szerezte földön megmaradhassunk és egyszer megengedett eszközökkel az elveszítettet visszaszerezzük.” Klebelsberg minisztersége alatt arányaiban a dualizmus kori átlagnak a dupláját fordították a kultúra területére az állami költségvetésből. Az eredmények látványosak voltak mind az oktatás-, mind a tudománypolitika terén. Elég talán csak a népiskolai programra utalnunk, amelynek köszönhetően három év alatt 5784 tanteremmel bővült az elemi oktatás infrastruktúrája az 1920-as évek végén.

 

A klebelsbergi kultúrpolitika egyik látványos rendezvénye volt az 1928 nyarán megrendezett III. Egyetemes Tanügyi Kongresszus és az ahhoz kapcsolódó Országos Tanügyi Kiállítás. A nemzeti eszmét az oktatás középpontjába állító kongresszuson az ország minden tájáról érkezve csaknem 4500-an vettek részt. Az ünnepélyes nyitó közgyűlést követően a nevelés- és oktatásügy aktuális kérdéseit húsz szakosztályban vitathatták meg a résztvevők.

 

A kongresszushoz kapcsolódó tanügyi kiállítás szervezése már 1928 tavaszán megindult. A felállított szervezőbizottság körlevélben buzdította az iskolákat a kiállításon való részvételre, majd a vallás- és közoktatásügyi miniszter a Hivatalos Közlönyben külön rendeletben szólította fel az ország iskoláit a csatlakozásra. A hatás nem maradt el: a kiállításban részt vett kilenc város óvodája; 99 budapesti, 43 vidéki, tehát összesen 142 népiskola; 28 iparostanonc iskola; 59 budapesti, 101 vidéki, tehát összesen 160 polgári iskola; 23 humán gimnázium; 37 reálgimnázium; 16 reáliskola; 24 leány középiskola; 33 felső kereskedelmi iskola; 29 tanítóképző intézet, 41 mezőgazdasági iskola; gyógypedagógiai intézetek; Budapest pedagógiai szemináriuma.

 

A Budapest Székesfőváros Pedagógiai Szemináriuma épületében három emeleten közel félszáz teremben megrendezett kiállítást Klebelsberg Kunó nyitotta meg. A kiállítás három egységre tagolódott. Az első az egyes iskolák eredményeit mutatta be iskolatípusonkénti bontásban. Az elemi iskoláktól a polgári iskolákon és gimnáziumokon keresztül a tanítóképzőkig terjedő paletta kiállított munkái sokszínűen reprezentálták az iskolákban folyó munka eredményeit. Az érdeklődők éppúgy megcsodálhatták az elemi iskolások kezdetleges rajzait és kézimunkáit, mint az iparostanoncok által készített modelleket, vagy a polgári iskolások rovargyűjteményeit, esetleg a gimnazisták művészetszámba menő makettjeit. A kiállítás második egysége Magyarország tanügyi szervezetét ismertette meg az érdeklődőkkel, miközben a harmadik egység a modern tanítási segéd- és taneszközök bemutatója volt.

 

A kiállítás eszmeiségét a szervezőbizottság elnöke, dr. Erődy Kálmán középiskolai szakfelügyelő-igazgató a következő szavakkal foglalta össze:
„…a mostani az első komoly kiállítás, amely anyagában és méreteiben méltó ahhoz a munkához, amelyet tanítóink és tanáraink az iskolákban kifejtenek. A kiállítás a magyar oktatásügy mai színvonalát ismerteti, s ezért történelmi jelentőségre tarthat számot. Mi pedagógusok mindig arra törekedtünk, hogy kultúránk színvonalát emeljük. Becsületes munkánk eredményét senki nem vonja kétségbe, ha végignézi a termeket, ahol a merev élettelen tárgyak fájdalmasan tiltakoznak Trianon ellen. A tanügyi kiállítás legszebb és legimpozánsabb kifejezője szellemi kultúrfölényünknek, amely országunkat a környező államok fölé emeli. Ezért szeretném, ha a fővarosban tartózkodó külföldi diplomaták és idegenek is megnéznék a kiállítást s meggyőződést szereznének arról, hogy nemzetünk, amely Kelet-Európa határán egy évezreden keresztül bástyája volt a művelt nyugatnak, ez a bástya még ma is áll, erősebben, mint azoké, akiknek prédául dobták oda országunkat.” (Magyarság, 1928. június 29.)

Tökéletesen igazodnak ehhez az eszmeiséghez azok a fogalmazások, melyeket az Orosházi Polgári Leányiskola növendékei készítettek 1928 májusában a tanügyi kiállításara. Az iskola iratanyagában megmaradt 18 dolgozatot az igazgatónő, Alexay Julianna javította ki, osztályozta a tartalmat, helysírást, külalakot, és látta el kézjegyével. Mint a dolgozatok érdemjegyeiből is jól látható, a jeles osztályzat ekkor még az 1-es volt. A fogalmazások egységesen a Nemzetünk jelene és jövője címen íródtak, tartalmukban az országot a trianoni békediktátum révén ért óriási veszteségek számbavétele dominál, miközben a nyelvezetükben jól megfigyelhető a korszak uralkodó, revizionista retorikája. Az iratanyagból nem derül ki, hogy az elkészült dolgozatok valóban szerepeltek-e az Országos Tanügyi Kiállításon. A fogalmazásokat az alábbiakban teljes terjedelmükben tesszük közzé osztályonkénti bontásban.