"...talán most már mégis megalakul a zeneiskola"
Magyarországon a zenei képzés, az intézményes zeneoktatás nem rendelkezik hasonlóan nagy múlttal, mint maga a zene művelése. A hazai zenei nevelés írásos adatait csupán a 16. századtól találjuk meg, ekkor a középkori hagyományok szerint az egyházi zenét tartották a műveltség alapjának. A 18. században indult meg a magánkezdeményezések útján létrejött zeneiskolák működése (Pozsony [1775], Keszthely [1800]).
A 19. században a zeneoktatás szempontjából az egyletek, egyesületek váltak meghatározóvá. Kifejezetten a zeneművelésre megszülettek a zeneegyletek, daláregyletek, dalkörök, amelyek nemcsak a muzsika élvezetét kínálták tagjaiknak, hanem oktatói szerepet is betöltöttek.
Erkel Ferenc városában sem volt ez másképp. A 19. század második felében megalakult a Gyulai Magándalkör, amelynek karnagya 1867-ig Erkel László volt. Ha végigböngésszük a korabeli helyi sajtót, többször találkozhatunk a dalkör nevével. A Zenei Lapok 1867-ben arról tájékoztatta olvasóit, hogy Gyulán egy új dalegylet van alakulóban, amely nem keverendő össze a magándalkörrel. Az 1869. január 1-jén létesült Zene-és Dalkör később „ének és hegedű tanulására tanfolyamot” hirdetett. A dalkörök, dalegyletek feltűnő népszerűségét mutatja, hogy 1872 augusztusában Gyulán dalárünnepélyt rendeztek, ahol a megnyitó beszédet Hajnal István mondta, mint a Békésmegyei Daláregesület elnöke.
A későbbi zenei képzés tekintetében kiemelkedő fontosságú volt az 1830-as évek második felétől működő Pestbudai Hangászegyesület. Ez az egyesület – többek között Liszt Ferenc is támogatta, aki hangversenye bevételét is felajánlotta egy Magyar Nemzeti Conservatorium javára – 1840 márciusában tanodát nyitott. A nagy támogatói körrel működő iskola 1851-től Pestbudai Hangászegyleti Zenede néven élt tovább, 1867-ben pedig megkapta a Nemzeti Zenede elnevezést.
A Nemzeti Zenedét országos tisztelet övezte. Fennállása 25. évfordulójára például Békés vármegye is 20 forint adományt juttatott részére a közművelődési alapból. 1966-tól Bartók Konzervatóriumként találjuk meg, ma pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gyakorlóiskolájaként.
A gyulai és Békés megyei dalegyletek működése fontos szerepet töltött be a helyi zeneoktatásban (Békés 1870–1871). A Nemzeti Zenede részére a vármegye 20 frt-ot utalványozott 1891-ben (Békés 1891)
Az 1868-as Eötvös-féle népiskolai törvény mind a községi elemi népiskolákban, mind a polgári iskolákban kötelező tárgyként sorolta fel az éneket. Ez azonban továbbra sem önálló zeneiskolai képzést jelentett.
A 19. században már több magán-zeneiskola nyílt a vidéki városokban is. A hangszerhasználat, amely korábban a főúri műveltség és szórakozás része volt, lassan a polgári életformába is beépült. A társadalmi érintkezés különböző szintjein, a zsúrokon, a fiatalok délutáni, esti összejövetelein élő zenével kedveskedtek egymásnak a résztvevők. A gyulai polgári társaság gyermekei többek között Neidenbach Antaltól, Staudy Lajostól tanultak zongorázni. Később már az ő tanítványaik oktatták az újabb generációkat. Az alföldi városban a zeneiskola létrehozásának vágya időről időre felbukkant. 1870-ben például a döcögősen működő dalárda a farsangzáró bohóc estélyének sikerében bízott, nevezetesen, hogy az majd megteremti egy zenede alapjait.
A zene továbbra is jelen volt az iskolákban, hiszen már korábban beemelték a tantárgyak közé. A gyulai leányiskola vizsganapjáról a Békés folyóirat is beszámolt. Többen zeneiskola alapítására is vállalkoztak volna, azonban nem tudtak számukra megfelelő helyiséget biztosítani, így maradt a saját lakáson folytatott magánzeneórákon való részvétel. Ilyen szolgáltatást nyújtott Dombay Arthur vagy Bán Piroska.
Szemelvények a zeneoktatás kapcsán a Békésben 1911–1924 között.
1925-ben egy nagyobb lendülettel rendelkező tanár, Gutvill Gyula kezdte meg egy gyulai magán-zeneiskola felállítását. Szándéka komolyságát mutatja a Békés hasábjain megjelent tárcája A zeneművészet és gyermeknevelés címmel, amelyben a zenei oktatás fontosságát hangsúlyozta. Gutvill marketingje eredményes volt, szeptember 30-án a sajtó már arról tudósított, hogy megnyílt az oly régóta áhított intézmény Gyulán. Az 1926-ban záruló első tanév vizsgahangversenyéről született tudósítás minden viszontagság ellenére sikeresnek és reménytelinek ítélte meg a jövőt:
„Összefoglalásul még csak annyit, hogy Gutvill munkája is bizonyítja, miképp kitartással eredményeket lehet elérni. Minden jel arra mutat, hogy lesz jövője a zeneiskolának, különösen, ha mind a három szaknak meg lesz a maga oktatója. No meg, állandó otthonra is szükség volna. Hisszük, hogy a közel jövő ezt is meghozza.”
Az, hogy a Békés tudósítója által megemlített „otthontalanság, adminisztrációs gondok” pontosan mit jelentettek a zeneiskola életében, egyelőre nem tudni, erre vonatkozó dokumentumok még nem kerültek elő. Gutvill egy későbbi tárcájából azonban sejthető, hogy többször egyeztethetett a város elöljáróival. 1928 augusztusában Egy kis csevegés a zenéről című írását a következő ajánlással kezdte:
„Tisztelettel ajánlom: Dr. Varga Gyula polgár-mester úrnak és mindazoknak, kik a gyermeknevelést igazán a szívükön hordják.”
Szemelvények Gutvill Gyula kapcsán a Békés hasábjain 1925–1928 között
Mindeközben a veszteségekkel számot vető, talpra állni igyekvő csonka ország vezetői is a kultúra összetartó erejére igyekeztek támaszkodni. Megindult egy, a zeneoktatás korszerűsítését célul kitűző folyamat. Első lépésként a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1921. évi 96.000. számú rendelete állami felügyelet alá vonta az ország területén működő zeneiskolákat, és részletesen szabályozta, ki és milyen feltételekkel nyithat és működtethet magán-zeneiskolát. Csak minisztériumi engedéllyel és a kellő képesítések birtokában volt erre lehetőség.
„Az engedély megadásához személyi tekintetben feltétlenül megkívántatik, hogy a folyamodó, valamint az alkalmazott tanárok államilag képesített okl. zenetanárok, zeneművészek vagy az Orsz. Magy. Kir. Zeneművészeti Főiskolán végbizonyítványt nyert zeneszerzők legyenek, külföldiekre nézve pedig, hogy a magyar állampolgárságot megszerezzék és oklevelüket honosítsák.”
Ezen iskolák tekintetében az Orsz. M. Kir. Zeneművészeti Főiskola tanterve volt a mérvadó, amelyben immár a magyar zene is helyet kapott. 1928-ban Gyulán újabb lendületet vett a zeneiskola kérdése egy országos kezdeményezés kapcsán. Ez év júliusában felvidéki mintára hozzáláttak a vidéki városok kulturális szövetségének megalapításához, amelyhez Gyula városa is csatlakozott. 1928 októberében Debrecenben alakult meg a Vidéki Városok Kulturális Szövetsége.
A Vidéki Városok Kulturális Szövetségének megalakulásáról a sajtóban 1928-ban (Békésmegyei Hírlap 1928, Magyar Hírlap 1928, Budapesti Hírlap 192.)
A tanácskozáson kiemelt téma volt a zeneoktatás kérdése, amely mellett több városi vezetővel egyetemben a gyulai Varga Gyula felszólalt. A Békésmegyei Hírlap beszámolójában olvashatjuk, hogy a város terve az volt, hogy a polgári fiúiskola új épületében helyet biztosítson egy zeneiskola számára is. Az 1925. évi 146. számú közgyűlési jegyzőkönyv indoklásában azt olvashatjuk, hogy eddig a „zenede különböző iskolákban szívességből talált otthont”. A polgári fiúiskola alapkövének letételére majd csak 1929 áprilisában került sor, a tervben ekkor is ott találjuk a zenedét, mint az új épület leendő lakóját.
A város által támogatott zeneiskola kapcsán Gyula Város Tanácsának iratai között 1928-ból maradt fent egy kisebb paksaméta. Sajnos pont az első év anyagai hiányoznak, de 1929-től végigkövethető az intézmény ügye egészen 1944-ig.
A polgármestert 1929 júliusában írásban megkereste László Albert budapesti igazgató, hogy egy államilag engedélyezett zeneiskolát indítson Gyulán. Levelében a lehetőségek felől érdeklődött, főképp az iránt, hogyan kaphatna támogatást a várostól? Varga Gyula válaszában tájékoztatta őt, hogy az építés alatt álló polgári fiúiskola új épületében a tanoda részére felajánlott három helyiség még nem áll készen, valamint, hogy még nem történt semmilyen egyeztetés az iskola kapcsán. Hozzátette továbbá, hogy „A város attól teszi függővé a zeneiskola megszervezését, hogy ad-e a kormány annak fenntartásához rendes államsegélyt.”
A Vidéki Városok Kulturális Szövetségének (VVKSZ) 1929-es miskolci kongresszusán is kiemelt téma volt a muzsika. A szövetség elnöke, dr. Somogyi Szilveszter (Szeged város polgármestere) novemberben felmérő levelet küldött szét, amelynek első pontjai kifejezetten a városi zeneiskolák helyzetére voltak kíváncsiak. Válaszában Varga Gyula ismételten a polgári fiúiskola 10 napon belül megnyíló épületéről írt, valamint arról, hogy városi zeneiskola indítására és későbbi fenntartására csak államsegély fejében vállalkozna.
László Antal és Varga Gyula valamint a Magyar Vidéki Városok Kulturális Szövettsége és a polgármester levélváltása egy zeneiskola megszervezése kapcsán (MNL BéVL V. 172. 384/1928.)
Az új helyiségek igénybevétele nem volt zökkenőmentes. A háború utáni talpra állás lendületét megakasztotta a gazdasági válság, emellett megfelelően képzett tanerőt is nehéz volt találni.
1930-ban Feke Kálmán református kántor kapta meg a községi iskolaszéktől a zenede működtetésének jogát. A tananyagról a Békés december 31-ei számából tájékozódhattak az érdeklődők. Feltehetően a jelentkezők száma nem volt elegendő, ezt támasztotta alá az 1931. áprilisi levélváltás az Országos Magyar Zenész Szövetség ügyvezető alelnöke, Gráber Lajos, Varga Gyula és Schreiber Ottó, a polgári fiúiskola igazgatója között.
A VVKSZ ügyvezetője feladatul kapta az államilag engedélyezett, városi vagy városilag segélyezett zeneiskolák megszervezését. Ehhez az iskola számára megfelelő helyiségeket, „fűtést és világítást és évi 1200 pengő szubvenciót” kért a képviselőtestülettől.
Varga Gyula az üggyel kapcsolatban felkereste Schreibert, hogy „tegyen javaslatot, hogy a zeneiskola […] miként lenne a polgári iskolában elhelyezhető”. Az igazgató arról tájékoztatta a város vezetőit, hogy a szobák nem alkalmasak zeneiskolának, ezért inkább a Városi Múzeum részére engedték át. Alternatív megoldást javasolt:
„[…] ha kellő számú jelentkező lesz s zenedébe, […] a délelőtti órákra az iparostanonciskola helyiségeiből bocsátanánk 2 helyiséget rendelkezésre, a délutáni órákra pedig polgári iskola tantermei közül kettőt esetleg, a szükségletekhez képest, hármat.” A képzésre sajnos kevés, összesen két tanuló jelentkezett. Varga a jelentést megküldte Gráber Lajosnak, kiegészítve aggályaival:
„A mai súlyos gazdasági helyzet mellett nem lehet biztosan számítani arra, hogy a zeneiskolának lenne-e megfelelő számú növendéke, sem arra, hogy a város képviselete a szükséges anyagi eszközöket megszavazná-e. Ha Nagyságod ilyen körülmények között vállalkozik arra, hogy a zeneiskolát megszervezi, a magam részéről teljes erkölcsi támogatásban részesíteném”.
Válaszában Gráber Szolnok példáját említette, ahol az új zeneiskola 1930-ban csupán 12 tanulóval indult, azonban 1931-ben már 62 fő volt a jelentkezők száma.
Levelezés a gyulai zeneiskola megszervezése, elhelyezése kapcsán (MNL BéVL V. 172. 384/1928.)
Gráber a felállítandó zeneiskola vezetésére ifj. Stephanides Károlyt ajánlotta, aki néhány napon belül meg is küldte ajánlatát a képviselő-testületnek, amelyben zongora, hegedű, gordonka, ének és zeneszerzés oktatására vállalkozik. A város vezetése – anyagi nehézségekre hivatkozva – pénzügyi támogatást nem tudott adni, valamint a zongora beszerzése is meghiúsult. Ennek ellenére Stephanides továbbra is vállalta a zenede felállítását, bízott abban, hogy később, a sikerek láttán, az erkölcsi mellett az anyagi támogatást is megnyeri.
Ifj. Stephanidés Károly és Dr. Varga Gyula levélváltása az iskola működée kapcsán (MNL BéVL V. 172. 384/1928.)
A Stephanides név nem volt ismeretlen a kor zenekedvelő közönsége előtt. Többgenerációs, világot járt zenészcsalád volt, akiknek nevével találkozhatunk Hamburgban, Londonban, de még az óceán túlpartján is. Id. Stephanides Károly Kansas Cityben is volt zenetanár. Hazatérése után többek között a Szegedi Városi Színház, a Kolozsvári Nemzeti Színház majd a budapesti Népszínház és Vígszínház karnagya lett. A némafilmek aranykorában fiával együtt vezetője volt az UFA Filmpalota zenekarának. Ifj. Stephanides Károly emellett az Uránia Filmszínház zenekarának dirigenseként is működött.
A hangosfilm megjelenésével az ifjú művész élete is megváltozott. A tehetséges karmestert az anyagi nehézségek más megélhetési lehetőségek keresésére szorították, ezért kapcsolódott be a „zeneiskola programba”, amely Gyula városa felé terelte. Az országos sajtóban csupán 1936-ban találkozunk újra a nevével, amikor arról értesítik a nagyérdeműt, hogy ifj. Stephanides Károly gyógyszer-túladagolással került a Rókus Kórházba. Nagy port kavart az ügy, a szülők fogfájásra szedett fájdalomcsillapító véletlen túladagolását hangsúlyozták. Emellett megpendültek a bulvár hangjai is, miszerint az ifjú karmester évek óta egzisztenciális válsággal küzdött, emiatt szánta el magát a végzetes lépésre. Életét sikerült megmenteni.
Szemelvények Stephanidés Károly kapcsán a sajtóban 1920–1936 között (Ország Világ 1920., Békésmegyei Hírlap 1924, Budapesti Hírlap 1926, Színházi Élet 1931, Magyarország 1936, Friss Újság 1936, Az Est 1936)
Gyulán az elkövetkező két évben kisebb kísérletek történtek zenetanfolyam vagy magán-zeneoktatás indítására, de az érdeklődés nem lehetett számottevő, mert vizsgahangversenyekről nem olvashatunk az újságokban.
1933 szeptemberében minisztériumi megkeresés érkezett a polgármesterekhez, így Varga Gyulához is. A nem állami zeneiskolák intézményes reformja érdekében felmérték a vármegyék, így a Békés vármegye területén működő zeneiskolákat és oktatókat.
A város vezetése a kérdőív első részére, a zeneiskolai oktatásra nem, csupán az iskolán kívüli oktatásra tudott választ küldeni. Hivatásszerűen zenét oktató személyt csupán egy főt tudtak megjelölni. Mellette 10 fő mellékállásként foglalkozott ezzel, azonban az ő nevük nem szerepel az adatszolgáltatásban. Érdekes adat a növendékek becsült száma: „Változó, kb. 40”. Ebből arra következtethetünk, a városban volt igény a zenei nevelésre.
A kérdések között szerepel a „különféle iskolák és internátusokban” zajló zenetanítás is. Gyulán e szerint a Római Katholikus Reálgimnáziumban és a Szalézi Internátusban folyt ilyen irányú képzés. A tanárok azonban „különleges képesítés nélkül” látták el feladatukat. A két intézmény nyújtotta lehetőséggel is csupán 26 fő élt a megküldött adatok alapján. A gimnázium szalonzenekarral is rendelkezett, amely évente két önálló hangversennyel állt a közönség elé, valamint részt vett az iskolai ünnepségeken. Ha felütjük a Békés lapszámait, akkor itt találkozhatunk Holy Károly nevével is, aki a kérdőív alapján egyedüliként foglalkozott hivatásszerűen zeneoktatással a városban.
A vallási-és közoktatási miniszter 1933-as felmérése a vidéki zeneiskolák kapcsán (MNL BéVL V. 172. 384/1928.)
A gyulai zeneszerető társaságból helyi iskola hiányában is kiemelkedtek tehetségek, akik később meghatározó alakjai lettek a zeneoktatásnak a városban. 1935 júniusában például Dubányi Klára sikeresen vizsgázott a Magyar Királyi Zeneművészeti Főiskola zongora szakán. Gyulán ő volt az első, aki ilyen magas végzettségre tett szert. Szülővárosában zongoraoktatásba kezdett, neve később összeforrott a gyulai zeneoktatással.
Szemelvények Dubányi Klára működésére vonatkozóan (Békés 1935–1937)
Ugyancsak 1935-ben felkereste a várost Kazacsay Tibor, a Nem Állami Zeneiskolák Országos Szakfelügyelője, hogy szorgalmazza egy gyulai államilag engedélyezett zeneiskola felállítását. Ő már konkrét személyt ajánlott, aki vállalkozott az iskola megszervezésére és vezetésére. Pfeiffer Ede okleveles hegedűtanár 1935. augusztus 14-én kelt rövid levelében helyiségeket kért a megnyíló városi iskolája számára, amelyben szeptembertől megindulhat a hegedű-, zongora- és énekoktatás. Pfeiffer kérvényére adott válaszában Varga Gyula arról tájékoztatta a művészt, hogy nem áll szándékukban városi zeneiskolát nyitni. A hegedűművésznek, ha hajlandó magán-zeneiskolát felállítani a városban, a polgári fiúiskola felügyelőbizottságához kell termekért folyamodnia.
A zeneiskola ügye már augusztusban az iskolaszék elé került. Az 1935. augusztus 24-i ülés jegyzőkönyvéből kiderül, hogy Pfeiffer mellett Szakolczay Erzsébet zongora- és énekszakos zenetanár is kérvényt nyújtott be zeneiskola alapítása végett, és mindketten támogatást kértek tervükhöz. A polgári fiúiskola igazgatója előterjesztésében hangsúlyozta, hogy „Gyulán zeneiskolára feltétlen szükség volt. Az eddigi próbálkozások azonban nem vezettek eredményre”. Létesítésének elősegítésére elsősorban terem kellett, amelynek átengedését feltételekhez kötötte. Első és legfontosabb volt az állami engedély bemutatása. Hogy a működést elősegítsék, az első tanévben ígéretet kaptak, hogy ingyen kapják a fűtéshez szükséges tüzelőanyagot és villanyvilágítást.
Kikötötték, hogy minden 20. tandíjat fizető tanuló után egy fő ingyenes oktatását vállalnia kell az iskolának a szegényebb sorsú, tehetséges tanulók támogatása végett. Fontos feltétel volt, hogy a zeneiskolai oktatás csak rendes tanítás után, délután 13.30 és 16.30 között történhetett.
Az iskolaszék a javaslatokat elfogadta, a feltétel vállalása mellett a községi polgári fiúiskolában átengedte a zeneiskola számára a második emeleti 54. számú termet. Az iratok között található szerződés arról tanúskodik, hogy a minisztériumi engedéllyel rendelkező Pfeiffer Ede egy évre (1935. szeptember 1-től 1936. június 30-ig) megkapta a termet. Az ügy mellé megnyerték Szakolczay Erzsébetet is.
A leendő zeneiskola híre a Békésben 1935-ben
Kazacsay Tibor levele Pfeiffer Ede megbízása kapcsán valamint az iskola megszervezésével kapcsolatos jegyzőkönyvek, határozatok. Szakolczay Erzsébet engedélykérelme zeneiskola működtetésére (MNL BéVL V. 172. 384/1928.)
A tanítás a tervek szerint négy tanszakkal vette kezdetét: hegedű, zongora, ének és mélyhegedű (brácsa), amelyeket az elvárásoknak megfelelően a zeneművészeti főiskola tanterve szerint oktattak.
Az indulás nem volt nehézségektől mentes. A dokumentumokból kiderül, hogy a polgári fiúiskolában lévő terem átadására sem került sor, valamiért Pfeiffer azt nem vette át, az iskolát inkább saját lakásán, a Megyeháza utca 14. alatt rendezte be. A Békésben folyamatosan jelen volt az iskola hirdetése, ami arra enged következtetni, hogy ismét a jelentkezők létszáma okozta a gondokat. Ezt támasztja alá a polgármester február 8-i keltezéssel kiküldött körlevele, amelyben felhívta a helyi intelligenciát, „hogy gyermekét a felállított zeneiskolába méltóztassék beíratni, s ezzel a zeneiskola fennállását biztosítani.” Néhány hét múlva az alispánhoz fordultak az iskola támogatása ügyében. A polgármester kifejti, hogy Gyula városának gazdasági helyzete nem engedi meg egy zeneiskola fenntartását, pedig az intézmény igen fontos kulturális értékkel bír.
Feltehetően nem helyi problémával állunk szemben, mivel egy „1935-ben végzett felmérés szerint csak 18 alacsony növendékszámú zeneiskola kapott közösségi támogatást az egész országban.”
Békés vármegye alispánja által továbbított minisztériumi felhívás a zeneiskolák támogatása végett valamint Dr. Varga Gyula felhívása a városi intelligencia felé (MNL BéVL V. 172. 384/1928.)
Az iskola válságos helyzetéről (Békés 1936. február)
Úgy tűnik, hogy a válságintézkedések, a helyi művészetpártoló közönség összefogása némi eredménnyel járt, mert az – immár Erkel Ferenc nevét viselő – iskola hangversennyel zárhatta az első évét 1936. június 20-án. Az eseményen, amelyen a polgármester és Márki Barna alispán is részt vett, 11 tanuló búcsúztatta muzsikaszóval a tanévet.
Az újságírók a hangverseny után a kitartó pedagógusok – Pfeiffer Ede (hegedű), dr. Erdélyi Györgyné Molnár Boriska (zongora) és Szakolczay Erzsébet (ének) munkáját dicsérték:
„A hangverseny legnagyobb tanulsága számunkra az volt, hogy az elhanyagolt előképzettségű növendékek megfelelő pedagógiai szaktudással végzett vezetés mellett aránylag rövid idő alatt is milyen óriási mértékben fejlődhetnek. Többé-kevésbé ismertük a hangversenyen szereplő növendékek tudását, éppen ezért meglepő volt az a nagy felkészültség, amellyel a hangverseny- dobogón játszottak. A zeneiskola kiváló tanárai újra bebizonyították azt az igazságot, hogy helyes és céltudatos vezetés mellett a tanuló tudása szinte megkétszereződik.”
A tanárok bizakodva tekintettek a második tanévre, amelynek hirdetése folyamatosan szerepelt a nyári hónapok alatt is a sajtóban. A zeneiskola diákjai jelen voltak a gimnázium hangversenyein, de önálló estekkel is igyekeztek megmutatni a város közönségének, hogy van értelme áldozni a zeneoktatás érdekében. Az első évben 14, a másodikban már 24 hallgatója volt az iskolának.
Szemelvények a zeneiskola működéséről a Békés hasábjain 1936-1937-ből
Pfeiffer Ede beadványa az Erkel Ferenc Zeneiskola számára kiutalandó szén ügyében és a város határozata (MNL BéVL V. 172. 384/1928.)
Azt gondolhatnánk, hogy az intézmény egyre sikeresebb lett, azonban ennek az ellenkezőjét mutatják az 1930-as évek végéről fennmaradt dokumentumok. Pfeiffer 1938. február 17-én a nekik kiutalt városi segély megemelését kérte, s emellett hangsúlyozta a „[…] Nyilvános házi és vizsga hangversenyeink közönsége állandóan nő, ami ugyancsak a társadalom nagyfokú érdeklődését mutatja.”
Pfeiffer Ede és a város levélváltásai az iskola nehéz helyzete kapcsán (MNL BéVL V. 172. 384/1928.)
Sajnos a helyi sajtóból nincs információnk arra vonatkozóan, hogy volt-e az iskola nehéz helyzetének szélesebb körben visszhangja. Pfeiffer Edét 1938 tavaszán azonban már Hódmezővásárhelyen találjuk, ahol a helyi zeneiskolát igazgatta. 1939-ben az orosházi zeneiskola vizsgahangversenyein is közreműködött. Pfeiffer az 1940-es években a továbbra is Budapesten működő Nemzeti Zenede tanárai között tűnt fel, mint hegedűtanár.
Pfeiffer Ede működéséről a Vásárhelyi Újság, a Vásárhelyi Népújság, a Körösvidék és az Orosházi Ifjúság hasábjain (1938–1939), miután befejezte gyulai működését
A gyulai zeneiskola ügye azonban nem ment feledésbe az országban. 1940 nyarán Kazacsay Tibor szakfelügyelő bejelentkezett Varga Gyulához, hogy egyeztessen vele a gyulai zeneoktatás és a zeneiskola ügyében. Hogy a megbeszélésen mi hangzott el, arra vonatkozóan nincs adatunk, úgy tűnik, maga a levél is a találkozó után érkezett meg a hivatalba. Valószínű, hogy Kazacsay támogatást kért az intézmény fenntartására Pfeiffer távozása után is, és közölhette jelöltjük nevét az iskola új igazgatójának személyére vonatkozóan. Waller István 1940. július 23-ai levelében, mint a gyulai és szeghalmi zeneiskola igazgatója tájékozódott a hirdetési lehetőségekről. Úgy tűnik, hogy Waller már Kazacsay Tibor előtt próbált a városban támogatókat szerezni az iskola számára. Leírása alapján tantermet ígértek a számukra, de a szakfelügyelő már arról informálta, „hogy a [katolikus] gimnázium nem szívesen adja a termet”. Megemlíti Pfeiffer Edét is, aki „hasonlóképpen nyilatkozott a Kultuszban, hogy mennyi harcot kellett vívnia a zeneiskola érdekében és mennyi ellenszenvvel találkozott, eltávozása lényeges oka ez volt”. Waller ezek után nyílt ultimátumot fogalmazott meg:
„Oda fogom tenni az anyaintézetet, ahol a legszívélyesebbek lesznek és ahol a legtöbb jóindulatú támogatást fogok kapni. A többi helyeken pedig csak fiók zeneiskolák lesznek.”
A polgármesteri válasz igen rövid volt, csupán a hirdetésre vonatkozó tájékoztatást tartalmazta. Waller azonban nem hagyta annyiban, ismét az elhelyezés ügyében fogalmazta meg kérdését – immár visszafogottabban. A zeneiskola igazgatója személyes egyeztetésre jelentkezett be a polgármesterhez. A megbeszélés részleteiről csak keveset árul el Varga Gyula 1940. augusztus 6-án Kazacsay Tibornak írt levele (fogalmazvány). A város vezetése ígéretet tett, hogy támogatja az iskolát, és segíteni fog megfelelő tantermet találni számukra.
Érdekes, hogy Waller 200 pengő támogatást említ, a város azonban csak 100 pengőt helyez kilátásba. Waller nem ragaszkodott a rendszeres segélyhez, bár az a zeneiskola költségeit fedezte volna: „Én nem akarok a subventióból megélhetési forrást teremteni”.
1940 augusztus végén Waller István, mint a gyulai és szeghalmi államilag engedélyezett magán-zeneiskolák igazgatója tájékoztatta Vargát, hogy iskolájában három szegény sorsú, jó iskolai előmenetelű diák zenei képzését ingyen teszi lehetővé, egészen a zeneművészeti főiskolára való felvételiig.
Waller István kinevezésének híre és iskolájának hirdetménye (Békésmegyei Hírlap 1940. augusztus) A Waller-féle zeneiskola hirdetése (MNL BéVL V. 326. sz.n./1941.)
Kazacsay Tibor és Waller István levelei a gyulai zeneiskola újraszervezése kapcsán (MNL BéVL V. 172. 384/1928.)
Ezen a ponton ismét megszakad a dokumentumok sora. Az irományjegyzék alapján 1940-ben még három iktatott irat biztosan keletkezett az ügyben, de ezek tartalma nem ismert.
A Waller-féle Erkel Ferenc Zeneiskola megindulásáról a helyi sajtó sem tájékoztatta olvasóit. A Békésmegyei Hírlapból annyit lehet megállapítani, hogy az új igazgató és a helyi zeneoktatók kapcsolata nem volt felhőtlen, kisebb konkurenciaharc bontakozott ki.
Waller István és a gyulai zeneoktatók között kialakult vita a helyi sajtóban (Békésmegyei Hírlap 1940. szeptember) A Gyulai Római Katholikus Főgimnázium évkönyve 1940.
Waller nevével mindeközben a Gyulai Római Katholikus Főgimnázium évkönyvében találkozunk újra. Az igazgató az 1940-es tanév kezdetétől az iskolában karéneket oktatott, azonban nem tettek említést arról, hogy ő egyben a városban működő magán-zeneiskola igazgatója is lenne. Ezzel szemben a szeghalmi Péter András Gimnázium évkönyvében arról olvashatunk, hogy az intézmény helyet biztosított a Waller-iskolának, cserébe pedig a direktor ingyen vállalta a felső tagozaton az énekoktatást. 1940 végén pedig a nagyszalontai gimnáziumában énektanárként alkalmazták a jeles zeneművészt.
A gyulai zeneiskola ügye tehát ismét megtorpant. A városi tanács iratai között 1943-ból ismét bizonyítékot találunk arra, hogy újabb kísérlet történt az iskola újraszervezésére. Augusztus 3-án bizonyos Kiss Dénes fordult együttműködő támogatásért a képviselő testülethez: évi 1200 pengőt kért iskolája számára. A szegedi tankerületi királyi főigazgató közölte a város vezetésével, hogy a zeneiskola központja Békéscsabán lenne, Gyulán csak fiókiskolát állítana fel. A helyi képviselő-testület decemberben megvitatta a zenede segélyezését, végül a kért támogatást nem adta meg:
„A mai viszonyok között Gyula megyei város költségvetését a kért összeggel nem terhelheti meg, tekintetbe véve azon körülményt, hogy Gyulán amúgy is foglalkoznak zeneoktatással, tehát nem látjuk szükségét külön zeneiskola felállításának, legalábbis nem a mai háborús viszonyok között.”
A Kiss Dénes kinevezésével kapcsolatos levélváltások (MNL BéVL V. 172. 384/1928.)
A döntés és annak indoklása felkeltette a tankerület érdeklődését, ezért bekérte azok névsorát, akik zenét oktatnak a városban. A válaszban Varga Gyula tisztázta a feltehetően félreértett indoklást: Gyulán nincs a rendelet hatálya alá tartozó magán-zeneiskola.
„Óraadással foglalkoznak: Dubányi Klára, zeneakadémiát végzett, Schwimmer Elza és Dr. Hraskó Gyuláné gyulai lakosok. Valamennyien adót fizetnek és csak óraadással foglalkoznak.”
Egy másik feljegyzés szerint négy fő foglalkozott oktatással: a három fenti név mellett még Kertész Lajos neve is szerepelt. Itt a növendékek számát is feltüntették: Dubányi Klára – 60 növendék, Schwimmer Elza – 15 növendék, Kertész Lajos – 20 növendék, Hraskó Gyuláné – 6 növendék.
A Szegedi Tankerületi Királyi Főigazgató levele Dr. Varga Gyuának és a polgármester válasza a Gyulán zenét oktatók kapcsán (MNL BéVL V. 172. 384/1928.)
A gyulai polgármester 1944. február 7-i válaszával azonban lezárult az 1928-ban megnyitott ügyirat. A háborús események minden bizonnyal elsöpörték a zeneiskola-ügyet, amely csak 1948-ban kerül újra elő, de ez már egy másik korszak nyitánya a magyar zeneiskolai oktatás történetében.
- Gusztin Rudolf: Dalármozgalom a Zenészeti Lapokban 1860–1867 között. Sajtóadatbázis. http://mzo.zti.hu/wp-content/uploads/2020/08/gusztin_zeneszeti-lapok-sajtoadatbazis_2020.pdf
- Husek Rezső–Kaczián János: A szekszárdi zeneoktatás és a hangversenyélet négy évtizede. Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Szekszárd, 1994. https://library.hungaricana.hu/hu/view/TOLM_Lf_04/?query=H%C5%B1sek%20Rezs%C5%91%20-%20Kaczi%C3%A1n%20J%C3%A1nos&pg=117&layout=s
- Scherer Ferenc: Gyula város története II. Gyula, 1938.
- Szabadi Magdolna: Az intézményesült ének-zene oktatás létrejötte és annak momentumai 1948-ig.https://edit.elte.hu/xmlui/static/pdf-viewer-master/external/pdfjs-2.1.266-dist/web/viewer.html?file=https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/10831/92513/gyntf_2021_3_77-92.pdf?sequence=1&isAllowed=y
- Dr. Váradi Judit: A zenei nevelés gyökerei. Parlando https://www.parlando.hu/2014/2014-3/2014-3-17-Varadi-Zenei.htm
- Németh Csaba: Közművelődési egyesületek. In.: Körök, egyletek. A civil társadalom története a dualizmus kori Békés megyében. Szerk.: Erdész Ádám. Gyula, 2018.
- Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium https://lfze.hu/szervezeti-egysegek/bartok-bela-zenemuveszeti-es-hangszereszkepzo-gyakorlo-szakgimnazium-117095
- 1868. évi XXXVIII. törvénycikk a népiskolai közoktatás tárgyában: https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=86800038.TV
- A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1921. évi 96.000. számú rendelete, az egyesületek vagy magánosok által fenntartott zeneiskolák engedélyezéséről és ellenőrzéséről: https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_RT_1921/?query=zene&pg=1731&layout=s
Összeállította: Czégé Petra Gabriella
Új hozzászólás