Szilágyi Miklós új könyve Gyuláról

2021.01.21.

Levéltárunk a Magyar Kultúra Napját egy szép új könyvvel ünnepli. Most jött ki a nyomdából Szilágyi Miklós Az én Gyulám: Az 1960-as évek gyulai múzeuma című kötete.

A könyvnek története van. Talán ma már csak a szakmabeliek és a gyulaiak tartják számon, hogy a neves néprajztudós 1964 és 1969 között a gyulai Erkel Ferenc Múzeum igazgatója volt. Írásai között később is gyakran felbukkantak Békés megyéhez kapcsolódó tanulmányok és recenziók. Hogy mennyire fontosnak tekintette a gyulai éveket, azt egy élete utolsó éveiben összeállított kézirat is dokumentálja: Az előszóban Szilágyi Zsófia és Szilágyi Márton a következőket írja a kézirat előbukkanásáról: „Édesapánk, Szilágyi Miklós etnográfus, a gyulai Erkel Ferenc Múzeum egykori igazgatója 2019. május 7-én, nem sokkal nyolcvanadik születésnapja után halt meg. Élete utolsó hat évében sokat betegeskedett, de mindig meg akart gyógyulni: hogy mennyit dolgozott ebben az időszakban is, arról, hiába beszéltünk vele naponta, a számára annyira fontos szakmai kérdésekről is, akkor bizonyosodtunk meg, amikor a halála után végignéztük a számítógépe anyagát. Több befejezett vagy majdnem készre alakított könyvet találtunk itt, köztük ezt a Gyuláról szóló és Gyulának szánt kötetet is – hiszen a megjelenés vágyott, elgondolt helyét is odaírta.” A könyv azután nagyon sok ember összefogásának köszönhetően jelent meg.

A szerző által megszerkesztett terjedelmes, 326 oldalas kötetben olvashatjuk gyulai ihletésű muzeológiai, művészeti, történeti és néprajzi publikációit. Külön fejezetben sorakoznak a korabeli múzeum népszerűsítő írások. A könyv egyik fejezete a Reflexiók a Békés megyei honismereti kutatásokhoz címet viseli. Ez a sokféle tanulmánykötetet, forrásközlést, monográfiát sorra vevő rész a Békés megyei helytörténeti irodalomról írott recenziókat tartalmazza. Az utolsó, kimondottan izgalmas fejezet Szilágyi Miklós visszaemlékezéseit tárja az olvasó elé, publikált és publikálatlan írásokat. Például: Mit ér az ember, ha kisvárosban él?

A kötet a szakmabelieknek izgalmas historiográfia, Gyulán egy kicsit több is: elevenen felvillanó múlt.

A könyv január 25-étől Gyulán az IQ Könyvesboltban kapható.

Erdész Ádám

Utolsó frissítés:

2021.01.22.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges