Mennyit ért Zsadány és Okány egy vitéznek?

Okány és Zsadány hagyományosan a bihari térséghez tartoznak, jelenleg azonban Békés megye részét képezik. Úgy illik tehát, hogy Békés megyében is felidézzük a fenti települések régmúltját. Okányt és Zsadányt olyan oklevél említi, mely – mint cseppen a tenger – magában foglalja a 13. század elejének viharos magyar történelmét. 1249-ben IV. Béla király birtokokkal tüntette ki egyik vitézét, Geregye nembeli Pált, aki az országbírói és a zalai ispáni méltóságot is viselte. Ezen adományozott birtokok között van Okány és Zsadány is. A király Geregye nembeli Pál számos vitéz haditettét jutalmazta ezekkel a javakkal. Idézzük fel őket!

A történet olyan eseményekkel indul, melyek még IV. Béla édesapja, II. András király (1205–1235) idejében mentek végbe. Bélát apja 1214-ben királlyá koronáztatta az előkelők egy részének nyomására. Apa és fia időnként szembekerültek egymással, András azonban 1224-ben ismételten Bélára bízta „egész Szlavónia” kormányzását, mely akkor a Drávától az Adriáig nyúlt. Mint látni fogjuk, Geregye Pál is ebben a térségben tűnt fel. Bizonyára Béla szűkebb köréhez tartozott, már annak fiatalsága idején.

Geregye Pál egy szigeten párbajt vívott egy Boyzen nevű személlyel, aki hűtlen volt Bélához, az ifjabb királyhoz. Pál a párbaj során foglyul ejtette Boyzent. A következő esemény 1224 elejére tehető, amikor Béla hadai megostromolták Klissza várát. Ez az erősség Dalmáciában van, Spalato közelében. Pál az ostrom alatt foglyul ejtett egy bizonyos Saracen fia Domald nevű egyént, aki fivére volt a fent említett Boyzennek. Ez a Domald fontos embernek számíthatott, mert Béla herceg 12 hívét tudták kiváltani érte.

Béla 1226-tól már nem Szlavónia, hanem Erdély élén állt. Apja utasítására 1230 táján Halics – más néven Galícia – ellen vonult. Egy rutén csapat titokban rá akart törni Béla seregére, Pál vitéz azonban távol tartotta őket. Más alkalommal gyalogos rutén csapattal keveredett harcba. Pál vitéz alól leszúrták a csatalovát: alig bírt megmenekülni az életveszélyből, mégis legyőzte ellenfeleit.

Később ellenségeskedésre került sor Babenberg (Harcias) Frigyes osztrák herceg és a Magyar Királyság között. Az osztrákok megszállva tartottak két határ menti várat: a forrás Peristhan és Landigh néven említi őket. Az előbbi Borostyánkő (Bernstein) lehet, az utóbbi talán Lánzsér (Landsee) vagy inkább Langecke. Pál megostromolta ezeket a várakat, és visszaszerezte őket.

1233 táján a stájer–magyar határon került sor összetűzésre. A „németek” gáttal elrekesztették a Mura folyót, így a megáradt víz magyar falvak földjeit öntötte el. Pál vitéz ott termett, és lerombolta a rossz szándékkal emelt gátat.

A következő események már II. András halála utánra, IV. Béla királysága idejére (1235–1270) vezetnek bennünket. Amikor a tatárok 1241-ben Magyarországra törtek, a Duna folyó egy ideig megakadályozta előrenyomulásukat. Mikor azonban télen, a nagy hidegben befagyott a Duna, a tatárok számára megnyílt az út a Dunántúl felé. Geregye Pál hősiesen késleltette a támadókat, hogy mások átkelhessenek a Dunán, és védelmet találhassanak maguknak.

Pál túlélte a tatárjárást, és a vész után is fontos feladatot látott el. Mások kárából sokan megpróbáltak hasznot húzni. Tolvajok garázdálkodtak Magyarország tatároktól feldúlt keleti területén. Geregye Pál felszámolta ezeket a tolvajbandákat. Összegyűjtötte a szétszóródott népeket. Erdélyi sóbányákat nyitott meg, és ezek jövedelmét is felhasználta a térség talpra állítása érdekében.

Amikor IV. Béla 1242-ben a tatárok elől menekült, rövid ideig Harcias Frigyes osztrák herceg látta őt vendégül. A herceg azonban három határ menti comitatust követelt a szorult helyzetben lévő Béla királytól a vendéglátásért. (Valószínűleg Moson és Sopron vármegyéket, valamint Locsmánd várispánságot.) Béla a tatárok kivonulása után – még 1242-ben – visszavette az említett térséget, de később kiújult az ellentét közte és Frigyes között. 1246-ban a Lajta mentén vívtak csatát a magyar és az osztrák csapatok. Béla ugyan elvesztette a csatát, Frigyes herceg azonban holtan maradt a csatamezőn. Geregye Pál is részt vett ebben a csatában: súlyosan megsebesült és fogságba is esett. Saját magát és hét társát ezer márka ezüstért váltotta (Egy márka kb. 233,35 gramm lehetett).

IV. Béla király mindezen hőstettekért számos alföldi birtokkal gazdagította Pál vitézt. Ezek közt van Zsadány (Zwdan), Okány (Wkan). Az oklevél 1249. január 21-én készült. Wenzel Gusztáv 1869-ben kiadta az adománylevél latin szövegét: őszerinte a Batthyány család (körmendi) levéltárában volt az eredeti. Ezen a véleményen volt később a horvát Smičiklas is. Szentpétery Imre azonban 1916-ban már nem találta ott. A becses oklevél eredetiben sajnos nem maradt ránk, egy régi átiratában azonban mégis gyönyörködhetünk. A középkori oklevél szövegét ugyanis Szapolyai János Zsigmond 1570-ben átíratta, mint egy Telegdi Miklós és Telegdi Mihály közt 1568 és 1570 közt folyt per anyagának részét. A Szapolyai-féle átiratot pedig Báthori István íratta át 1572-ben.

Amikor Okányra és Zsadányra gondolunk, Geregye Pál haditetteire és érdemes emlékeznünk.

Összeállította: Halmágyi Miklós

Források:

A fennmaradt kézirat őrzési helye a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, jelzete: HU–MNL–OL–DL: 322, Interneten is elérhető: https://archives.hungaricana.hu/hu/charters/view/3627/?pg=36&bbox=5147%2C-5525%2C8651%2C-3209
A 37. oldal jobb oldalán, alulról a második sorban a Bihar megyei falvak: Zsadány (Zwdan), Okány (Wkan).

Latin átirat az 1249. évi eredeti alapján: Wenzel Gusztáv: Árpád-kori új okmánytár. VII. köt. Pest, 1869. 282–284.

Latin átirat az 1572. évi átirat alapján: Blazovich László – Géczi Lajos: A Telegdiek pere, 1568–1572. Szeged, 1995. 211–213. (Dél-alföldi évszázadok; 6.)

A forrás magyar fordítását és hozzá való jegyzeteket lásd:

A tatárjárás emlékezete. Válogatta és szerk. Katona Tamás, szakmai szempontból átnézte Györffy György és Szűcs Jenő, a bevezető tanulmányt Györffy György írta. Budapest, 1981. (A vonatkozó oklevél Gy. Ruitz Izabella fordítása a 334–336. oldalon, jegyzetek a 337. oldalon)

Tatárjárás. Szerk. Nagy Balázs. Budapest, 2003. (A vonatkozó oklevél Ruitz Izabella fordítása a 192–193. oldalon, jegyzetek a 205. oldalon.)

Középkori históriák oklevelekben, 1002–1410. Szerk. Kristó Gyula. Szeged, 2000. 57–59. (14. sz.). (A Geregye Pált megadományozó oklevél narrációja Ruitz Izabella fordításában.)

Kristó Gyula: Békés megye a honfoglalástól a törökvilág végéig. Nyolcszáz esztendő a források tükrében. Békéscsaba, 1981. 36. (Részlet az oklevélből Kristó Gyula fordításában.)

Rövid tartalmi összefoglalás és szöveghagyomány:

Szentpétery Imre: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Regesta regum stirpis Arpadianae critico diplomatica. I. kötet 2 füzet. Budapest, 1927. 271.

További irodalom:

Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. Budapest, 1899. 2. kötet

Kristó Gyula: Az Árpád-kor háborúi. Budapest, 1986.

Kristó Gyula: Magyarország története, 895–1301. Budapest, 1998.

Senga Toru: Béla királyfi bolgár, halicsi és osztrák hadjárataihoz. Századok, 122. (1988) 1–2. sz. 36–50.

Almási Tibor: A tizenharmadik század története. Budapest, 2000.

Rogerius mester: Siralmas ének. Ford. Horváth János. Jegyzetek: Zsoldos Attila. Budapest, 2001.

Blazovich László – Géczi Lajos: A Telegdiek pere, 1568–1572. Szeged, 1995. (Dél-alföldi évszázadok; 6.)