Kondorosi értékőrzők

2017.01.27.

A Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium Értékeink című – az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Nemzeti Tehetség Program által támogatott – programja keretében a felső tagozatosok honismereti-helytörténeti szakköre és további érdeklődő diákok 2017. január 24-én délután a Kondorosi Csárda Múzeum nádas termében két előadást hallgathattak meg. Az MNL Békés Megyei Levéltára munkatársa, Héjja Julianna Erika általános levéltárbemutató előadásából megismerkedhettek a levéltári intézményrendszer kialakulásával, fejlődési folyamatával, a legfontosabb feladatokkal. Az archívumban őrzött jellemző iratféleségek közül jó néhányat kivetítőn szemügyre is vehettek a gyerekek, lenyűgözte őket a merített papírokon fellelhető vízjelek sokfélesége. A foglalkozás második részében a családkutatásról volt szó. A program résztvevői megismerkedtek a genealógiai kutatás alapfogalmaival, forrásaival. Kedvező fogadtatásra talált körükben a helyi vonatkozású egyházi és iskolai anyakönyvekről, valamint az iskolájuk névadójára és családjára vonatkozó dokumentumokról tartott beszámoló. Sokan irigykedve böngészték a szarvasi evangélikus gimnáziumi matrikulában Petőfi Zoltán kitűnő tanulmányi eredményeit.

 

Utolsó frissítés:

2017.04.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges