Kiosztották "Az Év Levéltári Kiadványa 2018" díjakat

2019.03.08.
A Magyar Levéltárosok Egyesülete által minden évben kiosztásra kerül az "Év Levéltári Kiadványa" díj több kategóriában. Forráskiadványok kategóriában immáron nem első alkalommal díjazzák az MNL Békés Megyei Levéltárát. 2019. március 7-én a kategória 2. helyezettjeként vehettük át az elismerő oklevelet a "Körök, egyletek. A civil társdalom története a dualizmus kori Békés megyében” című albumunkért.

2015 decemberétől az MNL Békés Megyei Levéltára gyulai épületében volt látható először a Körök, egyletek, a civil társadalom története című kiállítás, amely hamarosan vándorkiállításként megtekinthető volt a megye több közművelődési intézményében.

2017-ben a téma körüljárása A kiegyezés és az utána következő fél évszázad címet viselő őszi konferenciánkon folytatódott, valamint elkészült egy molinó kiállítás is. 2018 első felében ez a kiállítás is vándorútra indult a Kiegyezés–dualizmus–polgárosodás című, 5 állomásos konferenciasorozattal karöltve. Idő közben pedig elkészült az album, amely bemutatásra került Lakiteleken a 2018. november 7-8-án a Nemzeti Művelődési Intézet a Kulturális Központok Országos Szövetségével együttműködésben megrendezett jubileumi X. Stratégiai Konferencián valamint 2018. november 29-én Békéscsabán a NMI Békés Megyei Irodája, a Csabagyöngye Kulturális Központ és a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete közös szervezésében megrendezett szakmai napon.

A 19. században megélénkülő társadalmi élet, a polgárosodás teret engedett az egyesületeknek. Az album színes, főként levéltári források segítségével igyekszik feleleveníteni a dualizmus időszakában kiteljesedő egyesületi élet mindennapjait, a társadalomban vállalt és sikeresen betöltött szerepüket.

Köszönjük az MLE elismerését és gratulálunk a többi díjazottnak!

Fotó: Cz. P. G./MNL BéML

Utolsó frissítés:

2019.03.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges