Családi értékőrzés Kondoroson

2015.03.17.
A Kondorosi Ifjúságért Közhasznú Alapítvány Családi értékek régen és most címmel gyerekekhez szóló programot szervezett 2014. május 9-én. A helyi iskola ötödik osztályos diákjai a Kondorosi Csárda Múzeum nádas termében két előadást hallgathattak meg.

Bartha Edit védőnő a gyermekvállalásról, terhesgondozásról beszélt, majd érintette a zöldkeresztes mozgalom és a védőnői szolgálat történetét is. Ezt követően az MNL Békés Megyei Levéltára munkatársa, Héjja Julianna Erika családkutatásról szóló előadása következett. A gyerekek megismerkedtek a genealógiai kutatás alapfogalmaival, forrásaival, végül a tananyaghoz kapcsolódva közösen összeállították a Petőfi család családfáját. A gyászjelentéseken kívül érdeklődve betűzgették Szendrey Júlia húga, Gyulai Pálné Szendrey Mária szénási keresztelési anyakönyvi bejegyzését vagy az István öcsémhez című költemény ihletője, Petőfi István csákói gazdatiszt haláláról szóló szövegrészt. A szervezők azt remélik, az elhangzottak alapján jó néhányan megpróbálkoznak saját családfájuk felrajzolásával.

Utolsó frissítés:

2016.10.11.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges