Búcsú Szabó Ferenctől (1935–2021)

2021.02.24.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a Békés Megyei Levéltár egykori igazgatója, Szabó Ferenc 2021. február 16-án, Békéscsabán, élete 86. évében elhunyt. Búcsúztatására, temetésére 2021. március 12-én 11:00 órakor az orosházi Alvégi temetőben kerül sor.

Szabó Ferenc 1935. március 13-án született Orosházán. Alsó- és középfokú iskoláit szülővárosában végezte. A történelem iránti érdeklődése már ifjúkorában megmutatkozott. A Táncsics Mihály Gimnázium diákjaként az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen első helyezést ért el. 1955-ben érettségizett, felsőfokú tanulmányait a szegedi egyetemen folytatta, 1959-ben végzett magyar–történelem szakon. 1961-ben néprajzból doktorált. Rövid ideig a szarvasi gimnázium tanára, 1960–1965 között a Szegedi Állami Levéltár levéltárosa volt. 1965-ben a Gyulai Állami Levéltár (1968-tól: Békés Megyei Levéltár) igazgatójává nevezték ki. Közel két évtizeden át vezette az intézményt, 1982-ben a Békés megyei múzeumi szervezet igazgatói teendőivel bízták meg.

Szabó Ferenc tanulmányaival, előadásaival, újságcikkeivel széles körben ismertté tette a vezetése alatt álló levéltárat, az ott folyó munkát. A tudományos kutatáson, a vezetéssel együtt járó feladatokon kívül a rendezési, selejtezési, segédletkészítési munkákból is aktívan kivette a részét. A levéltáros szakma elismert, megbecsült személyiségei közé tartozott, tagja volt a Levéltári Tanácsnak (1969–1987), 1980–1982-ben levéltári szakfelügyelőként tevékenykedett.

Szabó Ferenc rendkívül gazdag életművet tudhatott maga mögött. Első, 1955-ben közzétett publikációja megjelenésétől 2014-ig autobibliográfiája 611 tételt számlál. Érdeklődési körébe tartozott a néprajz, de kiterjedt közigazgatás-, gazdaság- és társadalomtörténeti kutatásokat is folytatott. Az 1960-as évektől egyik megalapozója volt a színvonalas Békés megyei helytörténetírásnak, a honismereti mozgalomnak.

Több évtizedes szakmai, történészi és tudományszervező munkáját jó néhány díjjal, kitüntetéssel ismerték el. Pályatársai, barátai 2010-ben Az Alföld nehéz hűségében címmel szerkesztett tanulmánykötettel tisztelegtek az akkor 75 éves Szabó Ferenc előtt.

Nyugdíjasként gyakran bejárt a levéltárba, mindig elkápráztatott minket nagy anyagismeretével, kitűnő memóriájával, széles látókörével. Még évtizedek után is emlékezett rá, hogy egy-egy fontos irat melyik dobozban van. A levéltári anyagról készített céduláit kísérő jegyzetekkel látta el, például megjegyezte, szenzációs, vaskos iratcsomó, amit mosolyogva olvastunk, de tudtuk, hogy bízhatunk forrásértékelésében. A levéltárügyön kívül is számos témáról el lehetett vele beszélgetni, legyen az a japán postahálózat, vagy az evangélikus énekek rendje. Nagyon hiányozni fog vidám, segítőkész, sokoldalú személyisége.

 

Utolsó frissítés:

2021.02.24.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges