Az 1925. évi vésztői árvíz

Száz éve szomorú karácsonyra virradtak a Körösök mellett élők. Különösen Gyulát, Gyulavárit, valamint Vésztő, Szeghalom és Okány területét érintette az árvíz pusztítása. A Körösök szabályozása az előző hetven esztendőben megkímélte a térség lakosságát attól, hogy hasonló problémával kelljen szembenéznie. Az 1855. évi nagy árvizet követően sikerült kordában tartani a folyókat. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az embereket felkészületlenül érte az áradat. De mi is történt pontosan, miért adta meg magát az addig jól működő rendszer?

 

A december 20-a előtti öt napig tartó óriási havazás és azt követő olvadás hatására a Körösöket addig példátlan mennyiségű víztömeg árasztotta el. December 22-én hajnali három órakor Nagyvárad felől égzengést és villámlást észleltek, majd délután Békéscsaba felett is vastag sugarakban ömlött az eső. Már ekkor rémülettel látták az emberek, hogy a Sebes-Körös őrült gyorsasággal száguld a befagyott meder jégrétege fölött. A víztömeg itt-ott belekapaszkodott a jégbe és irtózatos dörrenésekkel szakított fel belőle ajtó nagyságú táblákat. A dübörgő áradat Komádi mellett, a Nagytóti-fordulóban torpant meg, ahol az egymásra halmozódó jégtáblákból torlasz keletkezett. Az ár egyre magasabbra emelkedett és szilaj dühvel zúdult neki a vasúti töltésnek, amelyet áttört. December 23-án betört a víz a Sebes-Körös holtágába, amelynek medre a szokatlan víztömeget nem bírta el.

 

December 23-án este még gondtalanul hunyták szemüket álomra a vésztőiek. Másnap reggel azonban felpakolták az értékeiket a község egy mélyebb határrészében, Paldtán lakók közül azok, akiknek volt szekerük. Ők hozták az első, vészjósló hírt a község felé rohanó óriási árvíztömegről. A lakosság szenteste napján, 24-én eszmélt rá a veszedelemre, de annak nagyságáról még nem volt fogalma. Délelőtt fél tizenegykor kondult meg a vészharang. Estére megtelt a Holt-Körös medre és a községet körbefogó körgátból mind kevesebb emelkedett ki. Karácsony reggel a Holt-Körös gátját átlépte az ár, és estére Vésztő belterületéből a folyó túloldalán fekvő részt, a Vasút utcát, a munkástelepet és a földbirtokrendezés folytán kialakított házhelyeken épült telepet elöntötte az ár. Az emelkedő vízszint a község egész területét elöntéssel fenyegette. Karácsony másnapján éjjel érkeztek meg a katonák, a csendőrök, a mérnökök és az utászok. A lakosság és a kivezényelt utász század megfeszített erővel dolgozott a gát magasításán. „Éjjel fáklyafény mellett folyt a munka [...]; a legrettenetesebb, legaggodalmat-keltőbb nap volt december 28-a [...], a nők és gyermekek menekültek; Csaba, Békés, Szeghalom és más községek testvéri szeretettel fogadták őket […] A vízszint emelkedése, a Holt-Körös nyugati partjaira nehezedő víznyomás újévig fokozódott. Az újév első napján megállt az áradás, majd néhány napi stagnálás után megkezdődött az ár lassú visszahúzódása” – számolt be az eseményről egy szemtanú, Gönczy Béla református lelkész.

 

Az áradás közvetlen kiváltó oka a kedvezőtlen időjárás: a nagy mennyiségű hó hirtelen elolvadása, valamint a mederben feltorlódó jégtáblák voltak. De miért nem okozott ez problémát a korábbi években? Erre a szakszerű választ a korszak kiváló földrajztudósa, Cholnoky Jenő adta meg a Néptanítók Lapjában közzétett tanulmányában. 

 

„Gondoskodnunk kell arról, hogy a hegyek közt állandóan megfigyeljük a lehullott eső vagy hó mennyiségét, figyelemmel kísérjük az olvadást és fagyást és idejekorán figyelmeztessük a síkságon működő árvízmentesítő társulatokat, hogy most veszedelemtől kell tartani, mindent elő kell készíteni! Hazánkban ez a szolgálat gyönyörűen be volt rendezve, mindig tudtuk, mennyi eső hullott. És ezt a gyönyörű hidrográfiai rendszert a trianoni békeparancs darabokra szaggatta! A folyó felső folyásai le vannak vágva, a vízgyűjtő területeket a folyóktól elszakították s az egész nagyszerű szabályozást darabokra tépték! Nagyon könnyű volt megmondani, hogy ennek rettenetes következményei lesznek. Romániában a gondozatlan gátakra följártak a szekerek, amelyek lealacsonyították, megrongálták azokat. Az elhanyagolt gátakon pedig akárhány szakadás történhet. Nem is kell oda rosszakarat sem, csak hanyagság. A mi erdészeink az erdőket is gonddal ápolták. A kivágott erdők helyét fölerdősítettük, a nagyon veszélyes, vízmosásos területeken nem is volt szabad hozzányúlni az erdőkhöz. De Trianon óta minden képzeletet felülmúlt az erdőpusztítás! Ráadásul a román hatóságok nem közölték velünk a vízállásokat. Kijelentették, hogy mivel megszüntettek minden csapadékmérő állomást és vízmérce-szolgálatot, a legjobb akarat mellett sem tudnak bennünket ezek állásáról értesíteni. Így teljes bizonytalanságban éltünk.”

A zűrzavarban az emberek kapkodása, fegyelmezetlen magamentése fájdalmas csapás volt a vasutastelepre, amely Vésztő Okány felőli oldalán állt. Lakóinak alig egy órájuk volt a rettentő veszély elől menteni a vagyont és az életüket. Egy-egy párnával, egy kenyérrel szédelegve, térdig érő vízen keresztül támolyogtak fel a vasúti töltésre és ott összeroskadva, tehetetlenül nézték a futóárral elsodródó házacskáikat. Úgy szedte össze ezeket a szerencsétleneket Dobisz Zoltán vonalfőnök, aki segélyvonattal vitte be őket Szeghalomra. Itt két vágány lett tele az árvízi menekültekkel.
Az első nap szörnyűségei után enyhült a helyzet. A víz ugyan állandóan áramlott, de megszűnt a rémült emberek szervezetlensége. Az árvízvédelmi kormánybiztossá kinevezett dr. Kovacsics Dezső főispán vaskézzel csinált rendet. Méltó segítői voltak a műszaki vezetők, Horémusz István és Natland János főmérnökök, továbbá a földművelésügyi minisztérium részéről Becker Ádám miniszteri tanácsos. December 26-án érkezett meg a műszaki század, majd másnap fogtak hozzá a munkálatokhoz. A Nagytóti pusztánál 140 méter hosszúságban átszakított töltésből egy ötven méteres darabot sikerült betömniük. Mágor és Kertmeg puszták nagy része víz alatt állt, Fokközt még tartották. A Sebes-Körös és a vasút közötti terület háromnegyede, Vésztő földterületének a fele víz alatt állt, ahogy Vésztő Paldta nevű településrésze is. 

 

 

December 30-án azt jelentették, hogy a helyzet még válságos, de már javulóban van. A gátakat megerősítették. Néhány tanyában még voltak bennrekedt emberek, akiket az összetorlódott jégtáblák miatt még nem lehetett megközelíteni. Ezek a tanyák azonban téglából voltak építve, valamint élelmiszerrel is el voltak látva, így a veszteglőket életveszély nem fenyegette. A népjóléti miniszter két megbízottat küldött az árvíz helyszínére, illetve százmillió korona gyorssegélyt is folyósított az árvízkárosultak számára. A Békéscsabai Irányi Utcai Állami Elemi Iskolában öt nagy tantermet biztosítottak a vésztőieknek. Ellátásukban–  a Szociális Misszióval karöltve – valamennyi helyi nőegylet buzgólkodott. Mintegy 240 vésztőit evakuáltak Békésre, valamint Szeghalmon is sokan voltak, akik még vagonokban vesztegeltek, másokat pedig sikerült házaknál elszállásolni.

 

Országos üggyé vált a vésztői jegesár. 1926. január 2-án maga Horthy Miklós kormányzó is meglátogatta az elöntött területeket.

 

 

A politikus 1926. január 2-án 4 óra 11 perckor érkezett Békéscsabára. Kíséretében volt a kormányzóné, Magasházy alezredes, Hardy sorhajóhadnagy és Temesváry Imre országgyűlési képviselő. Csabán dr. Berthóty István polgármester és a főispán fogadta a látogatókat. Fél 8-kor külön motorvonattal Vésztőre utaztak. Horthyékat a községháza bejárata előtt a mentőmunkálatok vezetői fogadták: Kiss László, a szeghalmi járás főszolgabírója, Horémusz főmérnök és Becker Ádám miniszteri tanácsos. A községházán a miniszteri tanácsos egy vízrajzi térképet terített ki és ismertette az addigi munkálatok eredményeit: a Sebes-Körösbe három nyitáson keresztül már folyt vissza az ár a mederbe. Ám a víztömeg levezetése még hosszabb időt vett igénybe. A károkat összegezték, s megállapították, hogy mintegy 300 lakóház és 150 tanya dőlt romba.

 

 

Később Horthy és kísérete a református templom tornyából szemlélték meg a messzire nyúló ártengert. A kormányzó csak ennyit mondott: „Rettenetes látvány!”

 

Az újonnan kiosztott házhelyeken az adósságra épített új pirostetős házakat az ár elvitte, már csak a cserepüket mentették a katonák. A vasúti töltés túlsó oldalán a kormányzóék motorcsónakba szálltak, majd bejárták az elöntött területeket, előfordult több helyen, hogy négy méter volt az ár magassága. A kormányzó meglátogatta Komlódi József gazdát, aki negyven hajléktalanná vált családot fogadott a házába, majd Petri József gyógyszerészhez is betértek, ahol szintén jólelkű támogatóra találtak az árvízi menekültek. A kormányzó végül 25 millió koronát adott át rögtöni segélyezés céljára Tardy Lajos főjegyzőnek, majd az ideiglenes kórháznak berendezett iskola megtekintésével fejezték be a szomorú terepszemlét. Ezután Horthy a Békéscsabára evakuált károsultakat kereste fel. A kormányzó ígéretet tett olcsó kölcsönök folyósítására, amely lehetővé teszi majd az elpusztult hajlékok újjáépítését. 200 millió koronát eszközölt számukra.

 

 

Az 1926. február 17-i közgyűlésen a főszolgabíró köszönetet mondott Komlódi Józsefnek, Petri Józsefnek és Marhás Istvánnak, amiért az árvíz idején károsultakat fogadtak be az otthonaikba. A február 24-i közgyűlés során pedig a község jegyzője dr. Kovacsics Dezső főispán és Horémusz István főmérnök munkáját ismerte el. 

 

 

A főispánt augusztus 21-én Vésztő díszpolgárává megválasztották, valamint arról is határoztak, hogy a földreform során házhelyeknek kiadott telep a Kovacsics-falva nevet kapja.

 

 

Az október 16-i közgyűlés határozata szerint a Holt-Körös és a vasútvonal között fekvő, árvíz által teljesen elsodort községrészt Horthy Miklós-falvának nevezték el. (Ennek egy részét jelentette a fentebb említett Kovacsics-falva. Ez a mai Kóti településrész.)

 

 

Az árvíz pusztítása szinte kizárólag a község legszegényebbek által lakott, új településű részét érintette. A földreform során kiosztott házhelyeken épült nyolcvan ház, valamint 21 munkásház már az első napokban megsemmisült. Az összes elsodort épület tulajdonosai közül száz nincstelen volt. A vályogból készült lakóházak és tanyák még az apadás után is sorra omlottak össze. A végső számbavétel hétszáz belterületi lakóház és tanya pusztulását konstatálta. Egyébként, szinte hihetetlen módon, emberáldozatot az elemi csapás nem követelt. Jelentős veszteséget szenvedett viszont az állatállomány: tíz ló, száz szarvasmarha (az összes egytizede), kétszáz sertés és nagyobb mennyiségű aprójószág hullott el. A mezőgazdaság kárát tovább súlyosbította, hogy víz alá került 14 000 katasztrális hold, a község határának kétharmada. Ez hatszáz haszonbérlőt és 927 földtulajdonost érintett. Közülük nyolcszáz törpebirtokos volt, 120 kisgazda, 5 közép- és 2 nagybirtokos. Mayer János földművelésügyi miniszter kijelentette, hogy a kár 120–150 milliárd koronára becsülhető. Az árvízi menekültek száma 1267 fő volt, akiknek tűzifára, burgonyára és takarmányra volt szüksége. Ezek beszerzésére a kormánybiztos megtette a megfelelő intézkedéseket. A vésztői természeti csapásról filmhíradó is készült, amelynek bemutatását előírták a mozik számára.

 

1926 tavaszán megkezdődhetett a romba dőlt házak újjáépítése. 1926 végéig az országos gyűjtésből, közadakozással 21 milliárd korona jött össze. Térítésmentesen 117 ház épült fel.

 

 

A kormány segélyként 743 millió, kamatmentes kölcsönként 596 milliót koronát utalt ki.

 

 

A számok nagyságrendje mögött a valódi érték jóval kisebb, hiszen ekkor már a korona elérte az inflációs kifutásának a tetőpontját. A segélyösszeg pengőben kifejezve kevesebb mint 60 000-et ért, az építési kölcsön pedig még a 40 000-et sem haladta meg. (100 pengő = 1 250 000 korona) A kölcsönök lebonyolításával sem volt minden rendben. Vésztőn a megyei vezetők panamázásáról beszéltek. Az árvíz során az 1919-es direktóriumi elnök háza is elpusztult, aki állítólag bizonyítékokkal rendelkezett a főispáni hivatal sikkasztásairól. Kovacsics főispánt vádolta Major Simon gyulai ügyvéd, megyei törvényhatósági bizottsági tag is, amikor 1928 áprilisában bizalmatlansági indítványt terjesztett elő ellene, de vádemelés nem történt. Egy évvel később azonban a főispánt felmentették a hivatalából.

 

Bár a kölcsönöket nagy propagandával harangozták be és produkáltak néhány mutatós eredményt is, a lakosság nagy része csak nehezen tudott kilábalni a bajból. A kormány által nyújtott segélyek kevésnek bizonyultak, így több száz család kénytelen volt különböző pénzintézetektől is kölcsönt felvenni, igen magas kamat mellett. A községi képviselő-testület 1927. február 16-i ülésén kénytelen volt megállapítani, hogy: „[…] az 1925/26. évi árvízi katasztrófa, s az azt követő rossz gazdasági év következtében a lakosság közül több száz család oly ínséges helyzetbe jutott, amit még növel az egyes pénzintézetek által részükre folyósított kölcsönök igen magas kamata is, hogy az új termésig való megélhetésük nincsen biztosítva”. Ezért a községi vezetőség kedvezőbb feltételek mellett újabb kölcsön felvételét határozta el.

 

 

Vésztő lett az egyik első olyan község az országban, ahol államilag támogatott, FAKSZ-féle (Falusi Kislakásépítő Szövetkezet) típuslakás-építési program valósult meg. Ez azt jelentette, hogy a lakók nem pénzben, hanem építőanyagban kaptak kölcsönt az előre elkészített típustervek szerint épülő házaikra. Ezek jellegzetessége, hogy másfél méter magasságig terméskőből épültek, hogy ellenállhassanak egy esetleges újabb áradásnak. A község keleti részének újjátelepülését a kormányszervek igyekeztek propaganda célra felhasználni, s egyben az árvízkárosultak részére összegyűjtött 21 milliárd koronáról is számot adni. A népjóléti miniszter a képviselőtestület felterjesztése alapján 32 000 pengő ínségkölcsönt nyújtott a községnek, hét százaléko kamattal. Az ínségkölcsön ilyen gyors kiutalását Horthy közelgő látogatása tette indokolttá.

 

A kormányzó és felesége 1927. június 21-én, kedden délelőtt kilenc órakor autóval tért vissza az árvíz által romba döntött területek újjáépítésének a megtekintésére.

 

Ekkor ugyancsak autón érkezett gr. Csáky Károly honvédelmi miniszter is, míg vonattal jött Lengyel Zsolt népjóléti, Vadnay Tibor belügyi államtitkár és Hadik János gróf, valamint több parlamenti képviselő. A község nevében Tardy Lajos főjegyző köszönte meg a látogatásukat, egyúttal arra kérte a kormányzót, hogy az újjáépített községrészt Horthy-falvának nevezhessék el. „Ha ez általános óhaja a lakosságnak, szívesen hozzájárulok” – mondta a kormányzó. A település köszönetét Temesváry Imre, a kerület képviselője tolmácsolta. A beszédre válaszolva a kormányzó a következőket mondotta: „Örömmel tekintek az új, barátságos házakra, melyeket az újjáépítő munka állított a romok helyébe, hogy ismét otthonhoz jussanak mindazok, kiket az elemek romboló ereje földönfutókká tett. Meleg elismeréssel gondolok mindazokra, akik adományaikkal, önzetlen fáradozásukkal, avagy dolgos kezük szorgalmas munkájával részt vettek az újjáépítő tevékenységben. Az elpusztított és romjaiból újjáépített község egy jelképe annak az országépítő munkának, amelyet a háború és a forradalmak után végeznünk kellett. Hiszem, hogy a magyar haza is mielőbb ugyanígy visszanyerheti régi életerejét, mint ez a derék község, amelynek szívből kívánunk boldogabb jövőt.”

 

Ezután dr. Kovacsics Dezső főispán végigvezette a delegációt az árvíz sújtotta vidéken, majd megtekintették az újonnan felépült községrészt: a félezer újjáépített Horthy- és Kovacsics-falvai lakos házaival. A tudósító szerint az emberek elégedettek voltak, az új házak szépek, magyarosak és megfeleltek a higiénia követelményeinek. 

 

A kormányzó távozása után a visszamaradt előkelőségek a községháza dísztermébe vonultak, ahol díszközgyűlést tartottak.

 

Itt Csáky honvédelmi miniszter beszélt a magyar összetartás erejéről. Az újjáépítési munkálatról, annak karitatív és gyűjtési részleteiről Lengyel Zsolt népjóléti államtitkár terjesztett elő beszámolót. Az árvíz által az épületekben okozott kár, illetve a károk helyreállítása 15 milliárd koronába került, aminek túlnyomó része állami hozzájárulás volt. A vésztői helyreállítási munkálatok nyolcvan százalékát békéscsabai iparosok végezték. Az intézkedés és vezetés fő terhe dr. Kovacsics Dezső kormánybiztos és Pfeiffer Gyula miniszteri tanácsos vállán nyugodott, a kivitelezésben sokan mások is részt vettek. Külön elismerés illette gróf Hadik Jánost, mint a Falusi Kislakásépítő Szövetkezet volt elnökét, aki az építkezés megvalósításában értékes, gyakorlati elveket juttatott érvényre. Hangsúlyozták, hogy a 21 milliárd koronás országos gyűjtésből egy fillért sem használtak fel más célra.

 

Az árvízi tragédia a felsőbb szerveket is rádöbbentette a védőművek elégtelenségére. A folyammérnöki hivatal egy új körgát megépítésére tett javaslatot és elkészítette annak műszaki dokumentációját. Az országos gyűjtésből a főispán 24 000 pengőt, és annak kamatait különítette el erre a célra. Az újtelepi körgát 3850 méteres védvonala északi oldalról félkörben elzárta a községet a Sebes-Körös jobb partjáról fenyegető újabb árvizek elől. Az 1925/1926. évi árvíz pusztítása így is igen nagy anyagi tehertételként jelentkezett éveken keresztül a községre és annak lakosságára nézve, különösen a gazdasági válság éveiben, amikor a törlesztéseket valahogyan ki kellett gazdálkodni.