Ajánlom magam!
Az „udvariasság papírtestet öltött jelképe”, a névjegy régi múltra tekint vissza. Már az ősi kínai birodalomban fontos rangjelző szerepet tulajdonítottak neki. Alapanyaga a papír helyett még a selyem volt, amire tussal és festékkel írtak. A művészi kiállítású, akár több oldalas névjegyre hagyományos üdvözlés került, széleit finom tollrajzú virágok és bölcs gondolatok díszítették. A névjegy európai meghonosítására a Napkirály, XIV. Lajos koráig kellett várni. Előkelő francia körökben megkívánták, hogy a nemesek és főurak egymásnál tett látogatásaik alkalmával lakájukkal jelentsék be érkezésüket. A szolga beírta gazdája nevét a palota portásánál lévő vendégkönyvbe, később pedig maguk a nemesek és polgárok jegyezték be ottlétüket vagy kis, aláírással ellátott cédulán tudatták arra jártukat és közölték jókívánságaikat.
A kis hányaveti papírlapok hamarosan négyszögletű, kerek vagy más formát öltöttek, később kartonlapokra nyomtatták a nevet és rajzokkal, díszítő motívumokkal ékesítették fel. Nagy divatja volt a kristálymintázatú névjegyeknek, ahogyan a gazdagon díszített gyöngyházfényű, aranyszegélyű hivalkodó kivitel ugyancsak népszerűvé vált. A művészi rajzok és gondos, részletgazdag kidolgozású grafikák mellé a fényképezés feltalálása után a név mellé itt-ott az illető személy fotója is odakerülhetett.
A XIX. századra a névjegy letisztult és leegyszerűsödött: fénytelen fehér vagy halványsárgás papírra, tisztán olvasható betűkkel nyomtatták a lényegesen megrövidített szöveget. A művelt ízlés és tapintatos modor mindenkitől megkövetelte, hogy a névjeggyel kapcsolatos írott és íratlan szabályokkal éppúgy tisztában legyen, mint a meghívás, vendéglátás, öltözködés esetén követendő etikettelőírásokkal. A társaságban forgolódó hölgyek és urak dolgát lényegesen megkönnyítették a számtalan kiadást megért illemtankönyvek. A Kalocsa Róza által összeállított kézikönyv hetedik, látogatásról szóló fejezetében is sok szó esett a névjegyről. A szerző bőségesen, 14 oldalon fejtegette a vizitkártya társadalmi összeköttetésben betöltött fontos szerepét.
A névjegy rövid szöveges üzenet közvetítésére is alkalmas volt: bálra, házi hangversenyre, zsúrra invitált, ebédmeghívást adott tudtul, a gyászolót együttérzésről biztosította, esetleg a látogatók fogadásától eltiltott beteg hogyléte felől tudakozódott. Egyezményes magyar és sokkal inkább francia szavak kezdőbetűiből alkotott rövidítések szolgálták a közlendő leegyszerűsítését. Ha valaki búcsúlátogatást tett, a „b. v.” (búcsúját veszi) vagy a „p. p. c.” (pour prendre congé) betűket írta névjegyére, újévkor pedig a máig használatos „b. ú. é. k.” (boldog új évet kíván) mozaikszóval köszöntötték egymást a jó ismerősök.
Akárcsak a szerelmesek titkos „társalgását” biztosító zsebkendő-, legyező- és virágnyelv, a névjegy is alkalmasnak bizonyult a szavak nélküli kommunikációra. A névjegy széleinek behajtása jelölhette a vizit célját: szimpla látogatás esetén a névjegy bal szélét a betűs oldalára hajtották fel, részvétnyilvánításkor a jobb oldali részt hátrafelé simították, sőt egészen le is szakíthatták.
A családtagok közül mindenki külön-külön névjegyet használt, de a férj és feleség közös kártyát is készíttethetett akkor, ha a házaspár gyakran járt együtt látogatásokra vagy társaságba. Fiatal házasoknál és a gyakran más-más kaszárnyába áthelyezett katonatisztek családjainál különösen indokolt megoldás lehetett ez, hiszen ők rendszeresen újabb és újabb ismeretségeket kötöttek. A bakfis lányok édesanyjuk névjegyén szerepeltek, saját vizitkártyát a társaságba való hivatalos bevezetésüket követően kaphattak.
A hivatalnokok, katonatisztek – mint minden állással bíró egyén – család- és keresztnevük után feltüntethették foglalkozásukat, rangjukat. Nagyvárosokban a névjegy jobb alsó sarkában a lakcímet is ajánlatos volt kitenni. Arisztokratáknál a bárói, grófi, hercegi címük, családi címerük vagy a rangjuknak megfelelő korona szerepelt. A nemesek öt-, a bárók hét-, a grófok pedig kilencágú koronát viselhettek. Az úrhatnámság és nevetséges nagyravágyás megnyilvánulásaként könyvelték el, ha nem nemes személyek névjegyeikre és levélpapírjaikra önkényesen nyomtattattak koronákat, címereket.
A nemesekkel vetélkedő, a megfelelő rangoknak híján lévő hiú, sznob polgárok sokszor azzal váltak gúny tárgyává, hogy valamennyi egyesületi tagságukat, közéleti szerepvállalásukat akkurátusan feljegyezték névjegyükre. A korabeli élclapok előszeretettel szemezgettek a „címkórságos” névjegyek közül. Kiírt név nélkül, monogrammal megjelentették a fővárosi árvaszéki irodaigazgató 11, vagy a gyomai iparostanonciskolai tanító 22 apró-cseprő funkcióját felsoroló kártyát. Anonimitás ide vagy oda, a megadott túlrészletezett információk alapján az illető úriemberek nagyon könnyen lelepleződtek a környezetükben élők előtt, és bizonyára hosszú időre megemlegették Az Üstökös és a Borsszem Jankó hasábjain könnyen szerezett népszerűséget.
A minden lehető és lehetetlen címet fölös számban felsorakoztató leghosszabb szövegű névjegykártya tulajdonosa – közel másfélszáz (!) pozícióval és tagsággal – kétségkívül a gyomai Kner-nyomda alapítója lehetett. Kner Izidort a sokszorosítóipar és a művészi tipográfia legkiválóbbjai között tartották számon itthon és külföldön egyaránt. Kortársai elsősorban a munkájára igényes szakembert látták benne, személyes ismerősei viszont a társasági élet közkedvelt figuráját, a vidám mulattatót ismerhették meg személyében, aki – ha hinni lehet az egykorú sajtóbeszámolóknak – még az ellene folyó sajtóper tárgyalásakor is kabaréhangulatban szerzett vidám perceket az esküdteknek. A nyomdászfejedelem hosszú éveken át volt a közkedvelt vicclap, a Borsszem Jankó egyik főtréfamestere, pajzán aforizmáit és agyafúrt alakjai mulattató történeteit pedig saját kiadású könyvecskéiben külön is közzétette. Az öngúnyt sem nélkülöző rekordhosszúságú tréfás névjegy nem került forgalomba, inkább Kner Izidor jó kedélyének további bizonyítéka, egyben az 1920–1930-as évek pozícióhajhász úriemberei elé tartott görbe tükör. Ráerősített a névjegykártyának tulajdonított csodálatos hatásra, feltéve persze, ha azon olyan név szerepelt, „amely »melodikusan« hangzik a földi hatalmasságok füleinek. S ekkor megtörténik a csoda: a kis fehér kartonlap láttára, mintegy varázsszóra, megnyílnak a legelzártabb ajtók, amelyekre ez a parányi, fehér papír nagyobb hatással van, mintha faltörő kossal döngetné őket a türelmetlenség.”
A férjezett nők többféleképpen használhatták a nevüket. Asszonynevük állhatott önmagában, de kitehették mellé születési nevüket is. A nemesi származású nő, ha polgársorból származó férfinak nyújtotta a kezét, többnyire élt is ezzel a lehetőséggel. A polgárleányból lett nagyúri dáma ellenben inkább elhagyta férje arisztokratikus neve mellől a maga polgári hangzású nevét. MNL BéVL XIII. 9. 12. tétel, MNL BéVL XIII. 10. a. 11. dob., MNL BéVL XIII. 13. sz. n. ir.
A családfő halála annyi változást idézett elő a hölgyek névjegyén, hogy egy évre fekete gyászkeretet nyert, és az „özvegy” szócska a férj neve elé került. MNL BéVL XIII. 10. a. 11. dob.
A „p. c.” (pour condoler) francia rövidítéssel a névjegy küldője részvétét fejezhette ki az ismerős családját ért veszteség felett. A szilveszterestén vagy január első napjaiban szétküldött „b. ú. é. k.” feliratú jókívánságok hamar népszerűvé váltak és korszakokon átívelve sem veszítettek népszerűségükből. MNL BéVL XIII. 10. a. 11. dob., MNL BéVL XIII. 13. sz. n. ir., MNL BéVL IV. 401. a. 22. dob. sz. n./1949.
A Borsszem Jankó 1903. október 11-i számában Dús névjegy címmel hozták nyilvánosságra – feltételezhetően a lap alkalmi munkatársa, Kner Izidor jóvoltából – Dvoreczi Koncsek Gy. József gyomai iparostanonciskolai tanító monogram mögé rejtett, megmosolyogtató névjegyét. MNL BéVL XI. 9. e. 655. tétel, Borsszem Jankó, 36. évf. (1903. okt. 11.) 41. sz. 10. p.
Kner Izidor természetesen „konzervatív”, a hagyományos társas érintkezésben használatos névjegyekkel is rendelkezett. A humoros változat sűrű szedésű sorainak minden nyomdai munkálatát maga a tulajdonos készítette. A szemrontó korrigálást az aprócska névjegykártya méretét többszörösen maghaladó nyomaton végezte, ám hiba még így is maradt a szövegben. MNL BéVL XI. 9. b. 16. tétel, MNL BéVL XI. 9. g. 2. dob.
Bár a fővárosi és vidéki nyomdák is nagy számban tettek ajánlatot az ötvenesével vagy százasával előállított, tömegcikknek számító névjegyekre, a nyomdász személye legtöbbször rejtve maradt. A ritka kivételek egyike Winkler Lajos kártyája, amelyről rögtön megállapítható, hogy Dobay János gyulai sajtója alól került ki. A gyomai Kner-nyomdában a férfinévjegy 110x67 milliméter nagyságban készült, női párja 107x47 mm méretű volt. Többféle betűtípussal szedhették, igény szerint fehér dombornyomású címerrel egészült ki. Mindkét változatot megfelelő nagyságú fehér borítékban vehette át a megrendelő. MNL BéVL XIII. 10. a. 11. dob., MNL BéVL XI. 9. j. 2. dob. Kner Imre levele az Első Magyar Betűöntöde Rt.-nek (1930. aug. 30.)
Szerző: Héjja Julianna Erika
Új hozzászólás