A gyulai gyáripar kezdetei – a Reisner-féle gyufagyár (Gyula, Béke sugárút 50.)
Dobay János 1897-ben megjelent városismertetőjében a következőket olvashatjuk a gyufagyárról: „amint a városba igyekszünk, a sugárút baloldalán látjuk a Reisner Emánuel féle gyufagyárat”.
A gyufagyártás már az 1870-es évek második felében megindult Gyulán. A gyulai iparlajstromba 1877-ben jegyezték be, hogy Neubauer Mór 1877-ben gyufagyárra kért iparengedélyt. A gyár korai működéséről kevés ismerettel rendelkezünk, azonban azt tudjuk, hogy a gyár termékét már az 1879-es Székesfehérvári Országos Kiállításon érdeméremmel tüntették ki, továbbá, hogy az üzem termékeinek védjegye a lángoló mécses volt. 1880-ban pedig Szmetán Fülöp kereskedő betársult a vállalkozásba, 1880. március 4-én jegyezték be a gyulai törvényszéken a Neubauer és Társa céget. 1880 augusztusában jelent meg a Békés Megyei Közlönyben, hogy „Gyulán Szmetán Fülöp kereskedőnek megengedtetett, hogy gyufagyárát a sugárúton az ott lévő Fischer gőzmalommal átellenben felépíthesse”. A következő évben, 1881-ben épült fel tehát a gyufagyár főépülete a vasútállomástól nem messze, a Béke sugárúton a mai Húskombinát helyén. 1886-ban Szmetán Fülöpnek, a gyufagyár cégvezetőjének öngyilkosságáról adott hírt a Békés. Néhány sorral lentebb arról számoltak be, hogy a törvényszék csődeljárást indított ellene, nem sokkal később a gyufagyári cég ellen is elrendelték a csődöt és gyár „dobra” került. Az új tulajdonos a legtöbbet ígérő Reisner és Czinczár-féle cég lett. A közkereseti társaság tagjai Reisner Emánuel és Czinczár József gyulai lakos kereskedők voltak. A gyufagyár nem sokkal ezután teljesen Reisner Emánuel birtokába került.
Felmerül a kérdés, hogy ki volt Reisner Emánuel? Az 1840. évi 19. tc. biztosította a szabad költözés jogát a zsidóság számára, ekkortól engedélyezték számukra gyárak létesítését, valamint kereskedelem és ipar űzését is. A 19. század közepéig a zsidó családok nem telepedhettek le a városban, csak a közeli Gyulaváriban. Az ott lakó zsidó családok jelentős része a 19. század második felében beköltözött Gyulára. Itt aztán hamar bekapcsolódtak a kiegyezés utáni tőkés fejlődésbe, és jellemzően kereskedelemből származó tőkéjüket iparvállalatokba fektették. A Gyulavári község izraelita lakosainak 1848-as összeírásán megtaláljuk a Reisner családot. A családfő Reisner Ignác ekkor kocsmáros volt. Emánuel Marci néven szerepel az összeíráson, két éves volt ekkor.
A századfordulón már a város jelentősebb ipari létesítményeinek tulajdonosai zsidó családok voltak, ilyen vállalat volt például Braun és Czinczár fatelepe vagy Weisz Mór konyakgyára is.
Ebbe a sorba illeszkedik a Reisner család is. A gyulai iparlajstromban Reisner Ignác, Emánuel apja 1877-ben lisztkereskedőként szerepel. Reisner Emánuel is először lisztkereskedelemmel foglalkozott, majd 1880-ben malmot vásárolt, amit azonban néhány év múlva el is adott, mígnem 1886-ban beszállt a gyufagyári üzletbe. Erre a lépésére akkor kapunk magyarázatot, ha megnézzük közelebbről a rokoni szálakat. Ugyanis a szerencsétlen sorsú Szmetán Fülöp felesége Reisner Amália volt, tehát Reisner Emánuel a sógora gyárát vette meg. A Czinczár családdal is rokonságban voltak a Reisnerek, ez magyarázza azt, hogy Resiner Emánuel Czinczár Józseffel együtt fektetett be a gyufagyárba. Emánuel testvérei, Zsigmond és Ede viszont maradtak a malomiparnál, gőzmalom-tulajdonosok voltak.
A gyufagyár Resiner Emánuel keze alatt már folyamtatosan működött és a 19–20. század fordulóján élte virágkorát. Már 1900-ban országos hírnévre tett szert a gyár egyik termékével, a Tanítók Háza gyufával. A gyár forgalma fokozatosan emelkedett, ezért Resiner Emánuel, hogy a fokozott igényeket kielégíthesse, a gyárat gőzgéppel szerelte fel és a telepet kibővítette. 1903-ban Reisner Emánuel az akkor 25 éves fiát, Reisner Artúrt – akit már korábban is a gyufagyárban alkalmazott – társtulajdonossá tette, ezzel a Reisner Emánuel Gyufagyár az eddigi név meghagyása mellett közkereseti társasággá alakult. 1906–1907-ben a gyufagyár mellett felépült a Bagolyvárnak nevezett villa, amelyben Reisner Artúr lakott feleségével, Polgár Margittal. A villát Galbács Imre tervezte, a nevét a tetején elhelyezett bagolyszoborról kapta. 1906-ban Reisner Artúr és Reisner Béla kért iparengedélyt az addig Reisner Emánuel és Reisner Artúr iparengedélye alatt futó gyufagyártás űzésére. Ebből is látszik, hogy Reisner Emánuel a gyár vezetését egyre inkább átengedte fiainak.
A gyufagyár egyik épülete 1912-ben leégett, a városi tanács a következő évben adott engedélyt az elpusztult üzemrészek helyreállítására, valamint szálkaraktár építésére. 1925-ben tűzesetek következtében rövid időn belül két halálos kimenetelű szerencsétlenség is történt a gyárban.
1927-ben a Szikra Magyar Gyújtógyárak Rt. vásárolta meg a gyárat a Reisnerektől, az igazgató Reisner Endre lett. Két év múlva a Magyar Általános Gyufaipari Rt. bérelte ki a Szikra gyulai gyártelepét. Reisner Endre a részvénytársaság nevében 1939-ben mondott le az iparengedélyről, és bejelentette a gyulai gyufagyár megszűnését.
A gyufagyár felszámolása után az épületet Stéberl András vette meg, aki itt rendezte be húsüzemét és a szükséges átépítések után 1940 körül a termelést is megindította. 1948 márciusában államosították a gyárat, Stéberl András azonban még szaktanácsadóként sem dolgozhatott az üzemben. Stéberlt nagyon megviselte a megaláztatás, nem sokkal később, 1948 májusában szívroham következtében elhunyt.
Az üzemet az 1950-es és az 1970-es években is átépítették, bővítették, a korabeli épületek közül mára csak a Bagolyvár maradt meg.
Mellékletek:
Új hozzászólás