Tüzes július – tűzesetek Miskolcon 1882-ben

2021.07.09.

  Tüzes július – tűzesetek Miskolcon 1882-ben

 

A régebbi időkben, a könnyen gyulladó anyagokból történő építkezések és a nyílt tűzhasználatok korában nem volt ritkaság, hogy egy-egy nagyobb városban, mint például Miskolcon évente 20-30 között legyen a tűzesetek száma. A lakóházak többsége fazsindellyel vagy szalmával volt fedve, melyet a tüzet használó műhelyekből, a konyhai kéményekből, az udvarokról kiszabadult szikrák pillanatok alatt lángra lobbantották. Különösen akkor, ha mindez hosszan tartó szárazsággal és szeles időjárással párosult.

1882 nyara, s különösen a július meglehetősen melegnek mutatkozott. A Miskolchoz közeli két településen, ahol volt hőmérsékletmérő állomás a korban, Egerben és Tokajban 22, 1 és 23, 2 Celsius átlaghőmérsékletet mértek. Ez akkoriban magas értéknek számított. Az egyébként is gyakorta őrizetlenül hagyott tűzhelyek, a nagy meleg és az erős szél pedig veszélyes kombináció. Ezt sajnos a miskolciak többször is megtapasztalták egy hónap alatt.

Július 13-án délután fél 3 körül tűz ütött ki Schvarcz Ferenc szeszkereskedő Régiposta utcai,[1] a Búza vásártérhez közel eső házában. Az erős szél miatt a lángok gyorsan terjedtek házról házra, így csakhamar tüzet fogott az utcaköz túloldalán Lugyik János vendéglője, Paczauer Mór (Búzatér 24. sz.) és Burger Sámuel (Búzatér 25. sz.) háza is. A helyi újság, a Borsod. Miskolczi Értesítő szerint a tűzvészben 16-18 különféle épület égett el, mígnem délután 4 órára sikerült megfékezni a lángokat, 6 órára pedig teljesen eloltani a tüzet.[2]

Nyugalomra nem volt sokáig okuk a miskolciaknak, mert másnap, szinte ugyanabban az időben ismét tűz ütött ki a városban, ezúttal a Városház tér környékén, a Széchenyi utca 75. szám alatt Török Vilma házánál. „Ekkor még nagyobb szélvész dühöngött, mint előtte való napon s félni lehetett, hogy a veszedelem is nagyobb lesz. De hála Istennek ez nem történt meg, mert a most már gyorsan előjött tűzoltóság,[3] továbbá a katonaság és polgárság vállvetett ereje a tüzet e helyen is megszorította.”[4] De alig sikerült eloltani ezt a tüzet, mikor a Szinva túloldaláról, az Avas aljáról erős füstöt láttak gomolyogni. A Borsod szerint Veskói Zs. tanár háza kapott lángra,[5] ahonnan a tűz hamar átterjedt a református egyház parókiájának ócska zsindelytetőzetére. Mivel ez a domboldalban, az előző háznál magasabban feküdt, nehéz volt a megközelítése, ráadásul a vízhiány sem segített a küzdelemben. Ezért félő volt, hogy a lángok tovább terjednek a közeli református gimnázium épületére, mivel egy közeli fáskamra és két avasi pince is lángra kapott.

Ekkor még nem volt Miskolcnak kiépített vízhálózata, így oltáshoz elsősorban a Szinva patak vizét használták oly módon, hogy a tűzhöz legközelebbi malomzsilipeket leengedték, hogy a víz összegyűlhessen, s abból merítettek. De vízfogó tartályok is voltak a patak oldalában a mindennapi vízvételre. Feltehetőleg azonban 1882 júliusában a szárazság miatt a Szinva vízállása meglehetősen alacsony lehetett, ami nehezíthette a lángok elleni küzdelmet. Az újságból tudjuk, hogy több városi polgár is fogattal szállította a vizet a bajban lévő épületekhez.[6] Szerencsére a tűzoltóegylet tagjainak a katonaság, a gőzmalmi és a vasúti tűzoltó csapatok segítségével még időben sikerült megfékeznie a tűz terjedését.

A városi hatóságok a tűzeset másnapján, tarva attól, hogy a nyári forróság miatt további tüzek lehetnek, egy az újságban közzétett értesítésben szólították fel a városlakókat a tűzrendészeti szabályok fokozottabb betartására.[7] Elrendelték, hogy a lakóházaknál készenlétben legyenek a tűzoltáshoz szükséges eszközök: kapitányvizes hordók,[8] pemeték,[9] létrák; a pincesorokon pedig töltsék meg vízzel az erre fenntarott kádakat és helyezzenek ki újabbakat. Megtiltották a városon belüli szabadtéri tűzgyújtást és a sertésperzselést, amelyet előszeretettel végeztek a miskolciak a Szinva és a Pece patak partján, ahol a nagy melegben kiszáradt növényzet könnyen lángra kaphatott. Ezért ez utóbbit kizárólag a Sajóparton és a bábonyibérci hízlalókon felüli területen– tehát a belvárosi részektől kellő távolságban – engedélyezték. Ugyancsak tilos volt a tűzhelyből kiszedett hamut kivinni a szabadba, helyette zárt helyen, hordóban, vagy más biztonságos edényben kellett tárolni.

A különféle áruk, rakományok, valamint a háznál tárolt termények (kiváltképp a szalma) ugyancsak könnyen válhattak potenciális tűzgóccá, ráadásul jelentős értéket is képviseltek. Ezért az említett értesítés elrendelte, hogy a rakományok hordásánál nem szabad dohányozni, az árut egymástól legalább 2 öl távolságban, azaz 4 méterre kellett elhelyezni, és az áruraktárként használt telkeken vízzel telt kádat kellett rendszeresíteni. A takarmányok esetében pedig tilos volt egy szekérnél többet az épületek padjain tárolni. Zárásképpen – hogy súlyt adjanak a leírtaknak – közölték, hogy a városlakók 300 forintig terjedő összeggel büntethetők a rendelkezések be nem tartása esetén. Ez az összeg a korszakban egy kisebb vagyonnal ért fel, egy átlagember féléves keresetével volt egyenlő.[10]

Úgy tűnik azonban, hogy a hatósági fellépés nem volt eléggé erélyes, de még valószínűbb, hogy egyszerűen csak elkésett a figyelmeztetés, hiszen az értesítés aznap jelent meg a Borsodban, amikor abban a többi tűzesetről is beszámoltak. Merthogy az elkövetkező napokban további öt tűzeset történt Miskolcon. Ezek többségénél szerencsére nem esett jelentős kár, azonban az egyiknél, a Bábonyi bércen 4 pince teljesen leégett. A szokatlanul sok tűzeset hátterében az újság szándékos gyújtogatást vélelmezett. A július 13-14-i tűzvészben, ha nem is keletketett 60 000 forint értékű kár, mint ahogyan azt az Egyetértés országos napilap írta,[11] sokan károsodtak, összesen 14-en.

Levéltárunkban fennmaradt az a közgyűlési határozat, amely meghagyta, hogy milyen feltételekkel épülhetnek újjá a leégett épületek (1-3. sz. kép).[12] Ebben többnyire a tűzveszélyes alapanyagok kerülését, valamint a telekhatárok mentén tűzfal építését írták elő, de volt olyan, aki számára megtagadták az újjáépítést. Hiába kérte özv. Molnár Károlyné Hajdu Zsuzsanna, hogy a tűzvészben súlyosan megsérült házának omladozó falait kővel és téglával kijavíthassa (4-5. sz. kép), az Újváros utca 24. sz. alatti házat – annak roskatag állapota miatt – nemhogy helyreállítani nem engedte a városi közgyűlés, hanem egyenesen elrendelték a lebontását. Schvarcz Ferenc Búzatér 26. számú telkén, ahonnan a júl. 13-i tűz indult, ecetgyárat üzemeltetett. A gyártáshoz használt szesz már önmagában is fokozottan tűzveszélyes volt, de emellett még faedények árusításával is foglalkozott. A városi hatóság ezért elrendelte, hogy az ecetgyártásra használt helyiségben ne tartson faárut, és hogy a faanyagok nem foglalhatják el az udvart. Továbbá azt is meghagyták, hogy a gyárként használt épület nyugati és keleti oldalára, illetve a Paczauer Mórral közös telekhatárra építtessen tűzfalat. A gyárépületen, a fáskamrákon és az istállókon kívül nem engedélyezték további épületek emelését.

Szerencsére 1882 júliusában az emberek éberségének és segítőkészségének köszönhetően nem harapódzott el a tűzvész és öltött katasztrofális méretet, mint 1843-ban, amikor a hasonlóan forró július[13] és a nagy szél összjátékaként közel 200 ház égett le a városban. Mindenesetre az eset után két héttel szép nagy hirdetés figyelmeztette a miskolciakat az előrelátás fontosságára.[14]

(1.sz kép)

(2.sz. kép)

(3.sz. kép)

(4.sz.kép)

( 5.sz.kép)

 

 


[1] Más forrásokban Búzatér 26. sz. szerepel.

[2] Borsod. Miskolczi Értesítő, 1882. júl. 19. 3., 5. (továbbiakban Borsod)

[3] A megelőző napon az önkéntes tűzoltóegylet tagjai – az újság szerint – nem vettek részt az oltásban, csak a helyi polgárok és a katonaság. Borsod, 1882. júl. 19. 5.

[4] Borsod, 1882. júl. 19. 5.

[5] Az 1880. évi népszámlálásban egyetlen Veskóy nevezetű tanár szerepel, de az Jenő, nem pedig valamilyen „Zs.” MNL BAZML IV. 1905. j. 1. köt.

[6] Borsod, 1882. júl. 19. 5.

[7] Pless Ferenc redőrfökapitány: Értesítés (1882. júl. 15.), Borsod, 1882. júl. 19. 3.

[8] A városi rendőrkapitány rendeletére a házak udvarán tűzoltásra előkészített hordóban, kádban tartott víz.

[9] Hosszú rúd végére kötött rongycsomó, amelyet tűzoltásra használnak.

[10] 1879-ben a városi levéltárnok 500, a polgármester 1500 forint körüli fizetést kapott.

[11] Borsod, 1882. júl. 19. 5.

[12] MNL BAZML IV. 1914. 6274/1882.

[13] Miskolc történetének máig legnagyobb tűzvésze 1843. július 19-én volt.

[14] Borsod, 1882. aug. 2. 4.

 

Utolsó frissítés:

2021.07.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges