Pillanatkép egy 1956-os menekült életéből

Kajdi László két levele Brandenstein Bélához

Írta: Turbucz Péter

Miután 1945-ben báró Brandenstein Béla filozófus, a Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem professzora előbb Ausztriába menekült, majd letelepedett Németországban, tudományos karrierje nemhogy megszakadt, éppen ellenkezőleg, ekkortól bontakozott ki igazán. 1949-ben professzori állást kapott a frissen alapított Saarbrückeni Egyetemen, pár év múlva pedig az NSZK állampolgára lett, továbbá Svájcban is megtelepedett.[1] Könyvei révén a nyugati filozófiai életben egyaránt nagy elismerést vívott ki. Tolla megállás nélkül forgott. Az ’50-es évek első felében az egyetem és a város támogatásával több fontosabb munkát jelentetett meg a Minerva Kiadónál, úgymint a Der Aufbau des Seins. System der Philosophie (Saarbrücken, 1950), a Platon. Eine Einführung in sein Werk und in sein Denken. (Saarbrücken, 1951) és a Vom Werdegang des Geistes in der Seele (Saarbrücken, 1954). Az évtized második felében (hosszabb idő után ismét) Bonnban, a Bouvier Kiadóval adatta ki műveit: Die Quellen des Seins. Einführung in die Metaphysik (Bonn, 1955) és Vom Sinn der Philosophie und ihrer Geschichte (Bonn, 1957).[2]

Brandenstein az egyetemi tanárság, valamint a rendkívül aktív publikációs tevékenysége közben sem felejtkezett el korábbi hazájáról, Magyarországról. Ma már köztudott, hogy távol tartotta magát az antihumanista kommunizmustól,[3] s aktívan támogatta a Nyugat-Németországban újjászervezett magyar emigráció tudományos és politikai szervezeteit. Hanna lányával részt vettek a Szabad Európa Rádió munkájában; az apa kommunizmus ellenes filozófiai előadásokat tartott, lánya a Rádiófigyelésen dolgozott.[4] Az egyetemi professzor azonban nem érte be ennyivel, hanem lehetőségeihez és kapcsolati hálójához mérten igyekezett segíteni egykori barátain, budapesti tudományegyetemi kollégáin és persze korábbi tanítványain. A Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltára Brandenstein Béla hagyatékában több levél is található ebben a tárgykörkörben. Talán a leginkább szívbe markoló megkereséseket 1957 februárjában, illetve áprilisában, a baranyai sváb gyökerekkel rendelkező egyetemi tanár, Dr. Kajdi László fogalmazta meg.[5]

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után mintegy 200 ezer magyar, köztük számos értelmiségi, művész, sportoló, orvos és tanár hagyta el az országot, ami rendkívül érzékeny kulturális és szellemi veszteséget jelentett Magyarország számára.[6] A menekülők egyik része először Ausztriában húzta meg magát, mások Jugoszláviában találtak ideiglenesen menedékre, legalábbis amíg nem sikerült tovább utazásukat megszervezni. A szerencsésebbek (értsd magyar kapcsolatokkal rendelkezők) és a németül jól beszélők viszonylag hamar elhagyták a menekülttáborokat, mások nehéz körülmények között napról napra éltek, elegendő valuta, megfelelő élelem, ruházat és egészségügyi ellátás nélkül.[7] Az osztrák és az NSZK-beli hatóságok, illetve civil szervezetek, valamint a magyar diaszpóra sok segítséget nyújtott a menekülteknek, elsősorban az egészségügyi ellátás, az oktatás, hovatovább a munkakeresés terén. Az emigrációs szervezetek célja az újonnan érkezettek segítése mellett, a nyilvánvaló, többségében jobboldali politikai integrációt is szolgálta. Ebben a tekintetben kiemelkedő munkát végzett a frissen megszervezett Német–Magyar Társaság, később a Magyar–Német Kultúrkör, amelyeknek Brandenstein professzor is tagja volt.[8]

Brandenstein Béla azidőtájt egyébként az egyik legismertebb tudományos és közéleti szereplője volt ennek a világnak, aki magyar és németnyelvű cikkei és tanulmányai mellett tudományos kapcsolatai révén meghatározó szerepet játszott a saarvidéki közéletben, illetőleg komoly befolyással bírt a nyugateurópai magyar szórvány kulturális életében egyaránt.[9] Nem csoda tehát, ha időről időre a segítségében bízó kéréseket kézbesítettek számára.

Kajdi két levelének szerkezete és felépítése tulajdonképpen egyszerű.[10] Leírja ki ő, ellenőrizhető formában igazolja származását, elbeszéli a háborút követő életét, egyidejűleg szól meneküléséről, végezetül megfogalmazza konkrét kérését.

Első, 1957. február 11-én Gränban kelt, kissé csapongó és érzelmes levelét önmaga bemutatásával, tanári pályája ívének megrajzolásával, egyben névváltoztatása említésével kezdte. Ezt követően rátért rövid katonai szolgálatának bemutatására. Kiderül, hogy 1944. október 20-án hívták be és vitték el németországi kiképzésre. Harcbavetésének és fogságba esésének körülményeit – feltehetően annak kényes volta miatt – azonban már nem részletezte, helyette a hadifogság szenvedéseit mutatta be, kifejezetten szemléletesen. A következőképp fogalmazott:

„Ami pedig ezután következett (3 keleti év drótkerítés mögött, 7 hónapos telekkel), azt leginkább a Puskin lágy énekéből lett sztyeppei csaholással s a gyűlöletváltás éberségével tudom jellemezni, amellyel gondosan ügyelnek arra, nehogy egy hajszálnyival kevesebb legyen az egyik ember szenvedése a másikénál. A keleti emberboldogítóknak ily módon sikerült megszégyeníteniük Dante fantáziáját. Ha volt már olyan világvevő rádiókészülék, amelyet szemetesládának használtak, akkor még mindig nem találok képet a két egyetem tíz esztendeje – vagy ahogy ők nevezték: 22 iskola – után történt kocsibafogásomhoz (mellesleg szólva 20 fokos hidegben s nem is kötéllel, hanem drótkötéllel vontattuk a fatengelyest, s vigaszt is csak jóval később kaphattam attól a német biológus barátomtól,[11] akit időnként varietésképpen ekébe fogtak…).”

Alább még hosszabban taglalta a mindennapi nehézségeket, majd rákanyarodott az 1948 utáni évek áttekintésére, s tapasztalatait még elkeseredettebb és kifejezőbb formában öntötte szavakba:

„Kilenc év következett ezután a keleti alkimisták udvarában, ahol legutóbb a kommunizmusnak a humánummal való vegyítését experimentálták. Hogy ebből végülis több tízezer halott származott, az dehogy zavarja a hatalom megtartásának mérnökeit, hiszen ők ezeknél nagyobb tételekhez szoktak!”

Kajdi ezután szaktudásáról és képesítéseiről számot adva, átterelte gondolatait fordítói munkásságára. Kiderül, hogy megrendelésre oroszra ültetett át egy katonák számára kiadott röpiratot. Egyébként négy tárgyat tanított a pesti jogi karon, szabadidejében pedig orosz klasszikusokat olvasott. Miután elmondta, hogy 1956. december elsején menekültek el Budapestről, elővezette tulajdonképpeni kérését. A menekülésre készülve nem találta meg görög nyelvi bizonyítványát, ezért szerette volna, ha Brandenstein leigazolja, hogy az ő tanítványa volt, ekként segítve neki az elhelyezkedésben. Levele zárása előtt mindenkit felsorolt, akit a filozófus ismerhetett és hozzá köthetett.

Április 16-i, szintén a tiroli Gränban papírra vetett levelén,[12] amely bár tárgyszerűbb, de szintén meglehetősen személyes hangvételű, erősen érződik, hogy azok egy diktatúrából nemrég elmenekült, súlyos traumákat átélt lélek gondolatai. Írása bevezetésében rögzítette, hogy korábbról személyesen nem ismeri a professzort, csupán írásait olvasta pécsi egyetemi évei alatt, valamint később, az Egyetemi Könyvtárban. Végzetségét ugyancsak elárulta, ami magyar-latin-görög, és orosz szakos tanári képesítés volt. Utóbbi nyelvet 1948-ig tartó, hároméves orosz fogsága alatt sajátította el. A folytatásban családi hátterét fejtegette. Öccsével Baranyában 1944 novemberében jugoszláv partizánok végeztek, őt magát pedig besorozták és Németországba szállították, katonai kiképzésre.[13] A hadifogságból hazatérve, élettársi viszonyba került Dr. Avar Katinkával, s a Pécsi Egyetem Jogi Karának orosz és latin lektorságát hamarosan a pesti jogi karéra cserélte. Sorait olvasva megtudható, hogy az orosz fogságban megismerkedett P. Béda Dürdoth, német dominikánus páterrel, azonfelül elmondta, hogy ismeri P. Fenyvessy Jeromos pátert is. Minderre azért tért, ki mert Brandenstein gondolkodása elismert volt a katolikus teológusok körében is, akik között több barátja volt.[14] A továbbiakban megnevezte három gyermekét, és elárulta, hogy tanításból tartja fenn családját mi több, írt kilátásairól. Végezetül pedig kérte a neves professzort, hogy lehetősége szerint tájékoztassa az egyetemi álláslehetőségekről, illetve segítsen neki az egzisztenciateremtésben.

Annak ellenére, hogy Kajdi László további sorsa nem ismert, miként arról sincsenek információk, hogy Brandenstein foglalkozott-e a megkereséssel, úgy vélem nem volt haszontalan ezt a dokumentumot bemutatni. Az ugyanis nem pusztán Brandenstein Béla rendkívül szerteágazó, szinte felmérhetetlen kapcsolatrendszerének „erejére” lehet bizonyíték, hanem betekintést enged az 1956-os magyar emigráció egzisztenciális útkeresésének lehetőségeibe, továbbá rámutat milyen formában léptek kapcsolatba egymással és alkothattak hidat Nyugaton 1945 és 1956 emigrációs hullámai.

Bibliográfia:

Levéltári források:

HU-MTAKIK Kt. Ms 2481/181. Brandenstein Béla rövid életrajza

HU-MNL-BAZML-XIV. 68. Kajdi László levelei Brandenstein Bélának

Szakirodalom:

Borbándi 2006 = Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza 1945–1985. Hága, 2006.

Dehmelt Cooper 1990 = Dehmelt Cooper, Brigitte: Bela v. Brandenstein (1901–1989). Philosophisches Jahrbuch 97. (1990) 390–394.

Dukai 2002 = Dukai András (összeáll.): Brandenstein Béla bibliográfia. In: Brandenstein Béla emlékkönyv. (Magyar Filozófiatörténeti Könyvtár IV.) Szerk. Veres Ildikó, Miskolc, 2002.

Farkas 2021 = Farkas Szilárd. Térkép két nyelven Brandenstein Béla filozófiájának dzsungeléhez. In: Veres Ildikó – Molnár Márton (szerk.): Szellem és élet – Emlékkönyv Brandenstein Béla halálának 30. évfordulójára. Bp., 2021. 193–198.

K. Lengyel 1990 = K. Lengyel Zsolt: Magyarságkutatás Münchenben. Adatok és gondolatok az Ungarisches Institut München munkájáról. Levéltári Szemle 40. (1990) 3. sz. 37–51.

Schmidt-Schweizer 2018 = Schmidt Schweizer, Andreas: „Kiemelt bánásmód.” A magyar menekültek fogadtatása és integrációja a Német Szövetségi Köztársaságban (1956 őszétől 1957 tavaszáig). Történelmi Szemle 60. (2018) 1. sz. 137–152.

Somos 2004 = Somos Róbert: Magyar filozófusok politikai útkeresése Trianon előtt és után. Bp., 2004.

Soós 2002 = Soós Katalin: 1956-os menekültek a statisztikai adatok tükrében. Levéltári Szemle 52. (2002) 3. sz. 56–60.

Turbucz 2022 = Turbucz Péter: Filozófus a Szabad Európa Rádiónál. báró Brandenstein Béla vázlatos életútja 1945–1955 között. https://mnl.gov.hu/mnl/bazml/hirek/filozofus_a_szabad_europa_radional#_edn12 (Hozzáférés: 2023. 04. 08.)

Veres 2005 = Veres Ildikó: Egy szimbolikus metafizika – Brandenstein Nietzsche-képe. In: Az Eszterházy Károly Főiskola tudományos közleményei (Új sorozat 32. köt.). Tanulmányok a filozófiai tudományok köréből = Acta Academiae Paedagogicae Agriensis. Sectio Philosophica. 2005. 293–301.

Veres 2006 = Veres Ildikó: Brandenstein Béla filozófiai antropológiája. Magyar Filozófiai Szemle 50. (2006) 1–2. sz. 17–38.

Veres 2014 = Veres Ildikó: Mikrokozmosz a makrokozmoszban. Brandenstein Béla bölcseletének szegmensei 1944-ig. (Mitteleuropa-Studien) Bécs 2014.