Jelenlegi hely

„Készen áll tehát az uj csoda: felépült végre Thalia szent csarnoka.” - 125 éves a Pécsi Nemzeti Színház

Évfordulós megemlékezés
2020.10.06.

„Készen áll tehát az uj csoda: felépült végre Thalia szent csarnoka.”[1]

125 éves a Pécsi Nemzeti Színház

 

1890 májusában írták ki a nyilvános tervpályázatot az új Pécsi Nemzeti[2] Színház építésére vonatkozóan. A rövid pályázati határidő, illetve a csekély díjazás miatt hét pályamű készült, amelyek közül a Lang Adolf–Steinhardt Antal és a Lechner Ödön–Pártos Gyula párosok által készített tervek kerültek a következő fordulóba.[3]

 

A Pécsi Nemzeti Színház tervpályázatára „Praesens, imperfectum” jeligével beadott pályamű homlokzati és oldalnézeti rajza, ismeretlen építész műve[4]

(A fotókat készítette: Körtvélyesi László)

 

A Nemzeti Színház Király utca felöli homlokzati terve, a földszint alaprajza, illetve helyszínrajz

a Lechner Ödön–Pártos Gyula építészpárostól[5]

(A fotókat készítette: Körtvélyesi László)

 

A második forduló során az újabb tervek és a részletes költségvetések összehasonlítása alapján a Lang–Steinhardt páros nyerte el a megbízást.[6]

 

A Pécsi Nemzeti Színház Lang Adolf–Steinhardt Antal féle kiviteli terveinek dossziéja[7]

(A fotót készítette: Körtvélyesi László)

 

A Nemzeti Színház főhomlokzata, a magas földszint alaprajza, illetve „oldal-nézet” és „szinpad-metzete”

a Lang Adolf–Steinhardt Antal építészpárostól[8]

(A fotókat készítette: Körtvélyesi László)

 

Az építkezés 1893. június 27-ével indult meg, majd szinte napra pontosan 125 éve – 1895. október 5-én, szombaton – nagyszabású ünnepség keretében nyitotta meg kapuit a Pécsi Nemzeti Színház.[9]

 


 

Az megnyitó alkalmából a Pécsi Napló c. napilap egy 24 oldalas ünnepi kiadással készült!

 

A Pécsi Napló ünnepi kiadása a Pécsi Nemzeti Színház megnyitása alkalmára 1895. október 5.” címet viselő különszám díszes címoldala[10]

 

A lap e számában számos egyéb méltatás mellett az alábbi írást olvashatjuk:

 

„Mondják: a színház is templom. Elfogadom. Legyen tehát a művészetnek ez uj temploma az a hely, a hová eljárunk áldozni a magyarságnak. Szilárdítsa meg hazaszeretetünket, midőn a múltak nagy eseményeit a költészet varázsával elénk állítja. De nyújtson kellemes szórakozást is gondjainkban. Legyen a szépnek, jónak és nemes Ízlésnek terjesztője. Legyen uj tényezője az egykor virágzó, s annyi balszerencse után uj életre kelt Pécs városa nagyságának.

Dr. Toldy László,

Budapest székes főváros főlevéltárnoka."[11]

 

Összeállította: Török Gábor, levéltári informatikus

Forrás és irodalom:

MNL BaML XV.1.b.

Pécs város tervtára. 19–20. század

Pilkhoffer 2004

Pilkhoffer Mónika: Pécs építészete a századfordulón (1888–1907). Pécs, 2004.

 


 

A Pécsi Nemzeti Színház 125 éves fennállása alkalmából egy, az épület és a társulat történetét bemutató interaktív kiállítás készült a Nagyszínház előcsarnokában. A járványhelyzetre való tekintettel ezt egyelőre csak a nagyszínházi előadások nézői láthatják, de amint a körülmények lehetővé teszik, ez változni fog.

 

A kiállítást készítették:

A kiállítást rendezte: Pásztor Andrea

Szakértő: Márfi Attila

Koordinátor: Nagy Eszter

Design, installáció, drónfelvételek: Rubinsky Design

Informatika: InnoTeq Kft.

Fotók: Körtvélyesi László, Mihály László Tóth László, Laufer László

 

A kiállítást támogatták a Janus Pannonius Múzeum, a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára, a Csorba Győző Könyvtár, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet.

A kiállítás az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósult meg.

 



[1] A Pécsi Napló Ünnepi kiadása a Pécsi Nemzeti Színház megnyitása alkalmára 1895. október 5. 10. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/PecsiNaplo_1895_10/?pg=49&layout=s [2020.10.04.]

[2] „A Színügyi Bizottság 1880-ban úgy határozott, hogy ezentúl csak magyar társulatoknak ad játszási lehetőséget. Ezzel véget ért a német színjátszás korszaka Pécsett. Már ekkor megfogalmazták, hogy ha a városban új színház épül, nevében is szerepeltetni kell a nemzeti jelzőt.” Pilkhoffer 2004. 216.

[3] Pilkhoffer 2004. 217–220.

[4] MNL BaML XV.1.b.

[5] MNL BaML XV.1.b.

[6] Pilkhoffer 2004. 221–222.

[7] MNL BaML XV.1.b.

[8] MNL BaML XV.1.b.

[9] Pilkhoffer 2004. 224.

[10] A Pécsi Napló Ünnepi kiadása a Pécsi Nemzeti Színház megnyitása alkalmára 1895. október 5. 1. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/PecsiNaplo_1895_10/?pg=40&layout=s [2020.10.04.]

[11] A Pécsi Napló Ünnepi kiadása a Pécsi Nemzeti Színház megnyitása alkalmára 1895. október 5. 11. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/PecsiNaplo_1895_10/?pg=50&layout=s [2020.10.04.]

 

Utolsó frissítés:

2020.10.20.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges