Egy Baranya megyei dokumentum a Tanácsköztársaság kikiáltásának 100. évfordulójára

A Károlyi-kormány képviselői és a keleti antant hadsereg parancsnoka által 1918. november 13-án Belgrádban megkötött katonai konvenció alapján Baranya vármegye nagyobb, mintegy négyötöd része szerb megszállás alá került. A belgrádi konvenció értelmében a közigazgatás a magyar hatóságok kezében maradt, azonban 1919 januárjának végén a szerbek által kinevezett kormánybiztos-főispán erőszakkal átvette a vármegyei közigazgatást a magyar kormány által kinevezett kormánybiztos-főispántól, majd mind őt, mind pedig az alispánt és a pécsi polgármestert kiutasította a demarkációs vonalon túlra.

 A kiutasított személyek Sásdra, Baranya vármegye egyetlen megszállás alá nem került járási székhelyére mentek át, és itt próbálták meg helyreállítani és továbbfolytatni a Magyar Népköztársaság égisze alatt a Baranya megyei közigazgatást. A Tanácsköztársaság kikiáltásának előestéjén a szabad megyerész 87 községet foglalt magába, ahol mintegy 50 ezer ember élt.

A magyar Tanácsköztársaság által kiadott, a Mindenkihez! című, 1919. március 21-én kelt dekrétum a kormányhatalmat gyakorló Forradalmi Kormányzótanács feladatává tette a tanácsok országos kiépítését. A kormányzótanács első ülésén felmentette az összes eddig működő kormánybiztost és munkástanácsok megalakítását rendelte el minden községben, járásban, városban, megyében, amelyek a helyi élet irányítására direktóriumot voltak köteles választani.

A Tanácsköztársaság kikiáltásának híre március 22-én érkezett meg Sásdra. A megyei munkástanács és a direktórium tagjait a 23-án délelőtt tartott népgyűlés választotta meg, melyen Kerese György kormánybiztos-főispán vitte a szót. Délután megérkezett Pécsről Hajdu Gyula, aki rögtönzött népgyűlésen véglegesítette a direktórium összetételét, amelynek tagjai Kerese György kormánybiztos, ügyvéd, Fonyó Vilmos ügyvéd, Ignátz József villanyszerelő, Kéméndy József lakatosmester és Csizmadia Pál vasúti pályamunkás lettek. Mindezek után érkezett meg a belügyi népbiztos távirata, amelyben utasította a munkástanácsot, hogy háromtagú direktórium vegye át a végrehajtó hatalmat, megjegyezve, hogy a kormánybiztos-főispán is beválasztható a testületbe. Baranyában tehát a központi utasítást megelőzően, spontán alakult meg a direktórium, amely nem három, hanem öttagú lett.^[1]

A következő napokban megkezdték az ideiglenes munkástanácsok megalakítását. A vármegyei direktórium március 30-án jelentette a belügyi népbiztosnak, hogy a megye meg nem szállt területén a munkástanácsok megalakultak, illetve megalakulásuk folyamatban van, folyik a termelőmunka, teljes rend van.^[2]

Annak ellenére, hogy a tanácsokat a Tanácsköztársaság kikiáltása után minden községben azonnal megalakították, a kormányzótanács a legsürgősebb teendők egyikének tekintette a szabályos, végleges tanácsválasztások megtartását. A választásokat a megyei direktórium választási bizottsága bonyolította le.

A megyei direktórium a megye legfőbb államigazgatási szerve volt. A Baranya megyei direktórium – mivel a bánya- és iparvidék a megyeszékhellyel együtt szerb megszállás alatt volt – feladatát meglehetősen provinciális helyzetből, Sásdról kellett ellátnia. Nem tartozott a direktórium hatáskörébe a posta, a vasút, valamint a katonai ügyek felügyelete, és április végétől kezdve a politikai nyomozás jogköre is a Vörös Őrség nyomozótestületére hárult.

A meg nem szállt megyerészen sehol sem alakult ki szervezett mozgalom a tanácshatalom megdöntésére, és egyéni fellépésekre sem került sor, de a helyi hatalom is tartózkodott az atrocitásoktól. Amikor 1919 őszén, a belügyminisztérium utasítására sor került a „bolsevik atrocitások és kegyetlenkedések” összeírására, Baranyában elsősorban a rekvirálások, illetve a katonaság túlkapásai miatti sérelmek kerültek rögzítésre, hiszen a megyei direktórium legfontosabb feladata a katonaság és a főváros élelemmel való ellátása volt.^[3]

A Magyar Tanácsköztársaság honvédelmét a Vörös Hadsereg látta el. Április 6-án, a Kaposváron megalakult Somogy-Baranyai 44. vörös dandár vette át a parancsnokságot Baranya vármegye meg nem szállt területein elhelyezkedő fegyveres erők felett.^[4] A katonaság ellátása kezdetektől nagy terhet rótt a demarkációs vonal közelében fekvő községek lakosságára. Például a hetvehelyi körjegyző már április végén arról panaszkodott a vármegyei direktóriumnak, hogy élelmiszerkészletei teljesen elfogytak.^[5]

A katonaság ellátása mellett a megyei direktórium másik fő feladata volt részt vállalni Budapest lakosságának élelmezésében. Április 2-án a sásdi munkástanács kérte a közélelmezési népbiztost, hogy a megye területén általános kiviteli tilalmat rendeljen el, hogy a szerb csapatok kivonulása esetén élelmezni tudja a felszabadult területeket is, illetve, hogy a vörös hadsereg csapatait zavartalanul elláthassa.^[6] A kérésnek nem tettek eleget, sőt a megyei direktórium arra kényszerült, hogy felhívást adjon ki, hogy senki se merészelje a fővárosba való szállításokat akadályozni.

A főváros ellátásának elsőbbségét jól példázza Hidas község esete: Hidason 1919 júniusában járási hatósági cipőüzemet hoztak létre. A budapesti Ruházati Hivatal azonban csak akkor volt hajlandó a munkához szükséges bőranyagot kiutalni, ha a Népgazdasági Tanács Közélelmezési Főosztályának bizonyítványával igazolják, hogy „járásuk lakossága a főváros proletariátusával szemben kötelezettségének a közélelmezés terén eleget tesz”.^[7]

A főváros élelmezése a beszolgáltatások és rekvirálások tehát nagy terhet róttak a lakosságra. Erről tanúskodik Tormás község munkástanácsának a megye élelmezési megbízottjához intézett levele:

"Weisz Pál elvtársnak, Baranyavármegye élelmezési megbízottjának, Sásd^[8]

Tormás község munkástanácsa, az egybehívott népgyűlés egyhangú határozatára is támaszkodva, a beszolgáltatandó vágómarhákat nem szolgáltatja be. Sérelmesnek tartja első sorban, hogy Tormás községből 7 drb. vágómarha beszolgáltatását kérik. A múlt években volt nagy takarmányhiány, továbbá a többszörös rekvirálás a község jószágállományát alaposan megfogyasztották. Legsérelmesebbnek tartja azonban azt a körülményt, hogy semmi ellenszolgáltatásban nem részesítenek bennünket. A község lakossága már hetek óta nélkülözi a legszükségesebb dolgokat, főleg a sót, olajat, cukrot stb. Havas elvtárs a járási és megyei tanácsok választásánál kifejtette, hogy a falu és város lakossága termékeiket kölcsönösen cseréljék ki. Ezt az elvet – hiszen ez a szovjet rendszer szelleme – a legnagyobb részben valljuk mi is s eddig is összes terményeinket éhező városi (és főleg fővárosi) proletár testvéreink ellátására fordítottuk s mégis a legszorgosabb munka idején nélkülözzük a föntebb említett szükségleti cikkeket.

Nem zárkózunk el teljesen attól, hogy a húsínség enyhítésének leküzdésére nem járulunk mi is néhány drb. (de nem 7 drb.) jószággal, de csakis ellenszolgáltatás fejében.

Vagyunk elvtársi tisztelettel:

Munkástanács

Kovács István

elnök

Tormás, 1919. július 29."

Gyánti István segédlevéltáros