A polgárosodás lenyomata: a pécsi Nemzeti Casino tagdíj könyve (1871–1900)

A Nemzeti Casino, a reformkor egyik „terméke”, Pécsett 1838 végén alakult meg, több mint egy évtizeddel az első, Széchenyi István által alapított Pesti Casino és két évvel a pécsi Polgári Casino után. A Casino Egyletek a reformkor társadalma felső rétegének fórumai voltak, találkahelyek, ahol az urak megbeszélhették a politika ügyes-bajos dolgait, de egyben báloknak, kártyacsatáknak, felolvasóesteknek is teret adtak. A tagság soraiban a város és a vármegye egyházi és világi előkelőségei foglaltak helyet.

Érdemes néhány mondatban megemlékeznünk az egyesület Király utca 13. alatti ingatlanáról. A megalakulás évében az egyesület még nem rendelkezett méltó székházzal, ennek megvásárlása, vagy megépítése elsődleges feladat volt. 1839-ben vásárolták meg a mai Király utca 13. szám alatti telket, ahol akkor még a mostani épület elődje állt. A vételár 10.000 forintot tett ki, a felújítás további 3200 forintot emésztett fel. Az akkori forint ezüst alapú valuta volt, 1 kg ezüst nagyjából 80 forintot ért, vagyis a teljes költség mintegy 165 kg ezüst értékének felelt meg. A Casino tagjai 1839 augusztusában vehették birtokba új székházukat, mely elég tágas és kényelmes termekkel rendelkezett ahhoz, hogy teljesítse a magas elvárásokat. Ez az épület mintegy fél évszázadig szolgált, de ekkor elérkezett az ideje a megújításának.

Az egyesület a század vége felé új székház építését határozta el 70.000 forint összköltséggel. A ma is álló épületet Kirstein Ágoston (vagy August Kirstein, hiszen német volt) tervezte, de végül Schlauch Imre – aki 1890-től szintén tagja volt a Casinonak – átdolgozta a terveket költségcsökkentés céljából, így az épület ezen tervek alapján épült meg 1895-ben.

A Király utca 13. alatt épült új székház képeslapon. (forrás: MNL BaML XV.41.b.77.)

Ám a Nemzeti Casino nem csak épületében újult meg, az eltelt fél évszázad alatt a tagság összetétele is átalakult. A hónap dokumentumaként most bemutatott tagdíj könyv azért érdekes, mert a nevek mellé sok esetben a foglalkozásokat is odaírták, ezek pedig azt mutatják, hogyan változott meg a Casino társadalmi összetétele a polgári átalakulással. Míg a reformkorban az „Urak Társasága” volt az egyesület, a kiegyezést követően már nem csak nemeseket és főtiszteket, hanem a polgári élet vezető személyiségeit, nagykereskedőket, akár nevesebb iparosokat, gyárosokat is találunk a tagok között.

A tagsági könyv az egyesület alapszabályának kivonatával kezdődik. (forrás: MNL BaML IV.1428.224.)

A tagdíj könyvet 1871-től 1900-ig vezették (biztosan használtak előtte és utána is nyilvántartást, de azok nem maradtak ránk, mint ahogy az egyesület egész – saját – iratanyaga megsemmisült). A betűrendben vezetett kötetben összesen 1021 aláírás található (úgy, hogy az „R” betűs neveket tartalmazó lapok hiányoznak), köztük kettő női név fedezhető fel. Van, amelyik aláírás többször is szerepel, hiszen akkor kellett aláírni, amikor bizonyos időre a tagdíjat valaki befizette, ezért tettek általában a kézjegy mellé pontos dátumot is. Megállapítható, hogy az állandó tagság nem annyi volt, mint az aláírások száma. Ebben a három évtizedben az „csak” 3-400 fő körül alakult. Az évtizedek során elhalálozások is történtek, ezeket a név mellé tett kereszttel jelölték.

A kötetet betűrendben vezették, ez az oldal „J” betűvel kezdődő neveket tartalmazza. (forrás: MNL BaML IV.1428.224.)

Az „L” betűvel kezdődő nevek lapja. (forrás: MNL BaML IV.1428.224.)

Az aláírások döntő többsége mellett ugyanakkor nem találjuk a foglalkozás megnevezését, az 1021-ből csak 135 név mellett szerepel. Ez minden bizonnyal azért van így, mert a legtöbbek foglalkozása közismert volt, illetve, ha nem, akkor sem kellett odaírnia, hiszen a befizetést elegendő volt az aláírással igazolni. Mindenki tudta, hogy Zsolnay Miklós mivel foglalkozik, de például Visnya Ernő, vagy Angster József sem írta be a szakmáját. Ennek szükségét leginkább a katonatisztek érezték, akik 33 alkalommal vetették papírra a rangjukat. A kötetben a következő foglalkozásokat találjuk:

Jól látható, hogy a Monarchia időszakában egyrészt a társadalom magasabban iskolázott, vezető rétege alkotta az egyesület tagságát, másrészt viszont olyanokat is találunk, akik nem feltétlenül végeztek magasabb iskolát (egyébként sok olyan név van, amihez nincs odaírva a foglalkozás, közismertsége miatt mégis lehet tudni az illető szakmáját más iratokból). Ők már nem származásuk, vezető pozíciójuk, hanem sok esetben szakmájukban elért hírnevük révén csatlakozhattak az elit klubhoz. Itt találjuk Mestrits Jenő lakatos mestert, aki 1899-ben írta be nevét (foglalkozását viszont nem) a tagdíj könyvbe. Már ekkor neves iparos volt, pedig nagyobb, vagy híresebb munkáit még csak ezután alkotta meg. Ő készítette például a főtéren álló Szentháromság szobor lakatos munkáit 1907-ben, de ő alapította Dél-Dunántúl egyik – ha nem a – legnagyobb autójavító üzemét is 1924-ben. Olvashatjuk ifj. Scholz Antal, a híres sörgyáros nevét is, aki az egyik legjobb sörfőző üzemet hozta létre a Mohácsi úton és a kor legmodernebb technikáit alkalmazta benne. De a város meghatározó téglagyárát alapító Eisner Dóczi, a vaskereskedő Auber Gyula, a gépgyáros Kindl Ferenc, a lapszerkesztő Lenkei Lajos, vagy a pécsi historizmus építészetének népszerű építőmestere, Körösztös Imre is tagok voltak. A város közéletében és a zsidó hitközségben is meghatározó szerepet játszó Schapringer Joachim bankár, a kataszteri felmérések mérnökei, mint Skála Vencel, vagy Csigó János is ránk hagyták az aláírásukat, csakúgy, mint sikabonyi Angyal Pál jogászprofesszor (egy időben az egylet elnöke), Burger Miksa, az Osztrák-Magyar Bank pécsi fiókjának igazgatója, vagy az Erreth-, a Littke- és a Zsolnay-család tagjai. Persze nem hiányozhattak az öröklött nemesség képviselői sem. Tag volt gr. Almásy György, br. Fejérváry Imre, vagy br. Mirbach Ferenc is.

A tagdíj könyvre úgy is tekinthetünk, mint egy hatalmas aláírásgyűjteményre. Ha valaki kíváncsi az általa kutatott, vagy egy közismert történeti személy kézjegyére, akkor értékes forrás gyanánt veheti kézbe ezt a kötetet.

Érdemes még szót ejteni egy helytelen gyakorlatról, ami a Király utca 13. alatt mindenkor működött intézmények elnevezésére vonatkozik. A Nemzeti Casino a második világháború végén szűnt meg, épületében a Pécsi Munkás Kaszinó (aminek rövid ideig Münnich Ferenc volt az elnöke) alakult meg 1946 áprilisában, majd a Kádár-rendszerben (1962-től) a Honvédség kapta meg az ingatlant és itt működött a Fegyveres Erők Klubja (FEK). Valószínűleg ezért él a köztudatban mai napig helytelenül a „Tiszti Kaszinó” kifejezés, amikor a Király utca 13. sz. épület kerül szóba. A népnyelv összepárosította a Nemzeti Casino nevét a FEK tartalmi elemeivel. Tiszti Kaszinó valóban létezett (sőt, még Altiszti is) az első világháború után Pécsi Helyőrségi Tiszti Kaszinó néven, de ez nem keverendő össze a Nemzeti Casinoval és végképp helytelen ezeknek az előző rendszerben „reakciós hangzású” egyesületeknek a tartalmi és névelemeit a szocializmusban létrehozott FEK-kével összemosni.

Bősz Attila főlevéltáros

Felhasznált források:

MNL BaML IV.1407.h. Pécs város polgármestere Műszaki ügyosztályának iratai. Nemzeti Casino építési iratai. F-13-23242/1947.

MNL BaML IV.1428. Pécs város egyesületi alapszabályainak levéltári gyűjteménye. Nemzeti Casino. 224.

Ódor Imre: A pécsi Nemzeti Casino a reformkorban. In: Pécsi Szemle 1998, ősz-tél. 45–48.

Pécs Lexikon I. és II. kötet. Pécs, 2010.