Levéltári Közlemények

 
A Levéltári Közlemények (LK) alapítása (1923) óta arra törekszik, hogy a múlt forrásainak szakszerű közzétételével és feldolgozásával segítse a történészek és a történelem iránt érdeklődők munkáját, továbbá publikációs lehetőséget nyújtson a levéltárosok és a levéltári anyaggal dolgozó történészek számára. Az évente (az idők során változó számban, 1-4-szer) megjelenő periodika összeállításában cél az is, hogy a megjelenő tanulmányok kapcsolódjanak az aktuális évfordulókhoz, a történelmi párhuzam lehetőségét kínáló, illetve az érdeklődés homlokterében álló eseményekhez. A LK a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának folyóirata, a legrégibb levéltári szakkiadvány. Elsősorban a levéltárügyhöz kapcsolódó tanulmányokat jelentet meg, másrészt a történettudomány területén született feldolgozásoknak és forrásközléseknek biztosít megjelenési lehetőséget.

Rovatok: Tanulmányok, Levéltártan, Műhely, Irodalom, Díjazottak, In memoriam

Leendő szerzőink figyelmébe ajánljuk letölthető hivatkozási útmutatónkat.

 

A szerkesztőség:

Főszerkesztő: Szabó Csaba

Szerkesztőség: Czetz Balázs, Fiziker Róbert (felelős szerkesztő), Kovács Szabolcs, Kulcsár Krisztina, Miklós Dániel, Németh László Sándor, Ö. Kovács József, Rácz György

 

A szerkesztőség címe: 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2–4.
Postai címe: 1250 Budapest, Pf. 3..
E-mail címe: leveltari.kozlemenyek@mnl.gov.hu
Telefonszáma: (+36 1) 225-2822


Levéltári Közlemények 1923- kezdődő évfolyamai – A kötetek teljes szövegét tartalmazó adatbázis